Idegen nyelvű állásinterjú – így készüljünk fel!

Az idegen nyelvű interjú gondolata gyakran még azokat is félelemmel tölti el, akik magas szinten beszélik az adott nyelvet. Lássuk, mit tehetünk a siker érdekében!
Önnek ajánljuk!
Vitathatatlan, hogy már egyetlen idegen nyelv ismeretének köszönhetően is megnövekednek az elhelyezkedési esélyeink. Egyre több és több munkahelyen, illetve pozícióban elvárás, hogy legalább angolul középfokon, társalgási szinten tudjuk kifejezni magunkat. Amennyiben még nem beszéljük folyékonyan a követelményként megadott idegen nyelvet, vagy épp életünk első idegen nyelvű interjújára készülünk, érdemes megfogadnunk Fehérvári-Varga Judit karrier coach alábbi tanácsait.
Angol? Alap!
„Hogy egy munkakör betöltéséhez szükséges-e valamely idegen nyelv ismerete, nagyban függ a feladatkörtől és a munkaadó cég méretétől, profiljától is. Általánosságban azonban elmondható, hogy egyre kevesebb az olyan pozíció, amelyben ne szerepelne elvárásként a legalább alapfokú angol nyelvtudás” – kezdi Judit, rávilágítva az idegennyelv-ismeret fontosságára.
„Multinacionális cégeknél gyakori, hogy már az első telefonos beszélgetés, és az azt követő interjú is angolul zajlik – mert például az lesz a későbbiekben a munkavégzés nyelve vagy mert a jövendőbeli felettesünkkel nem tudunk majd magyarul kommunikálni” – árulja el interjúalanyunk. A karrier coach szerint bármely további idegen nyelv (legyen az akár egy európai világnyelv, mint a német vagy a francia, vagy akár valamely egzotikus, különleges nyelv, mint a mandarin) ismerete kiemel minket a jelentkezők sorából, és az átlagnál magasabb fizetéssel kecsegtet – érdemes tehát a nyelvtanulás mellett letenni a voksunkat.
Tesztre fel!
Amennyiben megjelöltük az önéletrajzunkban, hogy rendelkezünk nyelvismerettel, számítanunk kell rá, hogy a kiválasztást végző HR-es (inkább előbb, mint utóbb) próbára teszi a tudásunkat. „A telefonos előszűrés során először a fontosabb, gyakorlati információkra térnek ki – például a felmondási időnkről, a tapasztalatainkról vagy a motivációnkról kérdeznek minket –, majd következik a nyelvi tesztelés. Ennek során jellemző a skálázós módszer alkalmazása: vagyis mielőtt átváltanánk az adott idegennyelvre, megtudakolják tőlünk, hogy egy 1-től 10-ig terjedő skálán hogyan értékelnénk saját nyelvismeretünket” – mondja Judit, majd ad néhány hasznos tanácsot ezzel kapcsolatban:
„Az interjúztató a képességeinken kívül arra is kíváncsi, mennyire látjuk reálisan önmagunkat. Nem tanácsos ezért sem alábecsülni, sem túlértékelni a nyelvtudásunkat. A 8-as szint felsőfokú, folyékony, üzleti környezetben is bevethető nyelvtudást feltételez, és ennek megfelelően zajlik a tesztelés, beszélgetés is. Míg attól, aki magát 5-ösre értékeli, inkább egy középfokú, társalgási szintet várnak el, és neki ennek megfelelően könnyebb – például a magánéletére, napi rutinjára vonatkozó – kérdéseket fognak feltenni” – magyarázza a szakértő.
Gyakori szarvashiba, hogy bár leadjuk egy adott állásra a jelentkezésünket, mentálisan nem készülünk fel arra az eshetőségre, hogy hamarosan meg is csörren majd a telefonunk, és amikor nekünk szegezik a kérdést, hogy beszélhetnénk-e néhány mondatot az adott nyelven, menekülőre fogjuk. Ilyenkor szoktak elhangzani az olyan kifogások, mint a „Jaj, épp utcán vagyok!” vagy a „A napokban sajnos nem érek rá, egyeztessünk egy későbbi időpontot!” Jó, ha tudjuk, hogy az efféle hozzáállás nem vet ránk jó fényt.
„A halogatás helyett érdemes inkább fejest ugranunk a feladatba. Azt persze elmondhatjuk, hogy nem számítottunk az interjúra, és ezért most kicsit izgulunk – de ha megpróbáljuk, legalább látják rajtunk az igyekezetet. Ha pedig beírtuk az aktív, folyékony nyelvtudást, mint birtokolt készséget a CV-nkbe, akkor elvárható tőlünk, hogy különösebb előkészület nélkül meg tudjunk szólalni az adott nyelven. A lényeg a készségesség és a talpraesettség, nem pedig a hibátlan mondatalkotás” – véli a karrier coach.
Bátorság vagy biztonság?
Arra a kérdésre, miszerint érdemes-e olyan pozícióra jelentkeznünk, amelyhez nem rendelkezünk elegendő nyelvismerettel – mert például aktív nyelvtudást kérnek, míg mi az elmúlt pár évben nem használtuk a nyelvet – Judit szerint összetett a válasz:
„Attól függ, milyen szigorú az interjúztató, illetve attól is, hogy hány jelentkezővel versengünk az adott munkakörért. Olyan, speciális és ritka szaktudást igénylő feladatkörökre, amelyekre várhatóan nem lesz nagy a túljelentkezés, mindenképp tanácsos lehet akkor is beadnunk a jelentkezésünket, ha a nyelvi készségeink frissítésre szorulnak. Persze nem árt, ha ez esetben már a jelentkezés pillanatától kezdve lépéseket is teszünk a fejlődés, vagy épp a visszarázódás érdekében - például beiratkozunk egy tanfolyamra.”
Nyelvismeretünk szintjétől függően érdemes annak is alaposan utánajárnunk, hogy a mindennapi munkavégzés során milyen mértékben használjuk majd a nyelvet. „Nem mindegy, hogy csupán írásban, emailben kell idegen nyelven kommunikálnunk, vagy gyakori a telefonos kapcsolattartás is. Míg az előbbihez egy kissé megkopott nyelvtudás is elfogadható, a napi szintű szóbeli kommunikáció megkövetelheti, hogy felsőfokon beszéljünk és írjunk” – int figyelmességre interjúalanyunk.
Tanuljunk és gyakoroljunk!
A karrier coach szerint az idegen nyelv gyakorlása és tanulása napjainkban könnyebb, mint valaha, és sokkal inkább elszántság és motiváció, mint pénz kérdése. „Az interneten rengeteg gyakorló teszt illetve hanganyag ingyenesen elérhető – ezutóbbiakat pedig az úgynevezett holtidőnkben, például házimunka, sétálás, munkahelyre menet közben vagy az otthoni munkavégzés miatt felszabadult utazási időnkben is hallgathatjuk. Elővehetjük továbbá azokat a régi nyelvkönyveinket, amelyekből egykor tanultunk. Szórakoztató módja még a tanulásnak az idegen nyelven olvasott könyv, vagy felirattal eredeti nyelven nézett film, sorozat is” – add tippeket Judit, aki kapcsolataink kiaknázását is jó szívvel ajánlja:
„Ha van az adott idegen nyelven jól beszélő recruiter, HR-es, toborzó ismerősünk, kérjük ki a véleményét – ő segíthet a leginkább felmérni, milyen szinten is vagyunk. A szintfelmérésre nem kell feltétlenül sok pénzt vagy energiát áldoznunk – fordítsuk erőforrásainkat inkább a tudásunk bővítésére, fejlesztésére” – tanácsolja végezetül a szakember.
Amennyiben mi is éppen várjuk azt a bizonyos telefonhívást, fogadjuk meg a fenti tanácsokat, és tegyük meg a tőlünk telhető legtöbbet, hogy sikerrel szerepeljünk az idegen nyelvű állásinterjún! Amennyiben pedig még nem találtuk meg álmaink állását, bátran válogassunk személyre szabottan a nyelvtudást igénylő és nem igénylő pozíciók között is! Frissítsük és szedjük ráncba önéletrajzunkat, majd töltsük fel ide, és maradjunk naprakészek: kérjünk hírlevelet és Facebook értesítést is!
Készítette: Profession.hu
A Profession.hu Facebook oldala
A Profession.hu Instagram oldala
Címkék: munka, karrier, álláskeresés, állásinterjú, idegen nyelv