Sokat dolgozom, de nem keresek eleget. Miért?
Három interjúalanyunk esetén keresztül segítünk megtalálni a megoldást!
Önnek ajánljuk!
Utánanéztünk, ki mennyire elégedett a munka-fizetés arányával! Ismerjük meg interjúalanyaink történetét!
"Nagyon jó a fizetésem, ezért is jöttem át a korábbi munkahelyemről, amikor megkeresett egy fejvadász cég. De jóval többet is dolgozom, mint korábban, és a túlórázás, a hétvégi munkák is gyakoriak. Csak benne vagyok emellett egy családi vállalkozásban is, amivel most nem tudok foglalkozni, és veszteséget termelünk emiatt. Amit a megkeresett fizetésemből pótolok ki. A cégnél már az előléptetést is kilátásba helyezték, átvehetnék egy regionális vezetői pozíciót. Szóval ez az én esetemben ez gyors döntést igényel, mi mellett kötelezem el magam: a biztos fix és az előléptetés, vagy az önállóbb, de bizonytalanabb vállalkozási létforma, illetve a kettő valamilyen kombinációja.”
András, 33, kereskedelmi vezető
"Fél éve váltottam munkahelyet, és azt hittem, ugrásszerűen érződik ez majd a bevételemen is. De még nem ezt látom a bankszámlámon, főleg a hónap végén. A munkaköröm sok protokollfeladattal és új szokásokkal jár együtt, amit én magam finanszírozok – márkás öltönyök, cipő, más társasági élet és ismeretségek kötése, és így tovább. Oké, hogy vannak úgymond egyszeri, meg szükséges beruházások, befektetések a szakmai jövőmbe, de most a hónap végén kevesebb pénzem marad, mint a korábbi munkahelyemen.”
Péter, 35, key account manager
"Nem kell nekem feltétlenül csillagászati fizu, de amit itt kapok, az nevetséges. Pályakezdőként kezdtem itt, és most, 7 év után nettó háromszázezret viszek haza. Keményen be kell osztanom a pénzt hónapról hónapra, közben pedig menedzseri felelősségem van – csak a titulusomat nem korrigálták hozzá, mert akkor már egy magasabb bérkategóriába esnék. Már gondolkodtam a váltáson, de csak érettségim van, és a nyelvtudásom se túl jó, így az esélyeim is mások.”
Annamária, 30, értékesítési főmunkatárs
TÖBB MINT 200 JÓL FIZETŐ ÁLLÁSLEHETŐSÉG – KÖZÉPFOKÚ VÉGZETTSÉGGEL IS!
A FENTI, VAGY HASONLÓ ESETEK SORÁN TÖBB MEGOLDÁS KÖZÜL IS VÁLASZTHATUNK:
- Kérjünk a vezetőnktől egy személyes megbeszélést a fizetésünk, illetve juttatási csomagunk emelésével kapcsolatban.
- Ha további érdekeltségekkel (például leányvállalatok, vidéki telephelyek) is rendelkezik a munkahelyünk, akkor vegyük fel a kapcsolatot az ottani HR-es munkatársakkal, és érdeklődjünk a szabad pozíciókról.
- Jelentkezzünk házon belül egy másik részleghez vagy éppen a csoportunkon belül egy másik pozícióra.
- Pályázzunk minél több helyre, töltsük fel önéletrajzunkat ide, kérjünk hírlevelet és Facebook értesítést a legfrissebb álláslehetőségről.
- Ha eddig nem tettük meg, akkor itt az idő aktualizálni az önéletrajzunkat! Megbízható segítséget itt találunk: ezzel a díjnyertes önéletrajz-készítő alkalmazással most ITT könnyedén összeállíthatunk egy hatékonyabb pályázatot. Letölthető önéletrajz mintákat pedig ITT találunk!
- Lépjünk még egy szinttel feljebb: töltsük le okostelefonunkra ezt a vadonatúj alkalmazást, hogy a lehető leggyorsabban reagálhassunk a nekünk való állásokra. Sokszor a gyorsaság is számít, nem is keveset, éljünk a lehetőséggel! Közvetlenül a telefonunkról pályázhatunk a meghirdetett állásokra, csak be kell lépnünk az alkalmazásba a Profession.hu oldalon regisztrált adatainkkal.
Elképzelhető, hogy mi is reménytelennek látjuk a jövedelmi helyzetünk javulását. De ne feledjük, megoldás mindig van.Nézzünk körbe ITT és ITT is, ha egy jó állásra vágyunk!
Készítette: Posta Renáta
Címkék: fizetés, bér, állás, munka