Tabu a fizetés?
Pár évtizede még csak a családtagjaink tudták, hogy mennyit keresünk, ma már sokan ismeretlenekkel is szívesen megvitatják a bérezésüket. Egyre nyíltabban beszélünk a fizetésünkről – jó ez így?
Önnek ajánljuk!
Amikor jó, ha tudjuk, mennyit keresnek a többiek
Az álláshirdetésekre jelentkezés és az állásinterjúk nagy mumusa a bérigény. Álláskeresői oldalról szinte mindenki szeretne látni egy elérhető bérsávot, és ma már sok munkahely közzé is teszi az elérhető fizetést. Sok munkáltató azonban máig inkább az álláskeresőtől várja az első lépést a béralku során. Bár óriási eltérések mutatkoznak akár azonos munkakörben is a munkahelytől, a tapasztalati szinttől, nyelvtudástól függően, ma már nem feltétlenül kell sötétben tapogatóznia annak, aki megfontolt választ szeretne adni a kérdésre.
Nem is kell messzire mennünk, a Profession Bériránytűje egy a számtalan eszköz közül, amivel körbejárhatjuk a fizetések kérdését. Szakterület, megye és a megszerzett munkatapasztalat segítségével kalkulálhatunk bérsávokat.
Sokan használják az évente megjelenő Hays Salary Guide-ot is, ami hasonló elven, szakterületenként és pozíciónként jelenít meg bérsávokat 14 iparágból.
Az sem ritka, hogy szakmai csoportokban, a közösségi médiában bukkanhatunk beszédes számokra. Állásinterjúra készülve sokan bedobják a kérdést tájékozódásképpen: „Mennyit lehet ma keresni X városban Y munkakörben, Z év tapasztalattal?” Elmúltak már azok az idők, amikor méla csend volt az efféle kérdésekre a válasz: sokan névvel, felvállaltan, akár forintra pontosan megosztják a fizetési információikat.
Miért baj, ha tabu?
A Cashlorette, egy new york-i pénzügyi tanácsadó cég kutatásából kiderült, hogy a 18 és 36 év közöttiek kétharmada a családjával, fele a barátaival is megosztja, mennyit keres. Egyharmaduk a munkatársakkal is beszél erről a témáról.
Sok munkahelyen ez nem is probléma az egységes bérezés miatt, ám vannak helyek, ahol a munkaadó tudja, hogy olyan nagy különbségek vannak a fizetésekben, ami bérfeszültséget jelentene – ezeken a helyeken igyekeznek tiltani, hogy a munkatársak megvitassák a fizetéseiket.
A transzparens bérezés hívei szerint az átláthatóság egyenes út a nemek közötti egyenlőtlenség vagy más diszkrimanitív bérpolitika felszámolásához is. Ugyanakkor a munkaadói oldalról gyakran elhangzó különbség, hogy nem lehet teljesen egységes a fizetés, két dolgozó esetén sokszor „almát hasonlítunk körtéhez”, nem egy az egyben megfeleltethető egymásnak két ember munkája – így fizetése sem.
Irigykedünk vagy meglapulunk?
A nagy különbségek irigységet szülhetnek: irigykedhetünk közvetlen munkatársainkra, akik ugyanabban a munkakörben valamiért jobban keresnek, de irigykedhetünk a felettünk dolgozókra is, akik egy-két szinttel feljebb jóval többet visznek haza. Az irigykedés másik végén sem jobb a helyzet, jó munkakapcsolatok romolhatnak el egy nyilvánosságra került fizetési információ miatt. Ugyanakkor van jó oldala is a különbségeknek: ha fizetésemelést szeretnénk kérni, máris közelebb kerültünk ahhoz az információhoz, mekkora mozgásterünk lehet ugyanabban a munkakörben.
„Nálunk akár 100-150 ezer forint különbség is van aközött, hogy ki mennyit kap kézhez hó elején” – meséli Nóri, aki két műszakban lát el irodai munkát az egyik nagy autógyártónál. Ő úgy látja, érthetőek a különbségek, hiszen egységes bérpolitikát alkalmaz a cég, ennek ellenére van, aki többet visz haza: „Ennek egyik része az, hogy egész máshogy néz ki a négy gyerekes kollégám meg az egyedülálló nettója ugyanazzal a bruttóval, de az is belejátszik, hogy ki mennyi műszakpótlékot kap, hogy jöttek ki a műszakok abban az időszakban.”
Érdemes tehát azt is észben tartani, hogy a különbségek sokszor a családi állapottól, adókedvezményektől, bónuszoktól is függhetnek. „Mi nem csinálunk ebből nagy ügyet, amikor jön az sms hó elején a fizetésről, ki szoktuk tárgyalni, hogy kinél hogy alakult.”
Edina egy vidéki megyeszékhelyen cipőbolti eladó, ő nem szokta megbeszélni a barátaival vagy kollégáival a fizetését, de figyelemmel követi a Facebook csoportokban kialakuló beszélgetéseket: „Sokan közlik a 300 nettós fizetésekre, hogy ők annyiért már fel sem kelnének. Hát nem tudom, nálunk az nem számít egy rossz fizetésnek, néha azt érzem, hogy másik csatornát nézek, mint a többiek.” Ő úgy gondolja, jobb, ha megmarad pár dolog magánügynek: „Szerintem nem kell mindenkivel mindent kibeszélni. Én is kíváncsi vagyok, de sose kérdezném meg a barátaimat, mennyit keresnek. Nem kell mindent tudnunk.”
Látszik, hogy ebben a témában sincs jó vagy rossz megoldás, vannak előnyei a nyíltságnak és a diszkréciónak is – ráadásul egy kis körültekintéssel megtalálhatjuk az arany középutat is.
Ha már szívesen egyezkednénk bérigényről, de még csak keressük a nekünk való állást, akkor nézzünk körül az álláslehetőségek között személyes prioritásaink szerint. Frissítsük önéletrajzunkat és töltsük fel ide, és ha tovább növelnénk esélyeinket, kérjünk hírlevelet és Facebook értesítést is, hogy biztosan azonnal értesüljünk a nekünk való új munkákról!
