Honnan tudjuk, hogy jól sikerült az állásinterjú?

2021. február 16.

Ossza meg ismerőseivel!

Na, hogy sikerült? - kérdezi a család, érdeklődnek a barátok. Honnan tudjuk, hogy tényleg jól sikerült az állásinterjúnk?

Kijövünk az interjúról, vagy videóinterjú esetén lecsukjuk a laptopot, és úgy érezzük, minden jól ment. Aztán egy kis idő elteltével eszünkbe jut egy-két mondat, amit talán máshogy kellett volna fogalmaznunk. Felrémlik, hogy az interjúztató mintha elkomorodott volna. Biztos, hogy olyan jól sikerült? Lehet, hogy valójában csak mi éreztük jól magunkat?

Kifaggattunk pár embert a tapasztalataikról: tényleg akkor sikerült jól az állásinterjú, amikor úgy érezték? Mik voltak a pozitív jelek és milyen volt, amikor félreértették a jó hangulatot?

Egy hullámhosszon

„Életem legjobb állásinterjúja olyan volt, mint egy jól sikerült első randi. Persze romantika nélkül…” – nevet Lili, aki PPC-menedzsernek jelentkezett egy budapesti reklámügynökséghez. „Megérkeztem, valahogy első ránézésre működött a kémia az interjúztató csajjal, szakmailag egy hullámhosszon voltunk és még az is kiderült, hogy hasonlók a hobbijaink a leendő közvetlen felettesemmel. Úgy jöttem ki, hogy enyém az állás. A vicc kedvéért elmesélem, hogy végül nem vettek fel, de egészen más okból, az interjúról visszajeleztek és ők is azt mondták, hogy úgy érezték, tökéletesen passzolnék a csapatba mind szakmailag, mind emberileg.”

A pénzügyesként dolgozó Anikó szerint az interjúra fordított idő is sokat elárul: „Voltam benn pár interjún, amikor mi kerestünk embert: egy biztos, ha gyorsan vége az interjúnak, az sosem jelent jót. Amikor állást kerestem, ez nekem is egy kapaszkodó volt, és volt is olyan állásinterjúm, ahol úgy éreztem elég sokat ráhúztunk. Sok témát érintettünk, mindig feljött még egy kérdés, még egy gondolat. Az interjúról kiérve láttam csak, hogy majdnem másfél óráig benn voltam – aztán majdnem másfél évig ott is dolgoztam.”

Egy csapatban, az első perctől

Van, aki abból sejtette meg, hogy szimpatikus volt, hogy valódi érdeklődést hallott ki az interjúztató szavaiból: „Az interjú egy pontján azt éreztem, hogy addig tartott a „kötelező kör”, és mintha túljutottam volna ezen, elkezdtek belekérdezni abba, amiket mondtam. Például volt egy szakmai probléma a meglévő munkahelyemen, amit felhoztam, és elkezdtünk közösen ötletelni azon, hogyan lehetne megoldani. Onnan tudtam, hogy komolyan vesznek és rám szánják az időt.” – meséli Gábor, a backend fejlesztő, akinek nagyon jólesett, hogy egyből a csapat tagjaként kezelték, és azóta már a fent említett cégnél dolgozik.

Ellentmondó megérzések

Előfordulhat olyan is, hogy félreértjük a jeleket: „Eladónak jelentkeztem egy kis kézműves boltba.” – kezdi a történetet Edina. „Kézzel készült ékszereket és táskákat árultak főleg turistáknak. Nekem már volt korábbról vásározós tapasztalatom, beszélek angolul, németül és dánul, ráadásul magam is készítek ékszereket. Biztos voltam benne, hogy engem keresnek. Magabiztosan mentem oda, úgy éreztem, hogy jól alakult a beszélgetés is, mégis, még aznap visszahívtak, hogy nem engem választottak. Eléggé csalódott voltam, szinte a kezemben éreztem már az állást.”

Dórát viszont éppen fordítva lepték meg egy állásinterjú után: „Mikor kijöttem a beszélgetésről, felhívtam az anyukámat, hogy hát ez elég rosszul ment. Úgy láttam, hogy nem nagyon érdekli őket, hogy miket mondok, végig mentünk az életrajzomon aztán feltettek pár kérdést, de arra se reagáltak nagyon. Kicsit neki is keseredtem, és hazaérve el is kezdtem nézegetni az új álláshirdetéseket. Erre pár nappal később felhívtak, hogy nagyon szimpatikus voltam, és mikor tudnék kezdeni. Megmondom őszintén, aggódtam, hogy kicsit „fapofák” lesznek, de amint elkezdtem ott dolgozni, sokkal barátságosabb és közvetlenebb lett mindenki, azóta is jól érzem itt magam.”

Mi a tanulság? Csak akkor könyveljük el a sikert, ha már tényleg a mienk, de a megérzések -általában- nem csalnak. Ha őszinte érdeklődéssel, szimpátiával fogadnak bennünket az állásinterjún, esetleg bónusz kérdéseket is tesznek fel, akkor valószínűleg nyert ügyünk van.