Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

A személyes bemutatkozás az álláskeresési folyamat egyik legfontosabb és egyben legnagyobb kihívást jelentő lépcsőfoka. A sikeres pályázat nem kizárólag a kompetenciáinkon múlik, hanem azon, hogy hogyan tudjuk képviselni magunkat, hogyan tudjuk kommunikálni a tapasztalatainkat, képességeinket. Hiába jó szakember valaki, ha elvérzik stresszes helyzetben, valószínűleg nem rá fog esni a választás. Abban, hogy hogyan kerüljük el a leggyakoribb hibákat, hogyan készüljünk fel a váratlan helyzetekre, hogyan lőjük be a fizetési igényünket és mit hangsúlyozzunk a beszélgetés alatt, Böhönyey Márta és Tóth Melinda, a Pszichorendelés.hu alapító szerzőpárosa ad segítséget.

Miért fontos, hogy felkészüljünk az állásinterjúra?

„A konkrét praktikák, szem előtt tartandó irányelvek mankóul szolgálhatnak a felkészüléshez és az interjún való szerepléshez, ám mélyebb önvizsgálat nélkül nagy áttörésre nem számíthatunk.Hiába ugyanis a szaktudás és az eltökéltség, ha a lelkünk tiltakozik a siker ellen. Ugyanis tud. Önképünknek a fő célja a korábbi tapasztalatok megerősítése még akkor is, ha azok a valóságnál sötétebb képet festettek rólunk. Ilyennek ismertük meg magunkat és a lehetőségeinket, idegen lenne egy hízelgőbb kép. Persze mindez nagyrészt nem tudatos, és felkészülést épp az igényel, hogy lelkünk ránk jellemző automatikus partizánakcióit - legyen szó kishitű félgőzzel készülős önszabotázsról, vagy túlkompenzált empátiátlan öntömjénezésről egészen a maximalista részletekben elveszésig. stb. - felismerjük és tudatos ellentámadással semlegesítsük. Ezt a leghatékonyabban egy objektív külső szemlélő révén sajátíthatjuk el, a megfelelő pszichológus ebben is segít”– fejti ki a szerzőpáros.

„Ám a legtudatosabbakat is visszavetheti egy téthelyzet, amiben az bújik ki belőlünk, ami jól begyakorolt: az előzőleg átgondolt mondanivaló, vagy ennek híján leblokkolhatunk. És a gyakorlás sem mindig elég, hogy ne az ajtón kilépve utólag jusson eszünkbe az igazán frappáns válasz. Jó előre tudatosítani, hogy a lépcsőház hatás emberi dolog, és bár lehet, hogy elmaradunk az eszményképünktől, de nem is ezzel, hanem a hasonlóan tökéletlen konkurenciával versenyzünk.” 

Ne vizsgázzunk, legyünk mi a megoldás!

„A nagy igyekezetben, hogy minél jobbnak láttassuk magunkat, sokszor egyről feledkezünk el: a munkáltató nem egy jó embert keres, hanem a jó embert valamire”– vélekedik a szerzőpáros. Állásinterjún a leendő munkavállaló legfontosabb küldetése, hogy meggyőzze a munkaadót arról, miért áll érdekében éppen őt választania a pozícióra, ha több jó jelölt is van. Amellett, hogy szempontot váltva a másik helyébe képzeljük magunkat, érdemes párbeszédet folytatni, odafigyelni, kérdések segítségével kideríteni, mit keres a másik fél, hogy aztán azt az oldalunkat domboríthassuk, ami tényleg erre a munkára tényleg minket tesz alkalmassá.”

Törjünk a lényegre!

„Egy olyan munkahelyen, ahol tényleg jó lehet dolgozni, a lényeglátás szimpatikus és meggyőző. Ezért (is) érdemes arról beszélni, ami releváns, súlyozni a karrierünk és tulajdonságaink bemutatását aszerint, ami az adott feladat kapcsán érdekes lehet.”

Meggyőző lehet, ha elmondjuk, nekünk miért fontos, hogy itt dolgozzunk, hogyan kapcsolódik személyes céljainkhoz, értékrendünkhöz az itt elvégzendő munka. Minden munkáltató örül, ha olyan alkalmazottat talál, aki igazán motivált abban, hogy értéket teremtsen, és nem csak letudandó feladatként, hanem szívügyeként tekint a munkájára”– emeli ki a szerzőpáros.

Az egyik legnagyobb baklövés, amit állásinterjún elkövethetünk, a szépítés. „Ha nagyon vágyunk az állásra, mások megbecsülésére, jó ötletnek tűnhet kicsit feltupírozni a valóságot. Ezzel viszont könnyen mellélőhetünk, hiszen míg túlzottan tökéletesnek igyekszünk tűnni, elveszíthetjük hitelességünket, és ezzel a felvételiztetők szimpátiáját is, arról nem is beszélve, hogy nem tudhatjuk, pontosan milyen válaszokat várnak (egyáltalán van-e erről pontos kép a fejükben).”

Közhelyek helyett valódi mondanivaló

„Mivel a csapból is az folyik, hogy miket érdemes mondani egy állásinterjún, gyakorlottan elkezdhetjük sorolni, milyen kiválóak a kommunikációs készségeink, milyen csapatjátékosok vagyunk stb. Ezek a szavak önmagukban nem sokat jelentenek, elcsépeltségük miatt nem is feltétlen hiszi el a felvételiztető, hogy tartalom is van mögötte” – taglalják.  Érdemes kicsit elgondolkoznunk azon, melyek azok a tulajdonságaink, amelyek egyedivé tesznek minket és kiemelhetnek a többi jelentkező közül. „Közhelyek helyett a konkrét, mozgatórugóinkat is feltáró példák hihetővé és érthetővé teszik a mondandónk. Pl. mi az, ami tényleg jól megy csapattal együttműködve, mi az, amit nehezebben viselünk, de ilyen meg olyan módszerrel kezelni igyekszünk.”

Sokan hiszik, hogy a siker záloga a testbeszéd akaratlagos kontrollálása, dea hitelességünket egy pillanat alatt elveszíthetjük, ha a testbeszédünk másról árulkodik, mint a szavaink. „Testbeszédünk önkéntelen, gyakorlatilag lehetetlen minden egyes rezdülésünket kontroll alatt tartani, a hallgatóság agya önkéntelenül kiszúrja a turpisságot. Ráadásul ha arra figyelünk, hogy hogy áll a lábunk, nem marad kapacitásunk azt és úgy elmondani, amit és ahogyan szeretnénk, így amellett, hogy tartásunk és mozdulataink mesterkéltté válnak, még szóban sem leszünk meggyőzőek.” Ennek elkerülésére egyetlen megoldás van: az őszinteség. „A legjobb stratégia az őszinteség, ahhoz pedig, hogy őszinték merjünk lenni téthelyzetben is, az kell, hogy alapvetően jóban legyünk magunkkal - ennek elérésében igénybe vehetünk pszichológusi segítséget. Ha ezzel megvagyunk, az egyrészt az élet minden területén jól fog jönni, másrészt automatikusan magával hozza a nyitottságot, magabiztosságot sugalló testbeszédet”– javasolják.

„Azt az izgalmat, amit az interjúhelyzet még egy viszonylag stabil önértékelésű embernél is kivált, csillapíthatjuk azzal, hogy relaxálunk a megmérettetés előtt, ugyanis izmaink ellazulása, amit kellő gyakorlással téthelyzetben is ki tudunk váltani, maga után vonja a lelki lazulást is.” Kifejezetten a testünkre ezen az egy módon érdemes igyekeznünk hatni.

Várjuk felkészülten a váratlan kérdéseket!

„Van, hogy az interjúztató kifejezett célja, hogy azt lássa, egy megoldhatatlan helyzetben hogyan reagálunk. Ilyenkor ő sem azt várja, hogy megoldjuk a megoldhatatlant, és pl. percnyi gondolkodás nélkül előrukkoljunk a kész válasszal, hanem azt, hogy a helyzetet felmérve a lehetőségekhez mérten konstruktívan nyilvánuljunk meg, akár azt is elmondva, hogy szükségünk van némi gondolkozásra, azért hallgatunk épp. Ha konyítunk a témához, otthonunk nyugalmában ez a feladat feltehetőleg nem okozna gondot. Hidegvérünket segít megőrizni, egyrészt ha a fentieket észben tartjuk, másrészt annak tudatosítása is, hogy bár mi felvételizünk, de voltaképpen nem egy kínvallatás zajlik, hanem egy kétoldalú ismerkedés, ahol mi is megítéljük a munkahelyet.”

Lőjük be reálisan a fizetési igényünket

Sokak legnagyobb félelme, hogy a leendő munkáltató rákérdez a fizetési igényére. Ilyenkor természetes, hogy dilemmázunk azon, hogyan ne tűnjünk nagyravágyónak, ugyanakkor ne is adjuk fillérekért magunkat. „Gondolhatjuk, hogy akkor megyünk biztosra, ha nem kérünk túl nagy fizetést, hisz melyik munkahely ne akarna spórolni. Igen ám, de nincs drágább a rossz munkaerőnél! Nem dolgozik meg a fizetéséért, és még rossz benyomást is alakít ki cégről, ha kifejezett kárt nem okoz. Arról pedig, aki fillérekért adja magát, egyrészt könnyen az a benyomás támadhat, hogy nyilván nem jó szakember, ha saját magát is csak ennyire becsüli, másrészt azt hihetik, hogy egyáltalán nincs képben a piac kapcsán, ez a felületesség pedig a munkavégzését is jellemezheti.” 

A megoldás az, hogy tájékozódjunk a munkakörünkben elérhető átlagos fizetésekről, és ehhez viszonyítva kérjük meg a tudásunk árát. „Fizetési igényünk belövésénél két támpontból indulhatunk ki: az egyik, hogy mi a reális ár a piacon egy ilyen munkáért, a másik, hogy magunkat mennyire taksáljuk, mi az, ami esetleg egyedi bennünk (akár egy konkrét specialitás, akár az, hogy több területre rálátunk “átlagosan jól”, ezzel végeredményben lekörözve átlagot). Ha megkérjük tudásunk árát, de nem is rugaszkodunk el nagyon attól, amit átlagosan kapni lehet ilyen feladatkörért, valószínű nem fogunk nagyravágyónak tűnni, ha mégis, valószínű, hogy ezen a munkahelyen nem éreztük volna megbecsülve magunkat.”

A szakemberek tanácsait megfogadva kellőképpen felkészülhetünk a ránk váró megmérettetésre, ami talán ezen információk ismeretében nem is tűnik annyira riasztó gondolatnak. 

 

Készítette: Kövecses Evelin

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala