Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

A 2000-es évek kezdetével véglegesen lezárult az az időszak, amikor elegendő volt egy iskola elvégzése, vagy egy szakma megszerzése, majd a munkába állásunk után nyugodtak lehettünk afelől, hogy nyugdíjazásunkig nem is lesz szükségünk semmiféle önképzésre, átképzésre. A robotika térhódításával egyre inkább háttérbe szorulnak a szakmai tudást igénylő skillek, és helyettük jelentősebb szerephez jutnak a szociális képességek. Ezen a téren labdába sem rúghat melletünk egy robot, így kimondhatjuk: ahhoz, hogy versenyképesek maradjunk a munkaerőpiacon, és felfelé íveljen a karrierünk, elsősorban az emberi kapcsolataink kezelésére és társas viselkedési szokásaink fejlesztésére kell fókuszálnunk.

Lássuk a ma nélkülözhetetlen képességeket!

1. Rugalmasság

Mindennek az alapja az, hogy alkalmazkodni tudjunk a folyamatosan változó körülményekhez és nem utolsó sorban a technológiai fejlődéshez. Emellett meg kell tanulnunk kilábalni, sőt épülni azokból a kudarcokból, elutasításokból és sikerekből egyaránt, amelyekkel a karrierutunk során szembekerülünk. A változás elkerülhetetlen, ezért ne féljünk tőle, lássuk meg benne a lehetőséget valami újra, jobbra! 

2. Tanulás – tankönyv nélkül

Meg kell tanulnunk tanulni, ám ez nem korlátozódhat kizárólag az iskolás éveink idejére!

Észre kell vegyük, hogy tanulni bárhol, bármikor, bármiből és bárkitől lehet. Legyünk nyitottak az új információkra, tartsuk nyitva az elménket, és keressünk új módszereket a fejlődésünkhöz! Olvassunk sokathallgassunk podcastot, de akár videókon keresztül is elsajátíthatunk bármit, ami érdekel minket, az internet rengeteg ajtót megnyit számunkra, csupán be kell lépnünk rajtuk. Próbáljunk ki tehát bármit, amihez kedvet érzünk és élvezzük ahogy többé válunk általa!

3. Személyes márkaépítés

Ennek a képességnek nem csak az értékesítési területen dolgozók vehetik hasznát, ez ugyanis létfontosságú készség az élet szinte bármely területén. Gyakorlatilag már az állásinterjún el kell adjuk magunkat, a munkánk során pedig gyakran kerülhetünk olyan helyzetbe, hogy egy ötletünk megvalósításához kell tudnunk megmutatni a bennünk rejlő értékes potenciált. Gondoljuk át és írjuk le, majd mondjuk is el a saját történetünket, kiemelve azokat a tulajdonságainkat, ami miatt egy interjún minket, vagy egy probléma megoldásánál a mi megoldásunkat fogják választani a feletteseink, kollégáink. A módszer nem mellesleg az önértékelésünket is építi!

4. Proaktív kommunikáció

Talán túl egyértelműnek hangzik, ám napjainkban annál inkább fontos terület a kommunikáció témaköre. Ahhoz ugyanis, hogy csapatban együtt együtt dolgozni másokkal, létfontosságú, hogy hatékonyan kommunikáljunk, és mindig egyértelműen megértessük magunkat a főnökeinkkel, kollégáinkkal, vagy az ügyfelekkel.

A kommunikációnk javításán sosincs késő dolgozni, beszéd- és írásmódunkat mindig finomíthatjuk! Ebben az önismeret éppúgy segítségünkre lehet, mint az empátia, ha ugyanis elfogadjuk, hogy mások másként működnek, másféle „nyelvet beszélnek”, mint mi, a közös nevezőt is könnyebb megtalálnunk.

5. Hatékony döntések

A felgyorsult világban gyakrabban kerülünk döntéshelyzetbe, ahhoz viszont, hogy jól tudjunk választani a kínálkozó lehetőségek közül, rengeteg más képességünket is be kell vetnünk. Figyelembe kell vennünk emberi, etikai, morális, szakmai szempontokat egyaránt, ehhez pedig nem más szükségeltetik, mint az analitikus gondolkodás képessége. Túl sokat sem rágódhatunk egy-egy döntés előtt, így minderre gyorsan kell képesnek lennünk.

+1   Tárgyalástechnika

Végezetül, de nem utolsó sorban az egyik legfontosabb képesség, amivel rendelkeznünk kell 2020-ban, az a jó tárgyalástechnika. Már akkor latba kell vetnünk, amikor a megfelelő bért alkudjuk ki magunknak, a munkánk során pedig például azért, hogy a magunk oldalára állítsunk döntéshozókat, vagy ügyfeleket. De új üzletek, megállapodások kötésénél, fizetésemelés kérésekor, vagy a munkakörülményeink kedvezőbbé tétele érdekében is tárgyalnunk kell. A legjobb trükk, ha a másik fél igényein és problémáin keresztül vezetjük őt el az általunk kínált megoldás felé.

A jó tárgyalási készségünket akár már a következő állásinterjún is gyakorolhatjuk, például úgy, hogy megkérdezzük a felvételiztetőt, szeretné-e, ha a legjobb kezekben lenne a feladatkör, amire épp pályázunk. A válasz nyilván igen lesz, és már kezdhetjük is sorolni a munkakörhöz szükséges kompetenciáinkat. Válasszunk az aktuális állások közül kedvünkre valót, vagy iratkozzunk fel testre szabott hírlevélre, hogy egyetlen munkáról se maradjunk le. A Profession Facebook és Instagram oldalán is rendszeresen értesülhetünk az új nyitott pozíciókról és hasznoskarriertippeket is olvashatunk – a tanulás jegyében. 

 

Készítette: Profession.hu

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala

Címkék: munka, karrier, fejlődés, képességek, 2020