Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Ma már egyre jellemzőbb, hogy eljön az a pont az életünkben, amikor úgy érezzük: elég volt abból, amit az elmúlt 5-10-15 évben csináltunk, szeretnénk valami teljesen más irányba elmozdulni. Az is gyakran előfordul, hogy a munkahelyünknek kell elengednie a kezünket, hiszen a munkaerőpiac folyamatosan változik és mindig újabb kihívásokkal néz szembe. Ez egy teljesen természetes folyamat, hiszen hol van már az a kor, amikor kitanultunk egy szakmát, életünk végéig ugyanazon a munkahelyen dolgoztunk, majd boldogan nyugdíjba vonultunk? Cikkünkben összeszedtük, mit érdemes átgondolnunk és mit kell tennünk, ha váltani kell.

Kényszer szülte változás vagy belső motiváció?

A legfontosabb kérdés mindenekelőtt, hogy mi az ok, ami miatt váltanánk. Rajtunk kívül álló okból vesztettük el az állásunkat és szeretnénk ezután egy új területen elhelyezkedni, vagy egy megfontolt döntésről van szó, amit régóta tervezgetünk? Mindkét opció komoly dilemmát okozhat, hiszen ha rá is vagyunk kényszerítve a váltásra, elakadhatunk abban, hogy pontosan milyen irányba szeretnénk menni, mik a prioritásaink, amelyek mentén keressük az új lehetőségeket. Ha felmondtak nekünk a munkahelyünkön, akkor természetesen az idő faktor is közbeszól, így szűkösebbek a lehetőségeink a mérlegelésre – ilyenkor abból célszerű kiindulni, hogy mire van jelenleg kereslet az álláspiacon és melyek a fő erősségeink.

Ha viszont egy régóta tervezett döntés előtt állunk, de nem merünk lépni, a kereslet és az erősségeink számbavétele mellett azt is át kell gondolnunk, hogy mi az, amit tényleg szeretnénk csinálni, ami lelkesedéssel töltene el, amiben megtalálnánk a motivációnkat. Ilyenkor az anyagi faktor sokszor háttérbe is szorul, hiszen ebben az esetben a biztosabb megélhetést cserélnénk le az ismeretlenre, abban a reményben, hogy az új területen boldogabbak, kiegyensúlyozottabbak, sikeresebbek lennénk. Nem hagyatkozhatunk azonban kizárólag arra, hogy mire vágyunk; mindenképpen kell, hogy legyen kereslet a szakmára, és a kompetensnek is kell lennünk a területen.

Az erősségeink és a kereslet összeegyeztetése

Teljesen természetes, ha a fentiek szorongással töltenek el, esetleg már fogjuk a fejünket, hogy miért is akarunk mi egyáltalán variálni, amikor biztos helyünk van a jelenlegi munkahelyünkön. Ha nem csak egy fellángolásról van szó, hanem valóban kiégtünk abban, amit eddig csináltunk; nem végezzük örömmel a munkánkat, rengeteg stresszel és lemondással járnak a hétköznapjaink, esetleg már fizikai tüneteket is észreveszünk magunkon, a kezdeti nehézségek ellenére is érdemes belevágnunk. Az első dolog, amit ilyenkor érdemes számba venni, hogy milyen erősségeink, kompetenciáink vannak. Milyen végzettségünk van, milyen nyelvtudással rendelkezünk? Hány év tapasztalatunk van és milyen területeken? Milyen egyéb kompetenciánk van, amivel lehetne érvényesülni? Ha ezekre a kérdésekre tudunk válaszolni, az már egy jó kiindulópont ahhoz, hogy megtaláljuk azt a munkakört, amihez értünk is és szívesen is csinálnánk.

Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy pontosan definiáljuk, mi az, ami miatt váltani szeretnénk és mit várunk az új helyzettől. Túl hosszú a munkaidő? Túl sokat kell utazni a munkahelyre? Sok a túlóra, vagy pont, hogy nincs lehetőség a túlórára, amikor kellene az extra fizetés? Nem dönthetünk a szabadságunkról? Esetleg irodai munka helyett a szabadban dolgoznánk? Szeretnénk egy kisebb cégnél, kevesebb munkatárssal együtt dolgozni? 

Ha ezekre a kérdésekre már tudjuk a választ, nézzük meg, mire van igény jelenleg a munkaerőpiacon. Böngésszük végig a Profession.hu állásajánlatait akár földrajzi elhelyezkedés, akár kategória szerint, és próbáljunk meg levonni egy következtetést, hogy a jelenleg nyitott pozíciókhoz milyen extra tudásra lenne még szükségünk a jelenlegin kívül! Ezek után gondoljuk át, hogy ezeken a kategóriákon belül mi az, amit szívesen csinálnánk, amiben minőségi javulást érhetnénk el az életünkben! Ha megvan, akkor már csak arra kell megtalálni a lehetőséget, hogy az adott területen kicsit képezzük magunkat.

Önképzés, tapasztalatszerzés a jelenlegi munkahely mellett

Joggal merülhet fel a kérdés, hogy ha még jelenleg is dolgozunk, mégis hogyan tudnánk átképezni magunkat egy teljesen másik területre? Ilyen esetekben célszerű körülnézni, hogy milyen lehetőségeink vannak a cégen belül a továbbképzésre – például el tudunk-e vállalni olyan plusz feladatokat, amelyek egy másik területhez tartoznak? Esetleg vannak-e a cégen belül olyan tanfolyamok, továbbképzési lehetőségek, amelyek nyitottak mindenki számára? Van-e olyan kollégánk, aki ért az adott területhez és szívesen segítene nekünk? Ezen felül még szóba jöhetnek a különböző gyorstalpaló tanfolyamok munka után, esti iskolák vagy egy-egy levelezős egyetemi képzés, de akár online is tanulhatunk új szakmát.

Ha elakadtunk bármelyik lépésben, esetleg már ott, hogy nem tudjuk, mit is szeretnénk igazán csinálni, érdemes egy olyan szakemberhez fordulni, aki foglalkozik pályaorientációval és el tud minket igazítani ebben az útvesztőben. Sokat segíthetnek a személyiségtesztek és egy pszichológus is, aki segít az önismeretünk fejlesztésében. Ha sikerül átgondoltan megterveznünk és lépésről lépésre lebonyolítanunk a pályamódosítási folyamatot és elég időt adunk magunknak a sikerre, valószínűleg életünk legjobb döntéseként fogunk visszaemlékezni erre a nehéz időszakra.

Ma már úgy érezzük, hogy készen állunk a váltásra, érdemes naprakészre hozni Profession.hu profilunkat. Épp ezért nefelejtsük el regisztrálni, és feltölteni az önéletrajzunkat, így amellett, hogy a leendő új munkaadónk is ránk találhat, új szakmai kapcsolatokra is szert tehetünk. Ha pedig szeretnénk rendszeresen értesülni a nekünk való új állásokról, készítsünk személyre szabott állásértesítő hírlevelet.

 

Készítette: Kövecses Evelin

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala