Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Karácsony előtt a munkahelyeken is kicsit olyan hangulat honol, mint az iskolákban. Már senkinek nincs kedve semmihez, minden apropót megragadunk, hogy ne kelljen dolgozni. Feldekoráljuk az asztalunkat, sütiket hozunk be a kollégáknak, fenyő és forró kávé illat terjeng az egész épületben.

Pedig ilyenkor sem áll meg az élet, sajnos a határidős feladatok nem mennek el téli szünetre, sőt, arról sem szabad elfelejtkeznünk, hogy bizony lehetnek olyan kollégáink, akik nem ünneplik a karácsonyt, vagy éppen mindenféleképpen dolgozniuk kell. Egy szóval, több szempontból sem árt, ha azért igyekszünk megfelelő keretek között tartani a munkahelyi ünneplést.

 

Nem mi vagyunk a Mikulás!

 

Sokan már december legelején elkezdenek stresszelni azon, hogy milyen ajándékokat vegyenek kollégáiknak. „Egyáltalán vegyünk mindenkinek? De hát legalább 20 fős a csapat. Azért az drága mulatság lenne...”

Ne verjük magunkat adósságokba feleslegesen, és munkatársainktól se várjuk el, hogy ezt tegyék. Ahelyett, hogy mindenkinek vennék ajándékot külön-külön, vessük fel a karácsonyi húzás ötletét. Egyrészt, maga a húzás is egy remek alkalom egy közös kávézásra, vagy sütizésre, másrészt így mindenkinek csupán egyetlen ajándékot kell beszereznie. Ha nagyobb a csapat, vagy esetleg több osztályra is kiterjesztenénk a húzást, manapság már rengeteg online program van erre, amihez csupán egy email címre van szükség mindenkitől.

 

Bejgli hegyek és süti dombok

 

Decemberben minden a dőzsölésről szól: süteményhegyek és édességek mindenütt! A partnerek is csokoládé halmokat küldenek ajándékba, a kollégák egymás után hozzák be a házi süteményeket, de még némi tojáslikőr is előkerülhet péntekenként munka után az asztalok alól... Ha egyébként odafigyelünk az egészséges és mértéktartó étkezésre, ebben a hónapban akkor sincs könnyű dolgunk.

Egy-két apró trükkel szállhatunk harcba csupán a cukorsokkal:

  • Készítsünk a munkatársakkal közösen egy beosztást, hogy hetente csupán egy vagy két ember hozhat be édességet.
  • Tegyük el az elálló finomságokat tavaszra, vagy akár csak januárra. Jól fog jönni egy kis boldogsághormon az év elején.

 

Azért a munkáról se feledkezzünk meg!

 

Laza hangulat ide vagy oda, azért ne felejtsük el, hogy mégiscsak a munkahelyünkön vagyunk, ahol azért nem árt, ha dolgozunk is (kicsit). Egyrészt nagyon könnyű kényelmesen hátradőlni és hagyni magunkat belesodródni az ünnepi hangulatba, másrészt sajnos mi bánjuk majd a legjobban, amikor az év elején ránk szakad minden sürgős feladat.

Ha minden kötél szakad, jó módszer lehet, ha például minden nap egy kicsit korábban megyünk be, mint a többiek, így lesz egy kis időnk nyugalomban, amit produktív munkával tölthetünk.

Pályamódosítás

 

Kövessük a szokásokat

 

Minden munkahelyen más és más a céges kultúra, így a decemberi ünnepi időszakot is mindenhol másképpen kezelik. Van, ahol elnézik az évvégi lazaságot, ellenben van, ahol egyáltalán nem nézik jó szemmel. Kivéltképpen akkor, ha például új helyen kezdtünk el dolgozni, mindenképp figyeljük meg, hogy hogyan viselkednek a kollégáink, és tartsuk tiszteletben a csapat szokásait. Elvégre az sem akkora tragédia, ha munka után jövünk össze a többiekkel egy kis közös karácsonyozásra.

 

Csak okosan a céges karácsonyi bulin!

 

Érezzük jól magunkat, de ne feledkezzünk meg róla, hogy ez egy munkahelyi esemény! Itt egyáltalán nem érvényes a mondás, mi szerint, „ami Las Vegasban történik, az Las Vegasban is marad”, sőt! Egy buli sem ér annyit, hogy a jó hírünket kockáztassuk. Öltözzünk ízlésesen és alkalomhoz illően, az alkoholt csak mértékkel és ne flörtöljünk! Használjuk ezt az alkalmat arra, hogy egy kicsit jobban megismerjük a kollégáinkat, érdeklődjünk, beszélgessünk!