Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Egész évben vártad azt az egy-két hetet, amikor végre nem kell ébresztőre kelni, válaszolni az e-mailekre, meetingről meetingre rohanni, és legalább egy időre elfelejtheted, milyen nap van? Aztán eljött a szabadság, elutaztál, későn feküdtél, próbáltál minden percet kihasználni – és mire hazaértél, legszívesebben kivettél volna még néhány nap szabadságot, hogy kipihend a szabadságot? Mutatjuk, hol csúszhatott félre a pihenés.

Túlpakolt a program

Ha már egyszer elutaztál, természetes, hogy szeretnél minél többet látni és átélni. Sokan úgy érzik, hogy egy utazást maximálisan ki kell használni, ezért minden napra bezsúfolnak három múzeumot, két strandot és éttermet, másnap pedig már hajnalban indulni kell a következő látnivalóhoz. Az eredmény: a nyaralásod programterve sűrűbb, mint a munkahelyi naptárad, így a szabadság végére fizikailag és mentálisan is kimerültebb vagy, mint egy átlagos munkahéten – csak közben jól érezted magad, ami elfedi a fáradtságot addig, amíg haza nem érsz.

A szabadság nem teljesítménytúra és nem attól lesz jól kihasználva, hogy minden látnivaló mellé pipa kerül. Ha minden napod előre be van osztva, folyamatosan figyelned kell az időt, szervezned kell, döntéseket kell hoznod és állandóan alkalmazkodnod kell másokhoz, az agyad továbbra sem kap túl sok üresjáratot.

Tipp: Próbálj szándékosan üres időszakokat hagyni a nyaralás alatt! Egy délután, amikor nincs semmi terved, egy reggel ébresztő nélkül, vagy akár egy teljes nap, amikor csak azt csináljátok, amihez éppen kedvetek van.

Az alvásod felborul

Nyaraláskor könnyű átváltani a „majd alszom otthon” üzemmódra. A későbbi lefekvés, a szokatlan zajok, a klíma nélküli szállodai szoba mind rontja a mélyalvás minőségét, ami a tényleges regenerálódásért felelős. Néhány késői este természetesen belefér, de ha egy héten keresztül rendszeresen kevesebbet alszol, mint otthon, nehéz lesz kipihenten hazatérni.

Tipp: Nem kell nyaralás alatt is percre pontosan tartanod az otthoni alvásrendedet, de próbáld elkerülni, hogy minden este hajnalig fennmaradj, miközben reggel már indul is a következő program. Ha tudod, hogy hosszú nap vár rád, tervezz előtte egy nyugodtabb estét, és néha engedd meg magadnak azt is, hogy ébresztő nélkül aludj.

Folyamatosan online vagy

Sokan a szabadságuk alatt szünet nélkül fotóznak, posztolnak, navigálnak, sorozatot néznek a repülőn vagy esténként a szálláson – és akkor még szóba sem hoztuk, amikor a reggeli kávé mellett rápillantasz a céges e-mailezésre, vagy amikor este jut eszedbe, hogy gyorsan írnod kéne egy kollégádnak egy futó projekttel kapcsolatban. A szemed és az agyad így nem kap valódi digitális szünetet, amitől szintén érezheted magad kimerültebbnek. Ha folyamatosan figyeled, mi történik nélküled, az agyad nem kap egyértelmű jelzést arról, hogy most tényleg nincs dolga a munkával.

Tipp: Érdemes már indulás előtt eldönteni, mennyit leszel elérhető. Állíts be automatikus választ, add át a sürgős ügyeket egy kollégádnak, és ha megoldható, kapcsold ki a munkahelyi értesítéseket! A posztolgatás meg bőven ráér a nyaralás után is.

A pihenést is tökéletesen akarod csinálni

Van egy hallgatólagos elvárás, hogy egy vagy két hét alatt helyre kell állni hónapok fáradtságából, ami irreális. A krónikus kimerültség nem tűnik el egy tengerparti hét alatt, legfeljebb átmenetileg elfedi az adrenalin és az újdonság érzése. Ha ekkora elvárásokat teszel a szabadságra, végül maga a pihenés válik stresszforrássá, így ha te is állandóan azt mondogatod magadnak, hogy „Most kell feltöltődnöm, máskor nem lesz rá lehetőség” vagy „Ki kell használnom minden percet”, érdemes átgondolnod, mit is vársz magadtól.

Tipp: A nyaralásnak nem kell életed legjobb hetének lennie. Attól még lehet pihentető, hogy vannak benne unalmas délutánok, rosszul sikerült programok és olyan napok, amikor legszívesebben csak feküdnél.

Egyenesen a nyaralásból zuhansz vissza a munkába

Vasárnap este 11-kor landol a gép, hétfőn 8:30-kor pedig már indul az első meeting. Ismerős forgatókönyv, de nem éppen ideális. Az utazás önmagában is fárasztó lehet, ráadásul hazaérkezés után vár a kipakolás, mosás, bevásárlás és az otthoni teendők. Ha mindezek után néhány órával már dolgoznod kell, gyakorlatilag nincs átmenet a nyaralás és a hétköznapok között.

Tipp: Ha belefér, tervezz legalább egy otthoni napot a szabadság végére! A szabid tervezésekor úgy érezheted, mintha elpazarolnál vele egy szabadnapot, de a hazaérkezés után hálás leszel magadnak.

És persze az sem mindegy, milyen munkahelyre érkezel vissza: ha éppen váltáson gondolkodsz, a Profession.hu Cégértékelései között megnézheted, hogyan vélekednek a dolgozók többek között a munka-magánélet egyensúlyáról, a munkakörnyezetről vagy a vezetőségről. Ha pedig már tudod, milyen feltételek fontosak neked, az AI-keresőnek a saját szavaiddal is leírhatod őket, például: „Olyan irodai munkát keresek, ahol nincs hétvégi munkavégzés és legalább heti két napot dolgozhatok otthonról.” Így már az álláskeresésnél figyelembe veheted azokat a szempontokat, amelyek a hétköznapjaidat is élhetőbbé tehetik.

Készítette: Kövecses Evelin

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala