Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Az állásinterjú stresszes helyzet, ahol minden szónak súlya van. Sok pályázó elköveti azt a hibát, hogy bár minden klappol az interjún, ő túl őszintén, túl lazán vagy éppen túl negatívan fogalmaz, ezzel pedig akaratlanul is lezárja maga előtt a lehetőséget. Ezek a mondatok gyakran ártatlanul hangzanak, de rossz üzenetet közvetítenek, és bár a legtöbbször ezeket a mondatokat zavarunkban mondjuk ki, egy kis tudatossággal elkerühetők lennének. Megmutatjuk, melyek azok a mondatok, amelyeket mindenképpen kerülj el, ha szeretnéd megkapni az állást!

„Mennyi lesz a fizetés?”

A bér kérdése természetesen mindenkit érdekel, de ha már az elején ezzel indítasz, rossz benyomást keltesz. A fizetésről akkor érdemes beszélni, amikor a munka részleteit már tisztáztátok, vagy ha az interjúztató maga hozza szóba. Ez nem jelenti azt, hogy ne kérdezz rá később, hiszen tisztában kell lenned az ajánlattal, de az időzítés kulcsfontosságú: a legrosszabb mondatok közé tartozik, ha már a bemutatkozás után ezt kérdezed. Az interjú elején inkább mutasd meg a lelkesedésedet a feladat iránt, ez sokkal jobb kiindulópont a további beszélgetéshez. Ne feledd, hogy az interjú nem csak arról szól, mit kapsz, hanem arról is, te mit tudsz adni!

„Nincs gyenge pontom.”

A „Mi a legnagyobb gyengeséged?” kérdés az egyik klasszikus, amitől sokan zavarba jönnek. Ha erre úgy válaszolsz, hogy neked nincs gyenge pontod, az egyrészt hihetetlenül hangzik, hiszen senki sem tökéletes, emellett arroganciát is sugall. A HR-esek pontosan tudják, hogy mindenkinek vannak fejlesztendő területei, ezért jobb, ha inkább arra figyelsz oda, hogy egy olyan területet emelj ki, aminek a megoldásán már dolgozol. Például ha korábban nehézséget okozott számodra a határidők betartása, de most már odafigyelsz arra, hogy tudatosabban tervezz, az azt mutatja, hogy felismered a saját korlátaid és hibáid, emellett képes vagy fejlődni. Egy állásinterjún nem az a gond, ha van gyengeséged, hanem az, ha nem vállalod fel: a nyíltság és a hitelesség az, ami végül meggyőzi a HR-est.

„Az előző munkahelyem borzalmas volt.”

Ha valakitől megkérdezik, miért vált munkahelyet, gyakran előkerülnek a negatív élmények. Az egyik legnagyobb tabu azonban az, ha nyíltan szidod a korábbi főnöködet vagy cégedet, hiszen ez nemcsak rossz fényt vet rád, hanem azt is sugallja, hogy a jövőben róluk is hasonlóan beszélhetsz, ha nem alakulnak jól a dolgok. A HR-esek azt figyelik, hogy hogyan kommunikálsz nehézségekről: ha mindenért a körülményeket hibáztatod, az azt üzeni, hogy nem vagy képes felelősséget vállalni és hárítasz. Ehelyett inkább fogalmazz semlegesen! Mondd el, hogy új kihívásokat keresel, vagy szeretnél más irányba tovább fejlődni, így nem hangzol keserűnek vagy panaszkodónak. A pozitív szemlélet mindig erősebb benyomást kelt, mint a negativitás, és érdemes szem előtt tartani, hogy az interjú arra szolgál, hogy a jövőről beszéljetek, ne a múlt sérelmeiről.

„Nem tudom, mit csináltok pontosan.”

Kevés dolog vágja el gyorsabban a lehetőséget, mint ha kiderül, hogy semmit sem tudsz a cégről. A HR-esek rögtön látják, ha valaki nem készült fel, ami a motiváció hiányát jelzi. A legrosszabb mondat az, amikor valaki kimondja: „Őszintén szólva, nem tudom pontosan, mivel foglalkoztok.” Ez azt mutatja, hogy nem fektettél energiát a felkészülésbe, pedig ma már minden információ könnyen elérhető az interneten. Az a minimum, hogy ismerd a cég fő profilját és értékeit, illetve tisztában legyél az állással, amire pályázol; előbbit egy szimpla netes kereséssel kiderítheted, az utóbbi esetében pedig elég, ha az álláshirdetésben felsorolt feladatokat, elvárásokat tartod észben. Egy jó kérdés inkább az lehet, hogy a jövőbeni tervekről érdeklődsz, hiszen ez azt sugallja, hogy hosszú távban gondolkodsz.

Tabumondatok listája

Van néhány klasszikus mondat, amiket érdemes minden körülmények között elkerülni, mert már önmagukban gyanakvást keltenek:

„Nincs kérdésem.”

„Ez a munkahely csak átmenet lenne számomra.”

„Bármit elvállalok, csak legyen fizetés.”

„Nem szeretek csapatban dolgozni.”

„Mikor vehetem ki az első szabadságom?”

„Nem tudom, pontosan mit akarok csinálni a jövőben.”

„Nem fontos, milyen a munka, csak legyen stabil a fizetés.”

„A főnökeimmel eddig mindig problémáim voltak.”

„Nem vagyok hajlandó túlórázni.”

„Csak azért pályáztam, mert közel van hozzám a munkahely.”

„Nem igazán olvastam el a hirdetést, de gondoltam, eljövök.”

Mindezek olyan üzeneteket hordoznak, amelyek azonnal elbizonytalanítják a HR-est. Egy interjún mindig az számít, hogyan kommunikálsz magadról, és ha a fenti mondatokat kerülöd, máris előrébb vagy. Gondolj arra is, hogy a jó benyomás nem az interjú napján kezdődik, hanem már a pályázat beadásánál is fontos, hogy hogyan mutatod be magad. Ebben segíthet a Profession Önéletrajz készítője, amellyel pár kattintással átlátható és profi CV-t készíthetsz.

Készítette: Kövecses Evelin

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala