Sporttal a kiegyensúlyozott mindennapokért

A rendszeres testmozgás alapjaiban képes megváltoztatni az életünket. Lássuk, miért és hogyan érdemes a mindennapjaink részévé tenni!
Önnek ajánljuk!
Sokan vagyunk, akik régóta őrizzük önmagunkban egy sportosabb, egészségesebb alteregónk képét, ám egyre csak halogatjuk az életmódváltást. Irigységgel vagy épp csodálattal nézünk azokra, akiknek a napi mókuskerék mellett még marad ideje és energiája edzésre, és nem értjük, hogyan, mitől tűnnek ilyen kiegyensúlyozottnak. A titok a sport szeretetében, az abban rejlő örömök kiaknázásában rejlik. Mai cikkünkben ehhez hoztunk segítséget: Tamás Ritával beszélgetünk a testmozgás jótékony hatásairól.
Ép testben ép lélek
„Az hogy a sport pontosan mit ad hozzá az életünkhöz, és hogyan segít nekünk a boldogulásban, nagyban függ attól, hogy milyen élethelyzetben vagyunk éppen. Általánosságban azonban elmondható, hogy akkor tudjuk a munkánkat jól elvégezni, ha mi magunk is egyben, vagyis megfelelő lelki és fizikai állapotban vagyunk. Az olyan nehézségek, mint például egy komoly betegség vagy magánéleti válság jelentősen megnehezíthetik a mindennapjainkat és kihatással lesznek a teljesítőképességünkre is, még akkor is, ha egyébként a szenvedélyünk a hivatásunk” – világít rá Rita az egyéni élethelyzetek befolyásoló erejére.
„Azért is tartom fontosnak, hogy megpróbáljunk a sport segítségével mihamarabb egyensúlyt teremteni magunkban, mert ezáltal megelőzhetjük nemcsak számos testi, de mentális betegség kialakulását is, illetve csökkenthetjük ezek tüneteit. A kiégés például, ami modern világunk egyik népbetegsége, leggyakrabban épp a magánéletünk és a munkánk egyensúlyának felbomlása miatt alakul ki – amennyiben viszont a mindennapokban a felelősség és a kötelesség mellett helyet adunk a szabadidő minőségi eltöltésének, energiaraktáraink testmozgással történő feltöltésének is, akkor jó eséllyel elkerülhetjük, hogy életminőségünk rohamos romlásnak induljon” – mondja interjúalanyunk, aki szerint az egyensúlyvesztés a túlzás eredménye – így érdemes azt a sportolás során is mellőznünk.
A görcsös kiválóság ára
„Előbb-utóbb minden túlzás visszaüt, akkor is, ha egy alapvetően áldásos tevékenységet, mint amilyen a testmozgás, űzünk túl nagy hévvel. A folyamatos versengés, illetve az önmagunk legyőzésére irányuló célkitűzések csak ideig-óráig töltenek el minket elégedettséggel – hosszú távon sokkal inkább számíthatunk egyfajta nyughatatlan szorongásra, kellemetlen, feszítő érzésre, amely azt diktálja, hogy nemcsak önmagunknál, de mindenkinél jobbnak, ügyesebbnek, szebbnek kell lennünk” – véli a szakember, aki sokkal inkább a fejlődésre, semmint a folyamatos és esztelen versengésre buzdít:
„A sikereinket érdemes saját teljesítményünk mentén meghatároznunk. A sport ideális esetben ugyanis sokkal inkább a teljesítőképességünk növeléséről, mint az egónkról, a manapság túlreprezentált tökéletesség hajszolásáról szól. Nem egy felsővezetővel találkoztam már, aki a sport „segítségével” egyik függőségből a másikba menekült: miután a túlzott munkamánia és teljesítménykényszer okán megtapasztalta a kiégést, sportőrültté vált, megszállottan hajszolta az újabb és újabb kimagasló eredményeket. Én úgy gondolom, a sport akkor jelent megoldást és gyógyírt a számunkra, ha a helyén kezeljük – nem tekintjük sem többnek, sem kevesebbnek annál, ami.”
De miért is javasolt elköteleződni iránta, mi mindent hozhat az életünkbe?
Önbizalom, béke, rend
A közösségi média nyilvánvaló előnyei mellett rendelkezik egy rendkívül káros tulajdonsággal: gyakran egy végtelenül felületes világot tár a szemünk elé. „A népszerű profilok között barangolva állandóan szembetaláljuk magunkat a tökéletességgel, és ennek következtében sokunknak romlik az önértékelése, csökken az önbizalma. A sportban elért fokozatos sikereinknek hála azonban képesek lehetünk újjáépíteni, megváltoztatni az önmagunkról alkotott képünket” – árulja el Rita, majd kitér ezen változások munkahelyen is érezhető hatásaira: „Amint pedig ezt megtesszük, a munkahelyünkön is nagyobb eséllyel fogjuk majd hatékonyan képviselni az érdekeinket vagy épp megoldani bonyolult konfliktusainkat. Ha hiszünk magunkban, akkor a mindennapi bosszúságok, egy hajtósabb időszak vagy egy rövid határidő sem tud majd tartósan kibillenteni minket az egyensúlyunkból.”
Interjúalanyunk szerint a perfekcionizmus mellett sokan szenvedünk az információdömping jelenségétől is. „A ma emberére folyamatosan tengernyi közlés, információ zúdul, aminek következtében a figyelmünk szétszóródik. Nehezünkre eshet huzamos ideig egy dologra koncentrálnunk, és általános közérzetünk is könnyen zaklatottá válhat. Ez pedig nemcsak a munka világát, hanem az egész életünket negatívan befolyásolja. A sport azonban ezen is segít” – mondja a szakértő, aki szerint az, hogy a testmozgás gyakorlása által képesek vagyunk egyfajta rendszert, ritmust vinni a mindennapjainkba, nagyban javít a mentális állapotunkon és a koncentrációra való képességünkön is. Persze azoknak, akik reggeltől estig tartó műszakokban dolgoznak, kihívást jelenthet a rendszeres testmozgás és az idővel való zsonglőrködés – de nem lehetetlen!
Személyre szabottan, fokozatosan
Először is fontos, hogy tisztában legyünk vele, hogy – ahogyan életünk sok más területén sem –, a sportban sem számíthatunk egyik pillanatról a másikra látványos eredményekre, sőt – egyáltalán az, hogy hozzászokjunk a mozgáshoz és elköteleződjünk annak rendszeres gyakorlása, beiktatása mellett, önmagában időigényes folyamat.
„Ennek a változtatásnak bizony idő kell, és megesik, hogy többször is neki kell futnunk. Érdemes ezért egy olyan rendszert kialakítanunk, ami belefér és illeszkedik a mi életünkbe, napirendünkbe, mindennapi ritmusunkba. Mérjük fel, a nap melyik szakaszában van a legtöbb szabadidőnk, és válasszunk olyan sportágat, amit kedvvel és örömmel végzünk. Hiába inspirál ugyanis minket valaki, aki minden nap jógával kezdi a napot, ha mi nem érzünk magunkban szemernyi indíttatást sem, hogy előkapjuk a jógaszőnyeget, akkor keressünk valami mást!” – tanácsolja interjúalanyunk.
„Lényeges továbbá az is, hogy új napirendünk hosszú távon is fenntartható legyen. Kis lépésekkel, fokozatosan kezdjük – például ha eddig egyáltalán nem mozogtunk, akkor sétáljunk heti 3 alkalommal – és az első néhány hét eltelte után vizsgáljuk meg, hogy vagyunk ebben az új rendszerben, mi az, ami esetleg további testreszabást, igazítást igényel” – javasolja Rita. Ha megtaláljuk a nekünk való mozgásformát, és képesek vagyunk azt tartósan beilleszteni a mindennapjainkba, akkor számíthatunk rá, hogy újabb és újabb változások, pozitív hatások érnek minket.
„Ahogyan egyre erősebbek leszünk, és hajt minket a fejlődés iránti vágy – például, hogy rövidebb idő alatt egy kicsivel többet tudjunk futni, vagy még szabályosabban emeljük a súlyokat – úgy tágul majd az érdeklődési körünk is. A jobb teljesítmény elérése nagyobb energiabefektetést és több időt igényel, és sokszor ezzel jár az étkezésünk átalakítása, egészségesebbé tétele is, sőt, gyakran új, értékes kapcsolatokra is szert teszünk a sportnak köszönhetően. Néhány hónap múlva pedig egyszerre csak arra eszmélhetünk, hogy már szinte rá sem ismerünk régi, bizonyos értelemben önpusztító életmódunkra” – jelzi előre Rita a várható, áldásos következményeket.
A fenti tippek segítségével foglaljuk új rendszerbe az életünket, amelyben megvan a helye a mozgásnak, a pihenésnek és a (testi és mentális) fejlődésnek egyaránt. Amint kellő önbizalommal rendelkezünk, magabiztosan és személyre szabottan kereshetünk új kihívásokat a több ezer friss álláslehetőség között! Töltsük fel frissített önéletrajzunkat ide, a naprakészség érdekében pedig kérjünk hírlevelet és Facebook értesítést is!
Készítette: Profession.hu
A Profession.hu Facebook oldala
A Profession.hu Instagram oldala
Címkék: munka, karrier, sport, egyensúly, életmód