Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Még akkor is, ha csupán egy gyors, rövid távú megoldásra van szükségünk egy váratlanul jött kiadás miatt, egy teljes állás mellé bevállalni még egy műszakot nagyon megterhelő. Nem csupán fizikailag meríti ki az erőforrásainkat, de szellemileg és lelkileg is igen kimerítő egy ilyen élethelyzet. Még belegondolni sem kellemes, hogy alig hogy az egyik munkahelyünkön letettük a lantot, ahelyett, hogy hazafelé vennénk az irányt, neki kell veselkednünk néhány újabb munkaórának.

Éppen ezért, ha már a szükség úgy hozta, hogy meg kell hoznunk ezt a döntést, ha lehetőségünk van rá, igyekezzünk szem előtt tartani és megfogadni az alábbi tanácsokat.

Két állás egyszerre?

Találjuk meg a megfelelő másodállást!

Első és legfontosabb szempontként, igyekezzünk a szakmánkhoz passzoló munkát találni. Tanárként például igen jó kiegészítő kereslet lehet, ha magántanulókat vállalunk a reggeli, illetve az esti órákban.

Az is előfordulhat, hogy pont valami teljesen más területen szeretnénk kipróbálni magunkat, és lehetőségként tekintünk erre az időszakra. Nem azt folytatjuk tovább, amivel amúgy is napi 8 órában foglalkozunk, hanem új vizekre evezünk. Irodai munka mellett, ha sokat ülünk a monitor előtt, sokat gépelünk, kifejezetten jóleső változatosság lehet, ha például egy kávézóban vagy étteremben vállalunk felszolgálói állást, vagy kipróbáljuk magunkat akár pizza futárként. Ezeknél a munkáknál ráadásul az alapbéren felül a borravaló is plusz bevételt jelent! Ugyanígy fordítva is működik a dolog. Fizikai munkásként nem feltétlenül egy másik építkezést, vagy szakmunkát kell bevállalnunk, körülnézhetünk az egyéb részmunkaidős állások között is! 

Azon is elgondolkozhatunk, hogy egy teljes állás helyett, 2, vagy éppen 3 részmunkaidős állást vállalunk. A leggyakrabban 4, illetve 6 órás állásajánlatok jelennek meg a munkaerőpiacon, így nagyjából ezekkel a beosztásokkal kalkuláljunk. Ennek a lehetőségnek azonban két hátulütője is van, amit érdemes meggondolni:

- nagyon ügyesen kell tudnunk beosztani az időnket

- pontosan tudnunk kell, hogy összességében mennyit szeretnénk keresni, és ezt az összeget kikalkulálni a 2, illetve 3 különböző mellékállásból

Időmágusokká kell válnunk!

Sokszor még akkor sem elég a nap 24 órája, ha „csupán” 8 órában dolgozunk, mi lesz, ha ez a szám 12-re emelkedik? Hol marad idő a bevásárlásra, főzésre, családra? Ezért is kifejezetten hasznos, ha szánunk rá egy kis időt, hogy összeüljünk a családdal, barátokkal, és együtt megalkossunk egy olyan „tervet”, ami megkönnyítheti a mindennapokat. Ne szégyelljünk segítséget, illetve megértést és türelmet kérni, hiszen az ő érdekükben is vállaljuk a plusz feladatokat.

Sokat segíthet például, ha olyan másodállást vállalunk, aminek egy-két hétre előre belátható beosztása van. Így mi is könnyebben tudjuk beosztani, hogy melyik napon mikre jut időnk.

Figyeljünk oda magunkra!

Semmiképpen ne ugorjunk fejest egy mindennapos részmunkaidős állásba! Haladjunk türelmesen, kisebb lépésekben. Vállaljunk először csak heti 2 extra estét, és hagyjunk magunknak időt hozzászokni a plusz megterheléshez. Ha úgy érezzük, bírjuk a tempót, vállalhatunk egy kicsit többet. Ne feledjük, ha teljesen kimerítjük magunkat, a főállásunk is a kárát látja, annak elvesztését pedig ne akarjuk kockáztatni.

Mindenképp figyeljünk oda magunkra:

- konzultáljunk a háziorvosunkkal, hogy megfelelő-e a fizikai állapotunk,

- figyeljünk oda a megfelelő mennyiségű alvásra és a megfelelő étkezésre.

Kalkuláljunk!

Óhatatlan, hogy egy második munkahely valamennyi plusz költséggel is jár majd: költünk a közlekedésre, benzinre, parkolásra, étkezésre. Ezért nagyon fontos, hogy úgy kalkuláljunk a keresettel, hogy még így is megérje! Minden egyes befolyó extra forintot fordítsunk a célunk elérésére.

Soha ne feledkezzünk meg a főállásunkról!

Mindenképpen tájékoztassuk a főnökünket, hogy részmunkaidőit is vállalunk egy másik helyen, nehogy később legyen félreértés, vagy konfliktus belőle. Általában titoktartási szerződéseknél, konkurens cégnél való munkavállalásnál lehet fennakadás.  Illetve, az is nagyon fontos, hogy a főállásunkra semmilyen negatív hatással ne legyen a plusz munkánk! Sem energiát, sem időt nem vehetünk el tőle.

 

Nézzünk szét a legfrissebb részmunkaidős állások között, vagy keressünk személyes preferenciáink szerint. Frissítsük önéletrajzunkat, és töltsük fel ide, hogy láthatóvá váljunk a munkáltatók számára is. Kérjünk hírleveletés Facebook értesítéstis, így biztosan nem maradunk le egyetlen nekünk való munkáról sem.

Készítette: Profession.hu

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala