Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Azt már tudjuk, hogy egy állásinterjún a két legfontosabb dolog, hogy legyünk határozottak, magabiztosak, de ugyanakkor alázatosak és realisták is. Lényegében ugyanezeket a szempontokat kell szem előtt tartani, amikor felmerül a kérdés: kérhetünk-e vajon több pénzt?

4 szituáció, amikor érdemes a magasabb fizetés, illetve juttatások mellett kiállnunk és alkudoznunk

1. Amikor az írásos ajánlat már ott van a kezünkben

Az egyik legnagyobb hiba, amit elkövethetünk, ha előre iszunk a medve bőrére. Addig semmiképpen ne kezdjünk el nagy – sőt, akármilyen – számokkal dobálózni, amíg nem vagyunk benne biztosak, hogy egyáltalán akarnak minket. Sokkal nagyobb hatalom van a kezünkben, ha a másik fél már kinyilatkoztatta a szándékát. Ha ott tartjuk a kezünkben az írásos ajánlatukat, és esetleg nem vagyunk elégedettek a kínált összeggel, ebben az esetben nyugodtan előállhatunk egy határozott és átgondolt ellenajánlattal.

2. Ha pontosan tisztában vagyunk azokkal az értékekkel, amiket a cég sikeréhez hozzátehetünk

Ne feledjük, hogy jövendő munkaadóinkat egyáltalán nem érdekli, hogy mennyit fizetünk havonta albérletre, mennyibe a rezsink, vagy éppen mennyibe fog kerülni a gyerek fogszabályozója. Őket, teljesen érthető módon, egyetlen dolog érdekli csupán: hogy milyen értékeket fogunk tudni hozzáadni a cég működéséhez, és mit teszünk le az asztalra. Éppen ezért, ha amellett döntünk, hogy megpróbálunk egy magasabb összeget kialkudni magunknak, legyen egy részletesen összerakott érvelésünk, amivel pontról pontra be tudjuk bizonyítani, hogy igenis megérjük az extra költségeket.

3. Amikor úgy érezzük, nem tart majd túl sokáig a lelkesedésünk

Ha már abban a pillanatban, amikor meglátjuk az ajánlatban szereplő számokat mérgesek, idegesek leszünk, sőt, akár megalázónak is érezzük a helyzetet, gondoljunk bele, mit éreznénk hónapok, vagy akár fél év múlva. Biztosan nem tudnánk a 100%-ot nyújtani, ha nem vagyunk 100%-osan elégedettek a juttatásokkal. Egyrészt, a munkáltató is megérdemli, hogy valaki olyat vegyen fel, aki lelkesen és teljes erőbedobással veti bele magát a munkába, másrészt, mi is megérdemeljük, hogy egy mindezt egy olyan összegért várják el tőlünk, ami számunkra is elfogadható.

4. Amennyiben mindenképp visszautasítanánk az ajánlatot, ha nem kapjuk meg a magasabb összeget

Mi lehet a legrosszabb, ami történik? Nem kapjuk meg a kért összeget. Azonban semmiképpen ne távozzunk anélkül, hogy próbálkoztunk volna. Átfutni az ajánlatot, majd sértődötten felállni és hátra sem nézve távozni, nem éppen a legokosabb stratégia. Kiváltképp, ha ráadásul még tetszene is a cég, illetve a munkakör. Mindenképp tegyünk egy próbát, hiszen, valóban nincsen veszteni valónk.

Alkudozni vagy nem alkudozni

3 szituáció, amikor inkább kétszer is gondoljunk meg, megéri-e az alkudozás

1. Ha már rábólintottunk az ajánlatra – egy alacsonyabb összeggel

Tegyük fel, hogy egy remek állásról van szó, és amikor meghallottuk, hogy nekünk ajánlják fel, a nagy izgalomban, gondolkodás nélkül igent mondtunk. Majd, amikor hazatérve nagy lelkesen elújságoltuk a hírt, a párunk is izgatottan belekezd, hogy akkor ugye lesz új autó, hova megyünk nyaralni, és mikor vesszük meg a nagy képernyős tévét? Érdemes-e ilyenkor visszakoznunk és megpróbálni még néhány extra forintot kicsikarni újdonsült munkaadónktól? Nem, semmiképpen sem. Egyrészt minden bizonnyal és teljes joggal állnának értetlenül, hogy ezt mégis hogy gondoljuk, másrészt akár könnyen el is veszthetik a türelmüket és visszavonhatják az egész ajánlatot. A legjobb megoldás, ha miután megkaptuk az ajánlatot, kérünk egy kis időt, hogy átgondolhassuk. Inkább aludjunk rá egyet, mint, hogy olyan összeget fogadjunk el, amit később megbánunk!

2. Amennyiben egyértelmű, hogy nem tudnak többet ígérni

Általában, ha egy cég kifejezetten minket akar, nem rejtik véka alá a szándékukat, és egyből a legmagasabb összeggel állnak elő. A legtöbb esetben még el is hangzik: „Ez a legjobb ajánlatunk.” Ilyen esetben, még akkor is, ha bizony azért egy kicsit többre számítottunk, nem érdemes alkudozásokba bonyolódnunk. Ha valóban minket szeretnének felvenni az állásra, ugyan miért kockáztatnának és állítanának valótlant?

3. Ha tudjuk, hogy az összeg jogos

Érdemes minden bértárgyalás előtt egy kicsit tájékozódni arról, hogy az adott szakmában, adott munkakörben, városban, vagy országban mi számít egy korrekt fizetésnek. Amennyiben az ajánlott összeg a realitást tükrözi, ne álljunk neki alkudozni, csak azért mert, szerintünk jogunk van hozzá.

Minden helyzet más és más, ezért a legjobb, ha jó előre eldöntjük, milyen összeggel éreznénk magunkat elégedettnek és motiválva, illetve figyeljünk a jelekre. Amennyiben úgy döntünk, hogy érdemes egy kicsit alkudozni, mindenképp legyenek alapos érveink.

Készítette: Profession.hu

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala