Mindannyian jártunk már katasztrofálisan sikerült állásinterjún, mely után meg voltunk győződve róla, hogy nálunk kellemetlenebb helyzetbe senki nem került még egy felvételi beszélgetés alatt.

A Shortlist londoni magazin újságírója, Rhodri Marsden igaz történeteket gyűjtött össze olvasók beszámolói alapján a legkínosabb interjúszituációkról. Az összeállításban a felvételizők és az interjúztatók is megszólalnak. 

"A HR-es rögtön az elején közölte, hogy sajnálja, de az előző jelölt olyan meggyőző volt, hogy neki adta az állást. Ezt követően még 30 percet beszélgettünk, a rákos megbetegedésekről."

"Lementem a recepcióra, hogy felkísérjem a jelöltet, aki meglátott és azt kiáltotta: 'Egy kávét kérek, angyalom! Hol van a főnöke?' Majd leültünk az asztalhoz, ahol világossá vált számára, hogy én tartom az állásinterjút."

"Egy adminisztrációs állásra interjúztattam a jelöltet, amikor rápillantottam az önéletrajzára. A fotón egy leopárdmintás mélyen dekoltált ujjatlan felsőt viselt, kezében egy üveg sörrel."

Elrabolták a feleségét

"Az egyik jelölt az interjún közölte, hogy szeretné előre jelezni, hogy abban az esetben, ha megkapja az állást, szüksége van két hét szabadságra decemberben, mert elrabolták a feleségét és ki kell szabadítania. Az állásinterjú májusban volt."

"A felvételiztető arra volt kíváncsi, milyen állat lennék legszívesebben. Megdöbbenésemben kiszaladt a számon: 'milyen idétlen kérdés ez?'. Nem kaptam meg az állást."

"A beszélgetés során a HR-es megemlített egy könyvcímet, mire én magabiztosan rávágtam, hogy olvastam a művet. Kiderült, hogy a szóban forgó alkotást még nem publikálták, sőt, meg sem írták."

"Már megkaptam az állást, amikor az interjúztatóim egyike közölte, hogy sikeremet annak köszönhetem, hogy a jelentkezők közül én voltam a legkevésbé rossz."

Egy hónappal korábban érkezett

"Felkészültem a Marks&Spencer-nél meghirdetett állásinterjúra, majd a helyszínen kiderült, hogy valamit félreértettem, mert a felvételi beszélgetés nem aznap, hanem egy hónap múlva volt aktuális. Végül megkaptam az állást."

"Észrevettem, hogy a HR-es füzetének tetejére fel van írva a nevem. Az interjú alatt egyáltalán nem jegyzetelt, majd a beszélgetés közepén egyszer csak fogta magát és egy tollal áthúzta a nevemet."

"Második körös interjúra mentem a nemzeti vasúttársasághoz, de elkéstem. Amikor megkérdezték, hogy miért, az igazat mondtam: Az önök hibájából". 

Amikor Jézust interjúztatták

"Felvételiztettem egy férfit, aki megfelelőnek tűnt a meghirdetett pozícióra. A végén feltett egy kérdést. Afelől érdeklődött, hogy baj lenne-e, ha Isten igéjét terjesztené, ő ugyanis maga Jézus, és küldetéstudata van."

 

"Az interjúztató arra volt kíváncsi, hogy lázadó természetemben közre játszik-e, hogy a Hold jegyemet a Skorpió csillagkép dominálja."

"Olyan jól sikerült a felvételi beszélgetés, hogy pimasszá váltam, és amikor az interjúztató a végén levette a fogasról a kabátomat, egyszerűen megfordultam, hogy felsegíthesse rám. Nem kaptam meg az állást."

"Közölték velem, hogy drogteszt céljából szükségük van egy hajszálamra, mire én megjegyeztem, hogy ez lehetetlen, mivel kopasz vagyok. Nos, akkor máshonnan kell kitépnie - hívták fel a figyelmemet."

Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

 

"Interjú alatt a jelölt elég gyenge válaszokat adott, mire az egyik kollégám váratlanul így szólt: Értse meg, hogy ez egy állásinterjú, itt nem az igazat kell mondania!". 

"Egy előléptetésre nyílt lehetőség a cégnél, az interjú végén megkérdezték, hogy van-e kérdésem. Azt feleltem: Igen, mikor kezdhetek? Nem kaptam meg az állást." 

"Egy PR munkára interjúztattam a jelöltet, aki annyira ideges volt, hogy véletlenül rám borított egy pohár vizet, amikor az asztalon át kézfogásra nyújtotta a kezét. Annyira stresszessé vált, hogy a saját nyakkendőjével próbálta felitatni a vizet az ingemről, miközben személyes kérdésekkel bombázott. Úgy gondoltam, hogy megmentem a helyzetet és felajánlottam neki, hogy kezdjük előről az egészet. Hirtelen felkelt, kezet rázott, kisétált az ajtón, majd mosolyogva újra belépett. Megdöbbentem, ugyanis szó sem volt róla, hogy hagyja el a termet. Másodszori próbálkozása, ha lehet, még kínosabb volt, mint az első."

Címkék: állásinterjú, felvételi, munka, HR

Szemlézte: Fogas Krisztina