Elmondható vajon, hogy döntő fordulat állt be munkához való viszonyunkban az elmúlt évtizedekben? Hogyan nyilvánulnak meg a generációs különbségek ezen a területen? Mészáros Nóra munka- és szervezetpszichológussal készített interjúnkban betekintést nyerhetünk abba is, hogy miért tartja mindenki egyre fontosabbnak a munka-magánélet egyensúlyát.
A Boston Consulting Group és a The Network globális, több mint 90 ezer ember részvételével zajló kutatásának egyik legjelentősebb eredménye, hogy a válaszadók közel 70 százaléka olyan stabil munkahelyről álmodik, ahol megfelelő egyensúly van a munka és a magánélet között, hogy több idejük jusson a családjukra, barátaikra, hobbijukra. Ez a preferencia munkakörtől, régiótól és korcsoporttól függetlenül széles körben, dominánsan jelent meg.
„A munka-magánélet egyensúlya a történelem különböző időszakaiban mást és mást jelentett. Ha a rabszolgaságig tekintünk vissza, akkor eszünkbe juthat, hogy a legszélsőségesebb eshetőség a személyes szabadság teljes hiánya. De ha ugrunk az időben, és az elmúlt évszázadokra gondolunk, az újkorban sem volt fellelhető a munka és a magánélet mai értelemben vett egyensúlya: a gyárakban a 10 órát meghaladó napi munkaidő, a mostani viszonyokhoz képest jóval korlátozottabb mennyiségű szabadidő bizony elképzelhetetlen feltételrendszert jelentene a ma emberének.
A Munka Törvénykönyve csak az ötvenes évektől vezette be a napi 8 órás munkaidőt, és még hosszú évekig csak minden második szombat volt „szabad szombat”, a másikon bizony dolgozni kellett. Ha innen tekintünk a munka-magánélet egyensúlyára, jóval kedvezőbb a helyzet, mint egykor.
Tény azonban, hogy a fizikailag megterhelő munkafeladatokról a mentálisan megterhelő feladatok felé tolódott el a munka világa az elmúlt időszakban, és a testi-lelki feltöltődés szükségessége egyre szélesebb körben vált elfogadott alapvetéssé – a munka és magánélet egyensúlyával kapcsolatos jelenkori követelmények is ebből táplálkoznak” – foglalta össze Mészáros Nóra, munka- és szervezetpszichológus.
A magánéletünk eredményességéhez szükségünk van a munkánkra is
A BCG és a The Network felméréséből az is kiderült, hogy az emberek stabil, állandó munkahelyre vágynak, amely a munka és a magánélet közötti egyensúlyt hosszú távon is biztosítja, de ha felkínálkozik egy álláslehetőség, először mégis az anyagiakat nézik, ami talán nem is meglepő, hiszen ahhoz, hogy a munkaidőnk lejártával szabadon, nyugodtan élhessük az életünket, szükségünk van a stabilitásra, az anyagi jólétre is. A munkánkat tehát több szempontból sem tudjuk egy csapással elvágni a magánéletünktől.
„Ez Marie Jahoda szociálpszichológus modelljét juttatja eszembe, amely abból indul ki, hogy a munka többféle emberi szükségletet elégít ki. Ezeket Jahoda nyilvánvaló és rejtett funkcióknak nevezi. A munkából származó nyilvánvaló nyereség az anyagi és fizikai szükségletek kielégítését jelenti: a fizetést, a megélhetés biztosítását. Ám ezeken felül léteznek a munkának olyan rejtett funkciói, amelyek pszichés szükségleteket elégítenek ki. Ilyen például, hogy a munka strukturálja az időt: kereteket és tartalmat nyújt az idő eltöltéséhez, ezen kívül pedig célt, státuszt és identitást ad. A rejtett nyereségek sorába tartoznak a munka által biztosított társas érintkezési lehetőségek, és az is, hogy a munkában az egyén megélheti az alkotást és azt az érzést, hogy valamiben kompetens. Ha innen nézzük tehát a kutatás tételmondatát, akkor régen sem csak azért éltek az emberek, hogy dolgozzanak, és ma sem csupán a megélhetés biztosításának eszköze a munka. Tény, hogy régen a jóval hosszabb munkaidő, kevesebb pihenőnap korszakában az embereknek korlátozottabb lehetőségeik voltak a magánélet és a szabadidő megélésére, de a munkavégzésben akkor is jelen voltak a felsorolt nyereségek. És a ma embere kapcsán is igaz, hogy nem pusztán a munkán kívüli élet biztosítása érdekében dolgozik: a kutatásban is megjelennek az egyéni pszichés szükségletek a munkával kapcsolatos elvárások között (a munka elismerése, az ellátandó munkakör tartalma, értelmes/jelentőségteljes vagy éppen kihívást jelentő feladatok).”
Korábbi cikkünkben foglalkoztunk azzal, milyen generációs különbségek jelennek meg manapság a munkahellyel kapcsolatos elvárásoknál. Ebből kiderült, hogy annak kapcsán, mik a fő szempontok egy állásajánlat mérlegelésénél, minden korosztálynál az első két helyen az anyagiak, valamint a munka-magánélet egyensúlya szerepel. A seniorabb korosztálynál ez a két szempont hátrébb került, és ezek helyét az értékes és megbecsült munka vette át, de ezek mellett is, az életkor előrehaladtával – ahogy a szakember is említette – valóban egyre több olyan tényező jelenik meg a munkahelyválasztás kapcsán, ami a munkában való kiteljesedést, szakmaiság megélését helyezi előtérbe.
„Az életkor növekedtével a munkavállaló újra több időt, figyelmet tud a munkájának szentelni – az életközép idején azonban nagyon széttartóak a tapasztalatok: vannak, akik újra meg szeretnék mutatni szakmai rátermettségüket a munka világában, míg mások inkább az élet végességét realizálva más szerepeikre, szabadidős tevékenységeikre szeretnének több időt fordítani.
Mészáros Nóra
munka és szervezetpszichológus
Az azonban látható, hogy a most munkaerőpiacra lépő generáció és a már dolgozó fiatal munkavállalók sokkal tudatosabbak a munka-magánélet egyensúlyára vonatkozó elvárásokat illetően: tudják, hogy dolgozni kell, ugyanakkor a világ kinyílásával fontosnak gondolják az élet más területeinek megtapasztalását – ehhez szükséges, hogy a munka sem időben, sem pedig a terhelés volumenét tekintve ne lehetetlenítse el ezek megélését. A fiatalabb munkavállalók bevonzása és megtartása érdekében tehát a munkáltatóknak érdemes figyelni arra, hogy egyrészt a munkakörök kialakításakor és működtetése során, másrészt a toborzási és a beléptetés utáni belső kommunikációban megfelelő hangsúly kerüljön a munka és magánélet határainak tiszteletére.
A rugalmas munkakörülmények mégsem jelentenek megoldást az egyensúlyra?
Sokan még mindig nem szeretnének elszakadni a hagyományos munkarendtől. A megkérdezettek 35 százaléka továbbra is a teljesen irodai, helyszíni munkavégzést preferálja, valamint a több mint 90 ezer válaszadó 75 százaléka teljes munkaidős, heti 5 napos munkavégzést részesíti előnyben. Az elmúlt évek munkakörülményeinek átrendeződése miatt akár meglepőek is lehetnek ezek az adatok, hiszen egyre több helyről halljuk a négynapos munkahetek bevezetését, valamint az otthoni vagy legalább hibrid munkavégzést kedvelő munkavállalók is nagyobb számban képviselték magukat a különböző felmérésekben.
A szervezetpszichológus szerint a kezdeti előnyök mellett sokaknak mégis negatív érzésként maradt meg a koronavírus okozta hirtelen átállás. „A pandémia által sok helyen kényszerűségből bevezetett home office – minden rugalmassága ellenére – komoly stresszforrást jelentett a munkavállalók számottevő részének. Ennek egyik összetevője volt a bevezetés váratlansága, ezen felül az átállás nehézségei (beleértve az infrastrukturális hiányosságokat) is megjelentek, és sokakban élénken élnek az akadozó munkafolyamatok emlékei. Idővel a szociális elszigeteltségből fakadó stressz is egyre jelentősebb lett, ehhez társultak az otthoni térben jelenlévő szerepösszecsúszások keltette nehéz helyzetek is.”
Hozzátette, hogy a munkavállalók egy része a saját praxisában is kimondottan az irodai munka pártján áll: megemlítik, hogy a munkahelyre való bejárás keretet ad a napnak, a munkafolyamatokat gördülékenyebbnek élik meg, nem kell távolról bizonygatni a munkáltató felé, hogy tényleg dolgoznak. Ezen kívül pedig a munkatársakkal való érintkezés mind a feladatok, mind az emberi kapcsolatok vonatkozásában pozitív hozadékokkal bír számukra. A munkahelyen a munkavégzés céljára tervezett környezet segíti a koncentrálást, nem kell az otthoni munka kapcsán felsorolt egyéb életszerepek keltette bizonytalansággal számolni.
Arra, hogy sokan még mindig a teljes munkaidőt részesítik előnyben, úgy gondolja, hogy a munkaerőpiac kínálati oldala lehet befolyással, hiszen a legtöbb munkaadó alapvetően mind a mai napig ebben a modellben gondolkodik. Szerinte ez érthető is lehet, ha arra gondolunk, hogy a cégeknek egyszerűbb egy teljes munkaidős dolgozót foglalkoztatni, mint két emberrel napi 4-4 órában együttműködni. Bár a részmunkaidős pozíciók száma növekszik, továbbra is viszonylag alacsony arányban érhetők el, és ha valaki egy teljes munkaidős állást szeretne „lefaragni”, azt egyrészt mindenképp indokolnia kell, másrészt a tapasztalatok szerint gyakran nem talál kedvező fogadtatásra. „Amíg a munkáltatók zöme egyértelműen nagyobbra értékeli a teljes munkaidős foglalkoztatást az egyéb konstrukcióknál, addig a munkavállalók széles tömegei várhatóan nem fognak saját kárukra dönteni. Vannak ugyanakkor kivételek a munkáltatói oldalon, és elindult egy változási tendencia (ld. a 4 napos munkahét bevezetése egyes vállalatoknál), de ez lassú folyamat.”
Zárásként elmondta, annak mindenképpen örül, hogy a pandémiás változások nyomán a munkavégzési formák sokfélesége tud egymás mellett élni a munka világában. A munkavállaló – ha nem is máról holnapra, de középtávon mindenképp – találhat olyan munkahelyet, olyan munkavégzési formát, mely az aktuális élethelyzetéhez passzol, és a munka-magánélet egyensúly kapcsán kialakított egyéni preferenciáinak megfelel.
Készítette: Varsányi Zsófi
