Béremelés jön a BKV-nál

2017. május 10. Forrás: Khojaste K

Hasznos: - + Nyomtat

A BKV minden dolgozója legalább 28 ezer forintos béremelést kap.

Önnek ajánlott állások

Minimum 10 százalékos emelésben mindenki részesül, a fennmaradó 5 százalékot pedig a bérfeszültség, a hiányszakmák problémájának kezelésére fordítják - mondta Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VTDSZSZ) elnöke.

A legnagyobb bérfeszültség a BKV járművezetői, illetve egyes fizikai munkakörökben dolgozó szakmunkásainál alakult ki. Az országban hasonló munkakörökben 30 vagy akár 50 százalékkal magasabb bérek is előfordulnak. A fővárosban jelenleg mintegy 400 járművezetői állás betöltetlen - fejtette ki a szakember.

A földfelszíni járművek vezetői 1300 forintos, a földalattiak 1444 forintos órabért fognak kapni, a mérnökök közül a főiskolai végzettségűek 320, az egyetemi diplomával rendelkezők 350 ezer forintos havi fizetésekre számíthatnak. A legalább 28 ezer forintos emelést pedig a kisebb keresetűek is megkapják, attól függetlenül, hogy ez hány százaléka a jelenlegi bérüknek - mondta szakszervezet elnöke.

Béremelés jön a BKV-nál

A fentiek alapján igen jó lehetőségeink lehetnek a jármű-és autóipar területén. Nézzük, milyen lehetőségeket kínálnak a munkaadók!

A BKV-nál jelenleg az alábbi állásokra jelentkezhetünk

Országszerte jelenleg 318 darab gépjárművezetői állást kínálnak

Nézzük, elsősorban hová keresnek jó szakembereket az autóipar területén!

Gyártás, Termelés: 334 álláslehetőség

Mérnök: 219 álláslehetőség

Szakmunka: 116 álláslehetőség

Fizikai, Segéd, Betanított munka: 114 álláslehetőség

IT programozás, Fejlesztés: 29 álláslehetőség

Szállítás, Beszerzés, Logisztika: 60 álláslehetőség

Adminisztráció, Irodai munka: 10 álláslehetőség

Pénzügy, Könyvelés: 10 álláslehetőség

Ügyfélszolgálat, Vevőszolgálat: 4 álláslehetőség

Értékesítés, Kereskedelem: 12 álláslehetőség

Érdemes végiggondolni, hogy mi az, amire már ma eséllyel jelentkezhetünk. Ne várjunk vele, pályázatunkat küldjük el minél előbb. És emellett töltsük fel önéletrajzunkat idekérjünk hírlevelet és Facebook értesítést a legfrissebb álláslehetőségről. A sikeres álláskeresésben a kiváló önéletrajz is a segítségünkre siet, amelyet most ITT könnyedén összeállíthatunk a Profession.hu díjnyertes alkalmazásával.

Készítette: Khojaste K

 A Profession.hu Facebook oldala

                      A Profession.hu Instagram oldala

    A Profession.hu Google+ oldala

- Profession.hu

További rövid hírek
További rövid hírek