Rövid vagy hosszú póráz: melyik a jobb főnök?

Anita (32) harmadik hónapja dolgozik új munkahelyén kontrollerként, már a próbaidőn is túl van. Friss tapasztalatairól így számol be: „Nekem a rövid pórázt alkalmazó vezető a szimpatikusabb, a mi munkánkban ez a szabályozottság és rendszer amúgy is magától értetődő. Ugyanakkor fontosnak tartom azt is, hogy ez legyen kölcsönös, tehát ha tőlem elvárják, hogy alkalmanként késő estig dolgozzam egy riporton, akkor ne okozzon gondot ennek a lecsúsztatása egy kevésbé feszített időszakban. Szerintem, ha a korrektség, és nem a kizsákmányolás jellemzi egy vezető szigorát, akkor teljesen rendben van.”

Valóban igaz, ahogy Anita is rávilágított: ez munkakörtől is nagyban függhet. Tamás (24) esetében – aki IT fejlesztőként dolgozik egy hazai cégnél - éppen ennek az ellenkezője jelenti a motiváltabb munkavégzést és a nagyobb elköteleződést a cég és a vezető irányába. „Nálunk lazaság van ilyen téren, szerencsére. Ha nem így lenne, nem is jöttem volna ide dolgozni. Engem meg lehet gyilkolni az ilyen karót nyelt munkatársakkal meg az erőltetett fegyelmezettséggel. Jó, ez egy startup, alapból közösségi és dinamikus szemléletűek a tulajdonosok is - meg a közvetlen főnököm. Amúgy a munkámhoz alapvető az önállóság és a kreativitás, és csak az számít, hogy megcsináljam, ami a feladatom. Az meg, hogy nem kérik számon, reggel pontosan hány órára érek be, nekem külön jó pont itt.”

Ezek után nézzünk egy X generációs véleményt, ő hogyan látja mindezt. Kata (42) többféle munkakörben és főnök mellett dolgozott már, így véleménye mindkét oldalról tanulságos: „Amikor még pályakezdőként vezetői asszisztens voltam, nagyon nehéz volt megszokni a főiskola után, hogy minden nap reggel 8-ra ott legyek, aztán ebédidőben a mobilomra átirányítva ugyanúgy felveszem a bejövő hívásokat, és ha lebetegszem vagy szabira megyek, senki sem helyettesít. Ez kemény időszak volt! Ráadásul egy diktátor volt a főnököm, sose dicsért, mindig csak a hibáimat emelte ki, de azt jó hangosan. Megmondom őszintén, volt időszak, amikor kifejezetten gyűlöltem őt és minden erőmmel el akartam onnan jönni. Aztán egyszer csak valami megváltozott, biztos bennem, de beálltam a sorba és elkezdtem nagyon jó lenni. Úgy dolgoztam, ahogy ő elvárta. Sokat segített ez a folyamat abban, hogy megtanuljam a szakmai alázatot a vezetőm és a munkám iránt, és leszálljak a magas lóról, hogy bezzeg én mindent tudok. Nem tudtam, és ma is folyamatosan újat tanulok. Pedig ma már értékesítési csoportvezetőként dolgozom, én is főnök vagyok. Lehetne úgymond arcom, verhetném a mellkasomat, mint sokan nálam akár jóval fiatalabbak, de nem. Arra vagyok büszke, hogy a munkatársaim adnak a véleményemre, fontos számukra, mit mondok, de emellett önállóak a saját területükön és igyekeznek magukból a lehető legjobbat kihozni. Nem lettem olyan szigorú és diktátor jellegű vezető, mint az én első főnököm, inkább következetesnek tartom magam ilyen téren - ez mondjuk, egy közepes póráznak felelhet meg. És ha ez elején nem hoznak le engem is a földre, biztosan nem itt tartanék ma.”

Érdekes tapasztalatokról számoltak be interjúalanyaink, és minden bizonnyal a sort lehetne tovább folytatni, ki hogyan éli meg ezt a kérdést.

Ám az is elképzelhető, hogy nem a főnökünk szigora vagy éppen engedékenysége határozza meg, hogyan érezzük magunkat a munkahelyünkön. Ebben az esetben egyértelműen új munkakört vagy alapvetően új munkahelyet kell keresnünk. Nem velünk és valószínűleg nem is a csapattal vagy a főnökünkkel van a baj: pusztán nem passzolunk egymáshoz. Éppen ezért felesleges időrablás erőltetni ezeket a munkahelyi együttműködéseket, mert idővel még frusztráltabbá válik mindkét oldal. Inkább lépjünk a nekünk megfelelő irányba!

Nézzünk körbe ITT és ITT is, ha egy jó állásra vágyunk! Nagyon jó esélyeink vannak egy új munkahelyre, hiszen naponta több száz munkaadó böngészi a Profession.hu adatbázisát újabb munkatársakat keresve. Töltsük fel önéletrajzunkat most!

Készítette: Posta Renáta

Címkék: álláskeresés, munka, fizetés, karrier, szakma, vezető, főnök