Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Az állásinterjún elhangzó kérdéseket általában nem teszik publikussá a cégek, a pénzügyi pozícióknál ez különösen igaz, hiszen bizalmi állásról van szó. Az alábbiakban olyan, erős általános kérdéssort mutatunk be, amelyből azok is ötletet meríthetnek, akik más területen interjúztatnának.

Mi motiválja?

A válaszból, illetve annak hiányából kiderül, hogy mi áll amögött, hogy az illető szeretné az állást betölteni: a pénz vagy maga a pénzügyi iparág. Vegyük figyelembe, hogy önmagában az, hogy valaki szeretne sok pénzt keresni, nem jelenti azt, hogy valódi szenvedélyt érez az iparág iránt. Ezt főleg pályakezdőknél érdemes figyelni, akik például nem biztos, hogy pontosan tisztában vannak azzal, hogy egy bankon belül melyik pozíció pontosan milyen feladatkört takar.

Mi az, amit hozzá tud tenni a pozícióhoz, amit más jelöltek nem?

Ez a kérdés enyhén provokatív és rávilágít arra, hogy miért érdemes a figyelmünkre a jelentkező. Lehet, hogy az adott területen szerzett korábbi tapasztalatai, az iparágban elért eredményei vagy a személyisége. A válaszból az is kiderül, milyen az illető személyisége: magabiztos, önkritikus, esetleg a kettő keveréke. Legyünk gyanakvóak, ha olyan dolgokat hoz fel, amelyek alapnak számítanak ebben a szakmában, mint például a precizitás, monotónia tűrés vagy a pontosság.

 Ezeket a kérdéseket tegyük fel a pénzügyi állásokra jelentkezőknek  

Mi volt a legnagyobb kihívás, amelyet sikerült megugrani?

Ez a kérdés csak akkor hatékony, ha összekötjük egy konkrét információval az önéletrajzból, például egy elbocsátással vagy munkahelyváltással és arra kérdezünk rá, hogy azt a kihívást hogyan vette az illető. Ez különösen fontos, mert a jelöltek az ilyen típusú kérdésekre általában készülnek, és már van a tarsolyukban egy jól kigondolt történet, mi pedig nem biztos, hogy azt szeretnénk hallani.

Mit mondanak Önről volt kollégái/főnöke?

Trükkös kérdés, mert közvetett módon saját magukat kell dícsérni. A jó jelölt felhoz egy konkrét példát egy múltbéli projektből és elmondja, hogy arra a szakmai megoldásra milyen visszajelzést kapott a menedzserétől vagy az ügyfelektől. A legbiztosabb, ha már az interjú előtt beszélünk egyik volt főnökével és a válaszokat összevetjük azzal, amit tőle hallunk.

Milyen területek érdeklik még?

Itt eldől, hogy az illető számára a pénzügy egy mellékág, a fővonal, vagy egy kísérleti terep. Különösen igaz ez azoknál a pozícióknál, ahová más területekről érkezőket is interjúztatunk. Jó jel, ha azt látjuk, hogy a felvételiző hosszú távon a pénzügyi területen látja magát, vagy jól megalapozott döntés után fordult az iparág felé.

Mit tud a vállalatunkról?

Ez a kérdés megmutatja, hogy az illető elvégezte-e a házi feladatot, vagyis utánanézett-e a cégnek. A válaszból rengeteget megtudhatunk a jelölt iparággal kapcsolatos ismereteiről is, vagy annak hiányáról. Ha ismeri a versenytársakat, vagy válaszából jól látszik, hogy figyelemmel kíséri a szakma híreit és a tágabb összefüggéseket, akkor jó úton járunk. Ha pályakezdőről van szó, akkor a válaszban keressük a szakmai konferenciákon való részvételt, a pénzügyi szervezeteknél eltöltött gyakornoki időszakot, vagy a pénzügyi tantárgyakat az iskolában.

 

Ha még keressük a megfelelő munkatársakat, a Profession.hu csapata lehet segítségünkre egy adott pozíció optimális jelöltjeinek kiválasztásában, legyen szó a legifjabb korosztály tagjairól, vagy tapasztaltabb munkavállalókról. Ezzel sok időt és energiát spórolhatunk meg.

Ráadásul adatbázisunkban több százezer önéletrajz is rendelkezésre áll, amely naponta közel 400 további önéletrajzzal bővül!

Ha jelöltként szeretnénk minél biztosabbra menni, adjuk be jelentkezésünket a Profession.hu-n meghirdetett több mint 100 pénzügyi pozíció egyikére már ma!



Készítette: Khojaste K

 A Profession.hu Facebook oldala

  A Profession.hu Instagram oldala