Visszatérés az irodába: így készüljünk fel

Most, hogy lassan és óvatosan talán visszatérhetünk a munkahelyünkre, érdemes tudatosan felkészülnünk a helyzetre. Szakértői tanácsokat hoztunk.
Önnek ajánljuk!
Bár az egészségünk védelmét szolgáló szabályok betartása továbbra is fontos, hogy megelőzzük a járvány terjedését, az elmúlt hetekben már saját közérzetünkön, viselkedésünkön is érezhetjük a korlátozások feloldásával járó változást. Hadas-Hajdu Helga karriercoachcsal arról beszélgettünk, hogyan hat mindez a mindennapjainkra, és mi mindent érdemes átgondolnunk annak érdekében, hogy a visszatérés a lehető legkevésbé viseljen meg minket érzelmileg és mentálisan.
Kritikus szemüveg
„Különböző felmérések alapján a dolgozók nagyobb része szívesen folytatná a jövőben is otthonról a munkavégzést, mert az életük még a megnövekedett feladatokkal együtt is egyfajta nyugodtabb ritmust vett fel. Az, hogy dönthetünk-e az otthon maradás mellett, nagyrészt a munkáltatónkon múlik, az viszont saját felelősségünk, hogy felismerjük saját igényeinket, és megpróbáljuk ezeket összehangolni a lehetőségeinkkel” – kezdi Helga. Szerinte az, hogy a legtöbben nem szívesen térünk vissza a munkahelyünkre, egyértelmű jele annak, hogy a régi életformánk nem volt feltétlenül áldásos és fenntartható – nem muszáj tehát ismét ott folytatnunk, ahol abbahagytuk.
„Azt tapasztalom, hogy még az extrovertáltak nagy része is, aki egyébként örömmel tölti idejét a kollégái társaságában, ki volt égve, túl volt hajszolva, és túl sok szerepben működött a járványhelyzet kialakulása előtt. Ennek a sok szerepnek, feladatnak a gyomlálása történt és történik most” – világít rá.
Nemcsak a cégeknek kell tehát átgondolniuk, hogy hogyan tudnak a jövőben az egészségügyi intézkedések betartása mellett működni, de nekünk, munkavállalóknak is nagy szerepünk van abban, milyenné alakítjuk a következő heteket, hónapokat.
Visszatekintés és tanulságok
A coach azt javasolja, gondoljuk át alaposan, mi minden történt velünk és bennünk az elmúlt két-három hónapban. „Ehhez kiváló eszköz lehet egy idő- és teljesítménygörbe, amin felvázoljuk, hogyan változott a motivációnk és a munkakedvünk, az eredményességünk az idő előrehaladásával.”
Ha ezt megtesszük, kapunk majd egy konklúziót, ami megsúgja, mikor, milyen körülmények és feltételek között vagyunk igazán produktívak, de akár értékes eredményeket is találhatunk az önvizsgálat által. „Nézzünk rá arra is, hogy milyen saját megoldásaink születtek a mögöttünk álló helyzet kihívásaira, például hogyan tudtuk sikeresen menedzselni az időnket a megnövekedett feladatok ellenére, vagy hogyan tudtuk egyensúlyba hozni a munkát és a pihenést a korlátokon belül” – tanácsolja Helga.
A szakértő szerint fontos és tanulságos lehet azt is megvizsgálnunk, hogy milyen új élmények kerültek be az életünkbe. „Tegyünk azonban különbséget a valóban új, korábban nem tapasztalt élmények között – ilyen lehet például az elmúlt hónapokban rutinná lett délutáni séta a családdal –, és azok között, amelyekben eddig is részünk volt, ám nem éltük meg őket – például a napindító, közös reggeli, amelyet korábban az elkalandozó gondolataink vagy a nagy rohanás miatt nem tudtunk igán élvezni” – mondja.
A vágyott jövő
Ahhoz, hogy ne csússzunk vissza a régi, motorikus üzemmódba, interjúalanyunk szerint meg kell határoznunk, hogy mit jelent, hogyan néz ki számunkra az ideális állapot.
„Fogalmazzunk meg célokat mind a munka, mind a magánélet területén! Mi az, amit folytassunk, mert jó úgy, ahogy van, és mi az, amit azonnal abba kell hagynunk, ha kiegyensúlyozottabban szeretnénk élni. Segítségünkre lehet az alábbi kérdés is: mi támogat engem abban, hogy elérjem a vágyott ideális állapotot? Például a reggeli a családdal nagyon jó hatással volt a kedvemre, a teherbírásomra, akkor hogy tudom a jövőben is megtartani ezt a szokást? Mit kell tennem, adott esetben miről kell lemondanom ahhoz, hogy ez továbbra is beleférjen az időmbe?” Helga úgy látja, a vírushelyzet akár fejlődés is lehet az emberiség számára, de csak akkor, ha nem térünk vissza a minket már nem szolgáló régi kerékvágásba.
Amikor a vágyott állapotot térképezzük fel, fontos a negatív hatásokra is reflektálnunk. „Rájöhettünk például arra, hogy a gyermekeinknek sokkal nagyobb szüksége van ránk az iskolai feladatokkal való boldoguláshoz, de ha visszamegyünk az irodába reggeltől késő délutánig dolgozni, akkor nem lesz többé időnk, hogy tanuljunk velük, emiatt pedig aggódni fogunk, és frusztráltak leszünk. Hogy ezt elkerüljük, gondolkodjunk előre és vegyük számba a lehetőségeinket, próbáljunk megoldásokat kidolgozni” – javasolja a szakértő.
Őszintén magunkkal és másokkal
A korábban említett pozitívumok mellett persze bátran valljuk be magunknak azt is, ha bármilyen tekintetben megterhelő volt számunkra a bezártság, az elszigeteltség, vagy a ránk nehezedő, sokszoros felelősség. Sőt, Helga szerint érdemes kollégáinkkal is őszintén beszélgetnünk a bennünk felhalmozódott feszültségről. „Nem szabad elfelejtenünk, hogy a ránk nehezedő mentális teher, a feldolgozatlan frusztráció mindenképpen kihatással lesz a teljesítményünkre. Ne támasszunk magunkkal szemben irreális elvárásokat, és másoktól se követeljünk túl sokat – hiszen nem tudhatjuk, munkatársaink hogyan élték meg az eltelt időszakot” – figyelmeztet a coach.
Ugyan sok önkéntes pszichológus, coach és szervezet segíti az közelmúlt történéseinek feldolgozását, tartsuk észben, hogy nem mindenki számára adottak ezek a lehetőségek. „Érdemes a lehető legempatikusabban és legtürelmesebben állnunk egymáshoz, hogy az utóbbi negyedév példás támogató erejű összefogása továbbra se vesszen ki a mindennapjainkból” – összegez a szakértő.
Kövessük tehát a fentieket, és ne vegyük természetesnek, hogy könnyedén visszarázódunk majd az ismét változó mindennapokba, a tudatosság most elengedhetetlen. Végezzünk alapos nagytakarítást, szelektáljunk, és szabaduljunk meg azon szokásainktól, berögződéseinktől, amelyek nem szolgálják a kiegyensúlyozott, boldog munkanapokat. Ha épp új állást keresünk, itt kaphatunk hasznos tippeket az önéletrajzíráshoz. Szánjunk időt a felkészülésre az állásinterjú előtt, és egyelőre számoljunk az online bemutatkozás lehetőségével is. Maradjunk naprakészek, kérjünk hírlevelet és Facebook értesítést is, hogy ne maradjunk le a nekünk való munkalehetőségekről.
Készítette: Profession.hu
A Profession.hu Facebook oldala
A Profession.hu Instagram oldala
Címkék: munka, magánélet, egyensúly, otthoni munka, visszatérés