Túlélőkalauz a legrosszabb napokra

2019. július 05. Forrás: Karriere.at/Profession.hu

Megesik, hogy úgy érezzük, minden összeesküdött ellenünk. Lássuk, mit tehetünk ilyenkor!

Önnek ajánlott állások

A főnök ideges, a kollégák feszültek, a projekt csúszik, a prezentációba hiba került, és az aktuális ügyféllel sem sikerül zöldágra vergődni. Hiába próbálnánk tagadni, időnként bármelyikünkkel előfordul, hogy semmi nem úgy működik, ahogy szeretnénk, és szinte szó szerint összecsapnak a hullámok a fejünk felett. Ahelyett azonban, hogy már délelőtt kukába dobnánk az egész napot, vegyük elő a vészforgatókönyvet, és hozzuk ki belőle, amit még lehet.

Szellőztessük ki a fejünket

Elcsépelten hangzik, mégis hatásos: amikor kezd megtelni a képzeletbeli poharunk, ne várjunk a túlcsordulásig, hanem még időben hagyjuk el az irodát, és a kívül tágasabb elvét követve tartsunk egy negyedórás szünetet. Egy rövid sétán semmi nem fog múlni, viszont a fizikai aktivitás és a friss levegő talán a menthetetlennek vélt helyzetet is képes más színben feltüntetni. Néhány percre ürítsük ki a fejünket, figyeljünk a légzésünkre, a környezetünkre, így mire visszaérünk az íróasztalunkhoz, nem csak a hangulatunk fog oldódni, de valószínűleg a megoldáshoz is közelebb kerülünk.

Pályamódosítás - munka, szakma, pályaváltás

Kerüljük el a konfliktusokat

Amikor a munkahelyi világvége beüt, legyünk résen, és figyeljünk a lehetséges csapdákra. Kerüljük el nagy ívben rosszkedvű felettesünket, és a lehangolt munkatársakat, így máris sokat tettünk azért, hogy ne romoljon tovább az amúgy sem túl rózsás helyzet. Amennyiben mi keltünk ballábbal, és ennek okán látjuk szürkébbnek a valóságot, netán a mi tévedésünk keltett zavart a rendszerben, ismerjük be a hibát, de elbagatellizálás vagy kétségbeesés helyett koncentráljunk a lehetséges B tervre. Ha úgy érezzük, képtelenek vagyunk megbirkózni a ránk nehezedő feladattal, kommunikáljunk nyíltan illetékes vezetőnkkel, közvetlen munkatársunkkal, és kérjünk segítséget – még akkor is, ha korábban soha nem tettünk ilyet. Tartsuk szem előtt, hogy az őszinteség mindig kifizetődik!

Gondoljuk át a fontossági sorrendet

Amikor egy váratlan problémával találjuk szemben magunkat, az akár az egész napirendünket felboríthatja, azonban nem biztos, hogy minden esetben a tűzoltás lesz a ténylegesen legfontosabb teendőnk. Mielőtt programváltásba fognánk, rendezzük el feladatinkat a sürgős-fontos koordinátarendszerben, és tartsuk magunkat az ennek megfelelő sorrendhez, az esetleges kapkodás ugyanis akár újabb vészhelyzetekhez is vezethet. Ha pedig megbizonyosodtunk róla, hogy a kialakult helyzet nem tűr halasztást, mindenekelőtt tisztázzuk a felmerült gond okát, így elejét vehetjük a további félreértéseknek, és még az is kiderülhet, hogy sokkal kisebb a baj, mint ahogy azt elsőre hittük.

Ne engedjük lehúzni magunkat

Minél többen dolgozunk együtt, annál nagyobb valószínűséggel lesz valakinek épp rossz napja, ami aztán beindítja a lavinát, magával sodorva az iroda népét. Ahelyett, hogy újra és újra részt vennénk ebben a kollektív játszmában, egyszerűen álljunk csak el a katasztrófa útjából. Vagyis: ne hagyjuk, hogy egy munkatárs frusztrációja vagy kudarca minket is lehangoljon, de ami még ennél is lényegesebb, hogy ne rántsunk magunkra olyan problémákat, amelyekhez semmi közünk! Természetesen nyújtsunk segítő kezet, amennyiben szükséges, de ne vállaljuk át annak a felelősségét is, ami nem hozzánk tartozik.  

Túlélőkalauz a legrosszabb napokra - munka, nehézség, hozzáállás

Koncentráljunk a pozitívumokra

Bármi is történik velünk a munkahelyünkön, tegyük azt mérlegre, és kezeljük a valódi súlya, súlyossága szerint: lehetséges, hogy egy vitával indult a napunk, de nem biztos, hogy ettől annak hátralévő része is borzasztó lesz. Elképzelhető, hogy egy határidőről lecsúsztunk, de ez nem jelenti azt, hogy értéktelen, amit csinálunk. Ne feledjük: a leggyakrabban a hozzáállásunkon múlik a pozitív vagy épp negatív végkifejlet! Arra sem árt néha emlékeztetnünk magunkat, hogy a munka csupán életünk egy szelete, és ha ott nem is mennek aktuálisan rendben a dolgok, más területeken még megannyi öröm érhet bennünket – már ha nem engedjük, hogy egy-két félresikerült munkanap elterelje ezekről is a figyelmünket.

Fogadjuk meg a fentieket, és vegyük könnyebben az elénk gördülő akadályokat. Amennyiben azonban azt vesszük észre, hogy már csak rossz és még rosszabb napok váltják egymást, valószínűleg nem vagyunk jó helyen. Tisztázzuk személyes prioritásainkat, és válogassunk a több ezer friss ehetőség között is. Legyünk naprakészek, kérjünk hírlevelet és Facebook értesítést is!

 

Készítette: Istók Nikoletta

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala

Címkék: munka, munkanap, nehézség, megoldás, hozzáállás

- Profession.hu

További cikkek a karrierépítésről
További cikkek a karrierépítésről