Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

A sikeres állásinterjúkörök után felajánlják az állást, és vele a fizetést, mely jóval alatta marad annak, amit elképzeltünk. A helyzet nehéz, hiszen tudjuk, mennyi erőfeszítésünkbe és időnkbe telt az eredményes álláskeresés és szeretnénk már magunk mögött tudni ezt a folyamatot. A vártnál alacsonyabb fizetés azonban elbizonytalanít, csalódottá válunk és már azt is megkérdőjelezzük, hogy reális-e másik helyen ennél nagyobb összeget várni. Mit tegyünk? A válaszért Timár Krisztina karrier-tanácsadóhoz fordultunk.

Profession.hu: Egy alacsony fizetési ajánlat esetén mi alapján mérlegeljünk?

Timár Krisztina: Az álláskeresést úgy kell elkezdeni, hogy megállapítunk két összeget. Az egyik az a minimum fizetés, ami alá tudjuk, hogy biztosan nem fogunk menni, mert akkor nem fogjuk tudni kifizetni a számláinkat és nem fogjuk tudni a szokásos életszínvonalunkat biztosítani. A másik összeg pedig, amit ugyanígy le kell magunknak írni, az a célösszeg, amit valójában el akarunk érni. A felajánlott összeget aszerint kell megítélnünk, hogy mennyire van közel vagy távol ezektől.

Ha szorult helyzetben vagyunk anyagilag, akkor az sok mindent felülír, nyitottabbnak kell lennünk a kompromisszumokra. De ha nem ez a helyzet, akkor ne adjunk lejjebb abból az összegből, amit eleve magunknak kitaláltunk. Kivéve, ha van olyan előny vagy körülmény, amivel ezt magunknak is hihetően megindokolhatjuk.  

A korrekt fizetés nem csak azért fontos, hogy kifizessük a számláinkat és biztosítsuk a megszokott életszínvonalunkat. Azért is szükséges, mert ahhoz, hogy jól érezzük magunkat a munkahelyen, éreznünk kell, hogy anyagilag is megbecsülnek. Ha alacsony a fizetés, mérlegeljük az egyéb juttatásokat is. Elképzelhető, hogy egy jó cafetéria vagy egyéb természetbeni juttatás, esetleg valamilyen bónusz beszámításával már elfogadhatóbb az ajánlat.

Profession.hu: Melyek azok az előnyök, amelyek kompenzálhatnak egy rossz fizetést?

Timár Krisztina: Egy kedvezőtlen fizetést nagyon jól kompenzálhat, ha a felajánlott munka előremozdítja a karriert. Ez jelentheti azt is, hogy valaki felfelé lép a hierarchiában, de azt is, hogy oldalra. Az első esetre jó példa, ha mondjuk egy nagy multi cég HR generalistája továbbáll egy kisebb céghez, ahol ő lesz a HR vezető. Lehet, hogy lesz egy beosztottja, az is lehet, hogy nem, de elindult a vezetői karrierje, és egy kisebb cégnél,és sokkal tágabb lesz a felelősségi köre.

Az oldalirányú váltásra példa az is, ha egy pénzügyes átmegy HR-esnek, vagy egy HR-es átmegy marketingesnek. Az ilyen váltás mindig nehéz, mert az új területen még nem számítunk tapasztaltnak. A fizetés ezért joggal lesz kevesebb, ugyanakkor, ha ez egy vágyott és tervezett váltás a karrierben, akkor ezért megéri kompromisszumot hozni a fizetésben. Ez úgyis csak átmeneti lesz, miután kitanuljuk az új szakmát, a fizetésünk is hamarosan felzárkózik.

  Mit tegyünk, ha alacsony fizetést ígérnek?  

Az is kompenzálhatja a rosszabb fizetést, ha a felkínált munka olyan előnnyel is jár, ami egy aktuális élethelyzetünkre vagy problémánkra kínál megoldást. Például:

  • Rugalmas a munkaidő, ezért el tudunk menni az oviba a gyerekért.
  • Közel van az iroda a lakásunkhoz, ezért több szabadidőnk marad.
  • A főnök és a csapat szimpatikus, ezért nem kell majd folyton stresszelnünk és idegeskednünk.  

Ha elfogadunk egy alacsonyabb fizetést, akkor azt tudatosan tegyük. Lássuk tisztán, és fogalmazzuk is meg magunknak, hogy mi a döntésünk oka. Pár hónap múlva lehet, hogy emlékeztetni kell rá magunkat, amikor már megszoktuk azt az előnyt, ami miatt igent mondtunk a fizetés szempontjából kedvezőtlenebb ajánlatra.

Rossz fizetést ok nélkül, „csak úgy” elfogadni nem érdemes. Meg fogjuk bánni, és idővel azon kapjuk magunkat, hogy újra böngésszük az álláshirdetéseket.

Profession.hu: Az alacsony fizetés hallatán a jelöltekben felmerülhet, hogy esetleg „nem jól árazták be” magukat, vagy éppen arra a következtetésre jutnak, hogy ha ebben csalódást okozott a munkaadó, akkor valószínűleg másban is azt fog. Hogyan látja ezt a helyzetet?

Timár Krisztina: Olyan létezik, hogy valaki túlárazza magát, de ennek az az oka, hogy nem eléggé felkészült. Álláskereséskor a nulladik lépés, hogy információt szerzünk a piacról. Mennyit ér a tudásunk, és a cégek ahová jelentkezünk, hogyan árazzák ezt be? Ha felkészülünk, akkor reálisan látjuk a lehetőségeinket, és se nem árazzuk túl magunkat, se nem adunk meg az elérhetőnél alacsonyabb összeget.

Ha egy cég fizetési ajánlata csalódást okoz, akkor előfordulhat, hogy másban is azt fog. Ez nem törvényszerű, de benne van a pakliban. Lehet, hogy nemcsak a munkabéreken, de például a munkaeszközökön is spórolnak, rendszeres és korrekt fizetésemelésre pedig egyáltalán ne számítsunk ilyen helyen.  

Profession.hu: Hogyan tehetünk az ellen, hogy ilyen kellemetlen helyzetbe kerüljünk? Sokan azért nem adnak meg fizetési kategóriát az önéletrajzban, mert félnek, hogy ha túl sokat írnak be, egyáltalán nem hívják be őket. 

Timár Krisztina: Az önéletrajzba csak akkor írjunk fizetési igényt, ha kérnek. Ha ezt nem kérik előre, akkor várjuk meg, amíg az interjún sor kerül erre.    

Ha az önéletrajzba reális bérigényt adtunk meg, mégsem hívnak be, akkor nincs miről beszélni, azt a lehetőséget el kell engedni. Nem szabad bánni, hisz úgysem akartak jól fizetni. Ilyenkor folytatni kell a keresést, és hinni kell abban, hogy léteznek cégek, ahol értékesnek tartják a tudásunkat és meg is fizetik azt.  

Az, hogy milyen fizetési ajánlatot kapunk, nagyban függ attól, hogy hogyan szerepelünk az interjúkon és a teszteken. Minél jobban meg tudjuk győzni a céget arról, hogy tudásunk és tapasztalatunk értékes a számukra, annál valószínűbb, hogy valóban versenyképes összeg szerepel az állásajánlatban. Ezért is fontos, hogy minden állásinterjúra és tesztre jól készüljünk fel, és a felvételi folyamat során végig ki tudjuk hozni magunkból a maximumot!

 

Annak érdekében, hogy a lehető legjobb állást, és a legideálisabb fizetési ajánlatot megtaláljuk, folyamatosan figyeljük a legfrissebb álláslehetőségeket, vagy keressünk személyre szabott beállításaink szerint. Ha tovább szeretnénk növelni esélyeinket, töltsük fel önéletrajzunkatkérjünk hírlevelet és Facebook értesítést, illetve töltsük le a mobil applikációt - Androidra ittiPhone-ra itt. Minél több lehetőséget és információt vizsgálunk meg, annál jobb döntéseket tudunk majd hozni!

 

Készítette: Khojaste K

 A Profession.hu Facebook oldala

  A Profession.hu Instagram oldala