Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

2017. márciusban a bruttó átlagkereset 298 300 forint volt, ami 12,8%-kal magasabb, mint egy évvel korábban. A növekedésre a minimálbér és a garantált bérminimum 15, illetve 25%-os emelése, a költségvetési szféra egyes területeit, továbbá az állami közszolgáltató cégek dolgozóit érintő keresetrendezések voltak hatással, derül ki a legfrissebb KSH adatokból.

Kisvállalkozások és nonprofit szervezetek

Az első negyedévben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó kereset (a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél) 298 300 forint volt.

Nemzetgazdasági szinten az átlagos – családi kedvezmény nélkül számított – nettó kereset mintegy 187 400 forint volt.

2017-ben a családi adókedvezmény a kétgyermekes családok esetében emelkedett, befolyásolva a nettó keresetek nagyságát és változását. A kedvezményt is figyelembe véve a nettó kereseti átlag 195 300 forintra becsülhető.

 Mennyi jut a pénztárcába? 

A pénzügyi szektorban volt a legmagasabb fizetés

A bruttó átlagkeresetek a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban voltak a legmagasabbak (540 900 forint), a humán-egészségügyi, szociális ellátás területén a legalacsonyabbak (176 500 forint).

A rendszeres bruttó (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) keresetek a bruttó átlagkereseteknél nagyobb mértékben, 11,5%-kal nőttek.

bérek

Forrás: KSH

Multinacionális cégnél vagy vállalkozásban?

Korábbi cikkünkben már foglalkoztunk azzal, hogy megvizsgáltuk a multinacionális és a vállalkozói lét előnyeit hátrányait. Most pedig azt vizsgáljuk, hogy mit nyújthatnak a fizetések tekintetében.

A KSH adatok mellé találtunk egy olyan kalkulátort, amely az olvasók fizetési adataiból összeállított táblázatokból számolja ki, hogy az adott szektorban mennyi az átlagkereset.

S még egyszer: a multi lét mellett szól, hogy fix jövedelemmel kalkulálhatunk, a járulékokat a munkaadó fizeti. A multinacionális vállalatoknál az átlagosnál jobb fizetéssel és béren kívüli juttatásokkal számolhatunk. Azonban számoljunk vele, hogy több szabállyal és kevesebb alkotói szabadsággal találkozhatunk.

Vállalkozóként dolgozni pedig jelentheti a szabadság érzetét, illetve azt, hogy van terünk az alkotáshoz. Számolni kell a vállalkozói járulékokkal és a nem várt kiadásokkal is, amelyek komoly problémát okozhatnak a kezdő kisvállalkozónak.

Döntéseinket próbáljuk meg úgy meghozni, hogy megvizsgáljuk, melyik szektorban, milyen méretű cégnél lennénk a legsikeresebbek. Álláslehetőségeinkből is e szerint válogassunk. Egyszóval, folyamatosan figyeljük a legfrissebb álláslehetőségeket, vagy keressünk személyre szabott beállításaink szerint. Ha tovább szeretnénk növelni esélyeinket, töltsük fel önéletrajzunkat, kérjünk hírlevelet és Facebook értesítést, illetve töltsük le a mobil applikációt - Androidra ittiPhone-ra itt. Minél több lehetőséget és információt vizsgáljunk meg, mert annál jobb döntéseket tudunk majd hozni.

 

Készítette: Sebők Viktória

Címkék: álláskeresés, munka, karrierépítés, bérezés