Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Ahogy arról korábbi cikkünkben beszámoltunk, a jó szakemberekért folytatott kiélezett verseny új elvárások elé állította a cégeket. Már nem elegendő egy nyitott pozíció meghirdetése és a kedvező feltételek biztosítása, az állásinterjút is élménnyé kell tenni a jelentkezők számára, ez ugyanis nagyban befolyásolja a döntést: akarunk-e az adott vállalatnál dolgozni.

Kapcsolatfelvétel

A korábbi gyakorlatot felülírva a felvételi folyamatok során ma már a partnerség dominál. „Amikor az álláshirdetésre beérkezik egy pályázat, nagyon fontos a visszajelzés: tőlünk minden jelentkező kap egy e-mailt, amelyben megköszönjük az önéletrajzát, és vázoljuk a folyamat egyes lépéseit. Így az álláskereső is tudja, mire számíthat, hol tart éppen, és nem csak az elvárásokkal szembesül.” – mutat rá az új trendre Göröcs Lili Melinda, HR vezető.

Lehet élmény az állásinterjú! - álláskeresés, karrier, állásinterjú

A visszacsatolás jelentőségét nem lehet elégszer hangsúlyozni, még ha a kiválasztásban dolgozók tisztában is vannak vele. „E tekintetben sajnos még nem tartunk ott, ahol kellene. Pedig megéri energiát fektetni a visszajelzésbe, ez ugyanis sokat hozzátehet a munkáltatói márkához, vagyis ahhoz a benyomáshoz, ahogy az adott céghez viszonyulnak a jelentkezők.” – magyarázza a szakember.

Fontos részletek

A személyes találkozást sokszor telefonos interjú előzi meg, amelyet szintén a kölcsönösség jellemez, azaz a meghirdetett pozíció és a cég bemutatása éppolyan fontos, mint a jelölt megismerése. „A sikeres telefonbeszélgetés után a pályázó ismét e-mailt kap, sok hasznos információval, az interjú időpontján túl: kikkel fog személyesen találkozni, milyen kérdésekre számíthat, hogyan tudja megközelíteni az irodát, hol tud parkolni - akárcsak egy üzleti partnernek küldenénk meghívót” – teszi hozzá Lili.

Hasonlóan fontos a vendég fogadása is, vallja a tapasztalt HR-es „Recepciósainkat felkészítettük, hogyan köszöntsék a hozzánk érkezőket. Ennek része akár a kabát lesegítése vagy egy finom kávé elkészítése. Szeretünk néhány percet hagyni a jelentkezőknek a kényelmes kanapén, hogy beleláthassanak, milyen az élet az irodánkban, kik dolgoznak itt.”

Az interjú sokszor egy hátsó tárgyalóban kap helyet, így a pályázó keresztülsétálhat leendő munkahelyén. „Ilyenkor megmutatjuk, melyik csapatba tartozna, hol lenne az asztala. Ezáltal személyes benyomást nyer, és a bizalma is erősödik, az interjú pedig sokkal oldottabb hangulatban kezdődhet” – mesél a bevált stratégiáról a szakember.

Jó hangulat

Az állásinterjú egyfajta lenyomata annak a hozzáállásnak, ahogy a munkavállalókat az adott cégnél kezelik, ezért érdemes a beszélgetést ennek tükrében lebonyolítani. Lilinek már erre is kialakult a gyakorlata: „igyekszem kötetlenül kezdeni az interjút, hogy a jelölt számára is kényelmes legyen a helyzet, és mindig átadom a névjegykártyámat, hogy érezze, akár később is számíthat rám.” 

A hangolódás után ajánlott vázolni az interjú menetét, így a pályázó valóban partnernek érezheti magát. „Törekszünk rá, hogy a kérdéseink relevánsak legyenek, és ne hozzuk zavarba az álláskeresőt, ezzel is csökkentve a stressz mértékét. Amellett, hogy teret adunk a bemutatkozásra, lényeges számunka, hogy kiderüljön, az illető tényleg alkalmas-e a pozícióra. Ez olykor kellemetlen lehet, ha például egy hiányosságot firtatunk, ezért kell tudatosan felépíteni a beszélgetést, hogy az esetleges negatív érzések után a kezdéshez hasonló hangulattal tudjuk lezárni” – foglalja össze a HR-es.

Kölcsönös tisztelet

Bár nem minden interjú zárul sikerrel, mégis minden pályázónak jár a tisztelet. „Fontos szem előtt tartani, hogy valamennyi jelölt hírünket viszi, a vélemények gyorsan és messzire terjednek az online felületeken. Ha az álláskereső rászánta az idejét, energiáját az interjúra, ezt viszonoznunk kell” – hangsúlyozza Lili.

A korábban már említett visszacsatolás is része az élménynek, amit nemleges válasz esetén sem szabad megspórolni. Sőt a Profession.hu újításaként a jelöltek is értékelhetik a mögöttük álló folyamatot: egy kérdőíven adhatnak visszajelzést, hogyan érezték magukat a kiválasztás során.

Ha eddig esetleg tartottunk az állásinterjútól, emlékezzünk a fentiekre! Nézzünk szét bátran a legfrissebb álláslehetőségek között, vagy keressünk személyre szabott beállításaink szerint. Ha tovább növelnénk esélyeinket, töltsük fel önéletrajzunkat ide, kérjünk hírlevelet és Facebook értesítését. Az álomállás elérhetőbb, mint hinnénk!

 

Készítette: Istók Nikoletta

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala

Címkék: álláskeresés, munka, karrier, állásinterjú