Japánban is kísérleteznek a négynapos munkahéttel

Több japán vállalatnál kerülhetnek bevezetésre a közeljövőben a négynapos munkahetek: a cégek vezetői szerint a változás a korábbinál rugalmasabb munkavégzést tesz lehetővé.
Önnek ajánljuk!
A Panasonic elnöke, Kusumi Yuki úgy nyilatkozott, a négynapos munkahetek bevezetése nagyobb rugalmasságot biztosít a munkavégzésben: teret ad a tanulásnak vagy az egyre több munkavállalónál jellemző mellékállásnak is. A változásokat még egyeztetik a szakszervezetekkel. A vállat vezetője azt is elmondta, hogy egyre több dolgozónál lesz lehetőség távmunkára és otthoni munkavégzésre, így áthidalhatók az áthelyezésekkel járó költözések vagy az ingázás távoli városokba.
Japán 2021-es gazdaságpolitikai törekvései között már szerepelt az ötnapos munkahetek négynaposra alakításának támogatása. Sokak szerint a koronavírus miatti átalakult munkahelyi körülmények jóval hatékonyabb munkavégzést tesznek lehetővé, ezért akár 4 nap alatt elvégezhető a korábban 5 napra tervezett munkamennyiség. A gyakorlat kritikusai attól tartanak azonban, hogy a munkaidővel a fizetés is csökken majd, holott az elvégzendő feladatok száma nem lett kevesebb. Egy biztos: a rugalmasabb, kötött munkaidőtől való elrugaszkodás sokak számára hozott és hozhat még új lehetőségeket, gondoljunk csak a kisgyermekes családokra vagy a családtagot otthon ápolókra.
Aktuális álláshirdetések
Magyarországon még nincs jele a négynapos munkahétnek, ugyanakkor a home office lehetőség és a részmunkaidő vagy rugalmas foglalkoztatás egyre népszerűbb - nemcsak az álláskeresők körében.
Itt találjuk az aktuális részmunkaidős állásokat, ezekben az álláshirdetésekben pedig kifejezetten home office lehetőséget kínál a hirdető.
Az üzleti támogató központok is egyre rugalmasabb feltételek mellett várják a jelentkezőket, érdemes átböngészni az aktuális kínálatot!