Így tartanák otthon a fiatal dolgozókat
Összefogtak a munkaadók Szegeden a fiatalok megtartásáért. Íme az állásajánlatok!
Szeged városa programot indít SSC Career @ Szeged néven az üzleti szolgáltató központok számára, hogy bemutassa, milyen lehetőségeket kínál a nagyvállalatoknak a város. A széleskörű összefogásban az önkormányzat mellett számos szegedi vállalat és a Szeged Pólus Fejlesztési Nonprofit Kft. is részt vesz.
A kezdeményezéssel a város célja, hogy üzleti szolgáltató központokat (úgynevezett Shared Service Centereket, SSC-ket) telepítsenek le Szegeden és ezzel magas hozzáadott értékű munkahelyeket teremtsenek a városban, nemzetközi munkakörnyezetben, amelyek az átlagnál magasabb béreket és jó előremeneteli lehetőségeket kínálnak a frissdiplomás fiataloknak - mondta Nagy Sándor városfejlesztésért felelős alpolgármester a program indulásakor, amelyhez csatlakozott a Szegedi Tudományegyetem gazdaságtudományi és bölcsészkara, illetve több szegedi cég is.
"Célunk, hogy a város felkerüljön a magyarországi SSC-k térképére és megteremtsük a szükséges hátteret az üzleti szolgáltató központok letelepedéséhez. A programmal új perspektívát szeretnénk nyújtani a szegedi pályakezdőknek és hozzá szeretnénk járulni a hazai szolgáltató központ-iparág magyarországi bővüléséhez, a magyar munkaerőpiac egészséges fejlődéséhez" - mondta az alpolgármester.
PÁLYAKEZDŐK ILYEN ÁLLÁSOKAT TALÁLHATNAK CSONGRÁD MEGYÉBEN.
Létszámbővítést terveznek a szolgáltató központok
A következő egy évben 9 százalékos létszámbővítést tervez az a csaknem 30 magyarországi üzleti szolgáltató központ, amelyek részt vettek a Magyar Szolgáltatóipari és Outsourcing Szövetség (HOA) legfrissebb felmérésében.
Ez a növekedés 2000 új munkahely létrehozását jelentheti az összesen 40 ezer munkavállalót foglalkoztató szektorban. A Budapesttől csupán másfél órára lévő és erős munkaerő-utánpótlással rendelkező Szeged jó eséllyel indulhat ebben a bővülésben - derül ki az SSC Szeged lapunknak eljuttatott közleményéből.

Íme az állások!
- Szegeden ilyen állásokat kínálnak az SSC-k! Részletek >>>
- Az összes szegedi munkalehetőséget itt találjuk.
- Íme a diplomásoknak kínált pozíciók.
Az SSC-k munkalehetőségei - országosan:
- A szolgáltató központok országszerte ilyen állásokat kínálnak!
- Informatikai gyakorlattal ilyen állásokat találhatunk. Részletek >>>
- Értékesítési területre is várnak jelentkezőket. Részletek >>>
- HR-támogatás területre is keresnek embereket. Részletek >>>
- Projektmenedzsereket és adminisztrációs munkatársakat is várnak a munkaadók.
- Logisztikai és pénzügyi szakembereknek ilyen munkákat kínálnak.
- Felső vezetőt és gyakornokokat is keresnek a munkaadók, emellett csoportvezetőknek is kínálnak állásokat.
- Egyetemi vagy főiskolai diplomás dolgozókat keresnek, ám rengeteg állást kínálnak középfokú végzettségűeknek is.
- Részmunkaidős állásokat is kínálnak, illetve távmunkában is dolgozhatunk.
- A folyékony, tárgyalási szintű angoltudás szinte kötelező. Emellett előnyt jelent egy másik nyelv ismerete, főleg ha az egy ritkább, különlegesebb nyelv.
A legkeresettebb nyelvek:
- Angol
- Német
- Francia
- Olasz
- Spanyol
- Holland
- Magyar
- Szlovák
- Svéd
- Lengyel
- Norvég
- Orosz
- Portugál
- Cseh
- Dán
- Finn
- Román
- Arab
- Görög
- Horvát
- Bolgár
- Észt
- Flamand
- Litván
- Néhány álláshoz nem kérnek nyelvtudást, de ez elég ritka.
Önnek ajánljuk!
Megállítanák az elvándorlást
Évente 4000-5000 jól képzett, idegen nyelveket beszélő diák végez a Szegedi Tudományegyetem nappali tagozatán. Az intézmény, amelynek falai között a szolgáltató központok számára fontos ismereteket fokozottan építik be a tananyagba, rendre jól szerepel a nemzetközi rangsorokban is. A londoni Quacquarelli Symonds cég legfrissebb, 2015/2016-os felsőoktatási világrangsorára négy magyar egyetem került fel, és a Szegedi Tudományegyetem érte el a legjobb eredményt közülük.
A frissdiplomások jelentős része azonban ma Budapesten vagy külföldön keres munkát. A város viszont szeretné megtartani a fiataljait. A program nemcsak a képzett munkaerőre épít, hanem a Szeged Pólus Fejlesztési Nonprofit Kft.-re is, amelynek többek között az a feladata, hogy segítse a város fejlesztését.
A Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) is támogatja a szegedi kezdeményezést, mivel a cél közös: professzionális segítséget nyújtani a Magyarországon befektetni szándékozó külföldi vállalatoknak. "Szeged az a város, ahol a tudás találkozik a tradíciókkal. A HIPA támogat minden olyan kezdeményezést, amely a szolgáltató központok vidéki letelepedését elősegíti" - mondta Simon Gábor, az ügynökség befektetés-ösztönzési főosztályvezetője.
Összeállította: Durbák Ildikó
Címkék: álláskeresés, állásajánlat, SSC, szolgáltató központ, Szeged