Egész nap produktívnak lenni – mi az a termelékenységi diszmorfia?
Gyakran érzünk bűntudatot pihenés közben? Az ebédszünetet időpazarlásnak gondoljuk? Úgy gondoljuk, hogy a sikert csak állandó hajtással érhetjük el?
Önnek ajánljuk!
Talán hallottunk már a test diszmorfia kifejezésről: ez egy olyan zavar, melynek során valaki elégedetlen a fizikai megjelenésével és mások számára láthatatlan, kicsi vagy akár nem létező testi hibája körül forognak a gondolatai. Ilyenkor sérült a testkép és az illető minden energiájával a vélt probléma kijavításán dolgozik, miközben szégyent érez, szorong és elkerüli azokat a helyzeteket, ahol úgy gondolja, hogy mások számára is láthatóvá válna a testi hibája. A termelékenységi diszmorfia tulajdonképpen ugyanez, csak a munka világára levetítve: aki ebben szenved, annak egészségtelen hozzáállása van a produktivitáshoz, úgy érzi, hiába dolgozik állandóan, mégsem tesz eleget és folyamatosan másokhoz hasonlítgatja magát.
Bűntudatot érzünk, ha pihenünk
Sokunkkal előfordult már, hogy nem tudtunk teljesen kikapcsolni a nyaralás alatt, mert még a tengerparton is azon pörögtünk, hogy vajon mindent jól leadtunk-e, boldogulnak-e a munkatársaink nélkülünk, hogy áll az a projekt, amit félbehagytunk és vajon hány sürgős e-mailünk érkezett, mialatt mi süttettük a hasunkat. Ha rendszeresen tapasztaljuk ezt magunkon, már elképzelhető, hogy toxikus produktivitásról beszélünk, ami könnyen kiégéshez vezethet, hiszen az agyunk csak akkor tud jól teljesíteni, ha hagyunk neki elég időt pihenni is. A termelékenységi diszmorfia egy ehhez nagyon hasonló probléma, hiszen itt is arról van szó, hogy hiába túlórázunk állandóan, hiába teljesítünk erőnkön felül, mégis azt érezzük, hogy ez nem elegendő és többet kell dolgoznunk ahhoz, hogy sikeresnek érezhessük magunkat. A gond viszont az, hogy pont ezzel a folyamatos túlhajszoltsággal fosztjuk meg magunkat attól, hogy tudjunk örülni a sikereinknek. A termelékenységi diszmorfiában szenvedők ugyanis rendszerint bűntudatot és szégyent éreznek, amikor nem a munkával foglalkoznak, így egy családi vacsora vagy a barátokkal töltött idő is egy elvesztegetett idő a fejükben.
Mindent a célokért
A mai versengő világban természetessé vált, hogy mindenki a produktivitásra törekszik. Sokszor szembesülhetünk azzal, hogy a túlfeszített munkát dicsőíti a környezetünk a pihenéssel szemben, és elismeréssel gondolunk azokra, akik erejükön felül teljesítenek, hogy sikeresek legyenek a munkahelyükön. A cégek is azokat a munkavállalóikat dicsérik és jutalmazzák a legtöbbet, akik mindig bent vannak, rengeteget túlóráznak és alig tartanak szünetet – ezzel a hozzáállással viszont az a gond, hogy erősítik azt a tévképzetet az fejünkben, hogy a túlhajszoltság szükséges, a folyamatos munka jó dolog és a pihenés rossz. Könnyen alapvetővé válhat számunkra, hogy csak akkor érdemlünk jutalmat, ha a hétvégéinket is munkával töltjük, ha a nyaralás alatt is elérhetők vagyunk és rendszeresen a számítógép előtt ebédelünk, hogy még azt a fél órát se vesztegessük el a napunkból. A külső elvárások mellett azonban egy erőteljes belső nyomás is jellemző azokra, akik termelékenységi diszmorfiában szenvednek. Ők általában nem azért nézik meg az e-mailjeiket még éjfélkor is, mert valaki erre utasította őket, hanem egy belső kényszerből, hiszen úgy gondolják, hogy az eredmények és a munkahelyi célok elérése mindennél fontosabb.
Nem vagyunk gépek
Ahhoz, hogy egészségesebben tudjunk hozzáállni a produktivitáshoz, el kell fogadnunk, hogy igenis vannak határaink és korlátaink, hiszen nem vagyunk gépek, akik állandóan, pihenés nélkül tudnak teljesíteni – bár tegyük hozzá, hogy még a gépeknek is van szüksége töltésre és szervizre. A produktivitás fontos, de tudnunk kell néha megállni és örülni a sikereinknek és azt is el kell fogadnunk, hogy vannak kevésbé eredményes napok. Ha valaki pozitív visszajelzést ad a munkánkra, ne vitassuk és ne hessegessük el, használjuk inkább megerősítésként arra, hogy az erőfeszítéseink mások számára is láthatók! Sokat segít az is, ha tudjuk magunkról, hogy hol vannak a határaink és elismerjük, hogy a képességeink korlátozottak. Természetes, hogy egy ponton túl mindenki elfárad és ha tovább erőltetjük a munkát, csak többet fogunk hibázni és másnap még fáradtabban fogjuk folytatni, ami hosszú távon biztosan nem vezet eredményre. A produktivitás tulajdonképpen egy korlátozott erőforrás, így ha túl sokat követelünk magunktól vagy másoktól, előbb vagy utóbb kiégést hoz majd magával.
Állandóan túlhajszoltnak érezzük magunkat? Kipróbálnánk magunkat egy másik munkahelyen? Böngésszünk az aktuális állásajánlatok között!
Készítette: Kövecses Evelin
