Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Sokszor szó esik a munka és magánélet közötti egyensúly megtalálásáról, eléréséről: már maga a kifejezés is azt sugallja, hogy ha megtaláltuk, akkor onnantól a miénk. A legújabb kutatások eredményei szerint az egyensúly sokkal inkább egy élethosszig tartó folyamat, amely állandó tudatosságot, odafigyelést és finomhangolást igényel.

A tudatosság a kulcs a változáshoz

Túl sokat dolgozunk, aztán fáradtan és ingerülten érünk haza a családtagjainkhoz, végül még otthon is a munkán jár az eszünk. Az eltervezett edzés helyett még befejezünk egy-két teendőt, az éjjeli e-mailezés mellé későn vacsorázunk. Ismerős helyzet? A túlhajszoltság mellett pedig állandó hiányérzetünk van, úgy érezzük, lemaradunk a szabadidőnkről és a családunkkal töltött értékes órákról: ha velük is vagyunk fizikailag, mégsem tudunk száz százalékosan jelen lenni.

Egy 2020-as brit kutatásban 80 munkavállalóval készítettek interjút: mindannyian 30-50 év közötti Londonban élő férfi és női közép- vagy felsővezetők, legalább egy kisgyermekkel. A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogyan alakul a túlórázási hajlandóság közöttük – bár nagyon hasonló élethelyzetűek voltak az interjúalanyok, a válaszok mentén nagy különbségek rajzolódtak ki.  A férfiak harmada és a nők fele nyilatkozott úgy, hogy nem vállalnak túlórákat, míg azok, akik hajlandóak voltak a túlmunkára, úgy gondolták, hogy a sikeres szakembereknél ez alapvető elvárás.

Kötelező a túlóra?

A kutatás vezetői azt találták, hogy akik elutasították a túlórázást, azok hasonló eszközöket használtak a munka-magánélet egyensúly fenntartására. 5 olyan -a kutatásban résztvevők között gyakorta tudatosan használt- lépést azonosítottak, ami számunkra is hasznos lehet, ha szeretnénk megtalálni saját megoldásunkat a kiegyensúlyozott mindennapokhoz:

  1. Szkeptikusan álltak a munkával kapcsolatos hiedelmekhez. Nem kezelték alapvetésként azt, hogy a sikeres munkavállalóknak túlóráznia kell. Odafigyeltek magukra, és időről időre feltették a kérdést maguknak a munkájukkal kapcsolatban: „Mitől vagyok most stresszes?” Lépjünk mi is hátra, és gondolkodjunk el azon, hogy mitől érezzük magunkat rosszul a munkahelyünkön, milyen érzéseket vált ki belőlünk a túlórázás gondolata?
  2. Amikor megtalálták a stressz forrását, arra összpontosítottak, hogy milyen érzelmeket vált ki belőlük a feszültség, idegesek vagy éppen szomorúak a helyzettől? Vizsgáljuk meg mi is saját érzéseinket, gondoljuk át, milyen érzéseket vált ki belőlünk az előttünk tornyosuló teendők sora? Elkeseredünk a feladatok tömegétől, vagy energikusan belevetjük magunkat a munkába? Ha visszatekintünk az előző munkahetünk eredményeire, elégedettek vagyunk vagy rossz érzések vannak bennünk?
  3. A kutatásban résztvevő tudatos időtervezők azt is átgondolták, hogy a szükséges túlóra milyen következményekkel járna: „Megéri túlóráznom, akár annak árán is, hogy ez a családtól vesz el időt?” Gondolkodjunk őszintén el a kérdésről: tényleg a munka a számomra a legfontosabb? Ha igent mondok a túlórára, akkor nemet mondok a családomra/hobbimra/szabadidőmre. Tényleg ezt szeretném választani?
  4. Megvizsgálták, milyen mozgásterük van a munkahelyükön, van-e lehetőség bármilyen változtatásra. Kérhetünk például segítséget! Elmondhatjuk, hogy túlterheltek vagyunk, jelezhetjük, hogy ez vagy az a feladat nem fér bele a munkaidőnkbe, vagy csak később tudjuk megoldani.
  5. Végül az elképzeléseket tettekre váltották: hosszabb határidőket vagy rugalmas munkavégzési lehetőségeket kértek a felettesüktől, esetleg nemet mondtak az újabb feladatokra. Lépjünk bátran a tettek mezejére! Ha azt érezzük, hogy túl sok a munka, és kisebb feladatok mellett lennének csak élhetőek a hétköznapok, akkor önsajnálat helyett vegyük kezünkbe az irányítást.   

Biztosan vannak, akik e sorok láttán felhördülnek, hogy vezetőként sokkal könnyebb újra- és újratervezni a körülményeket, sokaknak viszont éppen elég, hogy legyen egy bármilyen munkahely ahol megkereshetik a napi betevőt. Ugyanakkor Ioana Lupu, a kutatás egyik vezetője szerint ezt az 5 lépést bárki magára szabhatja: ha rosszul érezzük magunkat a túlórák miatt, akkor a kezünkben van az eszköz a változtatásra. Ahhoz, hogy változtatni tudjunk, ismernünk kell a saját érzéseinket, céljainkat és prioritásainkat.

Máshogy áll a szabadidő kérdéséhez egy pályakezdő, és másként egy többgyerekes családanya vagy családapa: minden élethelyzet más és más, ezért a legfontosabb, hogy mi magunk tisztában legyünk azzal, számunkra hol van az egyensúly a munka és a magánélet között.

„Én úgy gondolom, hogy a munkaszerződésemben benne van, hogy mennyi órát dolgozom. Még ha ki is akarnák fizetni a túlórát -de nem teszik-, akkor sem szeretnék többet dolgozni. Ebben állapodtunk meg, ha több a munka, akkor vegyenek fel még embert.” – mondja az adminisztrátor Nóra, aki határozottan kiáll a véleménye mellett, még ha ebből sok konfliktusa is adódik. „Az előző helyen mondták, hogy ha nem maradok benn úgy, mint a többiek, akkor szedhetem a sátorfámat, nem is maradtam ott sokáig. De ha én egy állásinterjún rákérdezek, hogy állnak a túlórához, és az arcomba hazudnak, hogy nem kell túlórázni, akkor két lehetőség van: nem fogok túlórázni vagy keresek másik munkát.”

Van, aki a túlóráról mint szükséges rosszról gondolkodik. Egy névtelenséget kérő fiatal reklámszövegírónál belefér az is, hogy időnként nemcsak reggeltől estig, de még hétvégén is dolgozni kell: „Még fiatal vagyok, pár évet beleteszek ebbe. Jól fog mutatni az önéletrajzomban, hogy ennél az ügynökségnél dolgoztam, a túlórázást meg úgysem lehet megúszni. Nálunk tenderleadásnál a hétvégézés alap, de ilyenkor sokszor amúgy is késő estig benn vagyunk. Még sose kérdezte senki, mennyi volt a túlóra, de időnként lehet azzal játszani, hogy később megyek be vagy kérek egy ajándék napot. Lecsúsztatom, így kell mondani?”

Nem csak rajtunk múlik

Egyértelmű, hogy az egyensúly megtalálása nem csupán egyéni felelősségünk. Erin Kelly, a Massachusetts Institute of Technology professzora Overload című könyvében feltárja annak az okait, hogy miért káros a túlmunka mind az egyén, mind a vállalatok számára. Több mint 5 év és többszáz interjú tanulságait felölelő írásában rámutat arra, hogy a munkahelyek átszervezése lehet a kulcs a munka-magánélet egyensúlyhoz. Ahelyett, hogy arra biztatnánk a munkavállalókat, zsonglőrködjenek még ügyesebben a naptárukkal, szabjunk világos, élhető kereteket a munkának, így teremtve win-win szituációt minden félnek.

Több mint 1000 munkavállalót osztottak két csoportra: az egyik csoport a meglévő struktúrában dolgozott, míg a másik csoport egy átstrukturált működésben látta el a teendőit. Azok, akik az átszervezett menedzsment alatt dolgoztak, sokféle eszközt kaptak a kezükbe ahhoz, hogy megelőzzék a kiégést és lehetőségük legyen töltődni, pihenni a munka után: többek között rugalmas munkavégzést kínáltak nekik és csökkentették a kötelező megbeszélések számát is. Csupa olyan intézkedést vezettek be a dolgozók visszajelzései alapján, amitől átláthatóbb és kényelmesebb lett a munkavégzés, és egyértelművé tették a munkavállalók számára, hogy a vezetés elhivatott és nyitott további változtatásokra is. Nem meglepő, hogy a kutatásból kiderült: az átszervezett csoport tagjai kevesebb stresszről és kiégésről számoltak be, és jóval kevesebben mondtak fel az eredeti működésben megtartott csoport tagjaihoz képest.

A képlet tehát összetett: önismeret, állandó odafigyelés és egy együttműködő munkahely kell ahhoz, hogy egyensúlyban maradjunk. Ha úgy érezzük, a jelenlegi munkahelyünkön nem érhetjük el a vágyott kiegyensúlyozottságot, itt az ideje, hogy elgondolkodjunk a váltáson!

Töltsük fel a frissített önéletrajzunkat ide. Ha készen vagyunk, válogassunk saját szempontjaink szerint, személyre szabottan az álláslehetőségek között! Kérjünk  hírlevelet és Facebook értesítést is, hogy naprakészek maradjunk!

Készítette: Profession.hu

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala