Állásinterjú kisokos

2019. február 07. Forrás: Profession.hu

Hasznos: - + Nyomtat

Sokszor nem is gondolnánk, milyen apróságok is számítanak, hogy sikeres legyen egy állásinterjú. Összegyűjtöttünk pár szabályt, hogy megkönnyítsük a felkészülést.

Önnek ajánlott állások

Önéletrajz

Elsődleges az álláskeresés során a megfelelő önéletrajz elkészítése. Egy jól letisztult, átlátható életrajz megkönnyíti a munkaadó választását. Ide kattintva szerkesszük meg a legfrissebb önéletrajzunkat, amely segítségével rátalálhatunk új munkánkra.

Kommunikáció

A helyes köszönés megalapozza egy jó hangulatú beszélgetés kezdetét. Bármennyire is furának vélhetjük, a túl hangos vagy éppenséggel túl halk köszönés tiszteletlenségnek hat, amely kellemetlen szituációt von maga után. Normál hangerővel és érthetően mutatkozzunk be az interjúztató személynek. A kézfogásnál is figyeljünk a határozott, ám de nem túl erős kézszorításra.

A testünk az interjú során kommunikál és jelzéseket közvetít a másik félnek. Ne szorongassunk semmit a kezünkben és próbáljunk higgadtan ülni a beszélgetés alatt. Ezt kiválóan lehet gyakorolni a felkészülésünk során. Az interjú előtti napokban pár percre üljünk le egy asztalhoz és mondjunk el magunkról egy pár mondatos bemutatkozást. Figyeljük meg, hogyan reagál a testünk az adott helyzetre. A stressz által kiváltott láb, esetleges kéz dinamikus mozgását így biztosan kizárjuk majd. Amikor pedig sor kerül a felvételi beszélgetésre, már higgadtan fogunk tudni a partnerünkre koncentrálni.


Készüljünk a kérdésekre

·         Miért jelentkezett erre a munkára?

·         Honnan értesült erről az állásról?

·         Biztos benne, hogy képességei megfelelnek a követelményeinknek?

·         Mit mondana önmagáról pár mondatban?

·         Van kifogása a három hónapos próbaidő ellen?


Az állásinterjú felkészülése során az első lépés, hogy leülünk átgondolni milyen kérdésekre is számíthatunk. A megfelelő válaszok kidolgozása sok mindenben segítségünkre lesz. Nem betanult szöveget kell visszamondanunk a beszélgetés közben, azonban a jól átgondolt válaszok saját magunk számára is könnyebbséget jelentenek majd. Magabiztosak és sokkal nyugodtabbak leszünk az interjú alatt.

Nyomozzunk

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a felkészülés során milyen fontos utánanézni az adott cégnek, ahova interjúra készülünk. Természetesen senki nem várja el tőlünk, hogy például egy évtizedek óta fennálló építőipari vállalat minden évéről tudjunk valamit fejből mondani, de a lényeges fordulópontokat a vállalat életében nézzük meg a honlapjukról vagy akár a közösségi médián keresztül. Legyünk tisztában a cég jelmondatával, szlogenével, tevékenységi köreivel, közösségi kezdeményezéseivel

Soha ne trükközzünk

A hazugság, ferdítés előbb vagy utóbb, de mindig kiderül. A munkáltató nem azt várja, hogy tökéletesek legyünk mindenben az élet összes területén. Az őszinteségen alapuló bizalom a jó kapcsolat kiindulópontja a munkában is. Amennyiben valamire nem tudjuk a pontos választ, esetleg nem vagyunk benne biztosak vagy jártasak, feleljünk a valóságnak megfelelően. Minden esetben lássák rajtunk az igyekezetet. Egy nemleges válasz után, tegyük hozzá, hogy természetesen utána nézünk a megfelelő információknak, illetve bármikor szívesen megtanulunk egy új munkakört, vállaljuk a kihívásokat, hiszen minden nap tanulunk valamit az életről és fejlődünk.

Pontosság

Soha ne késsünk. Az állásinterjú bármikor kezdődjék is, minimum negyed órával érjünk oda előbb. A felkészülés során nézzük meg, hova is megyünk, mennyi időt vesz igénybe az utazás, milyen napszak lesz. Minden körülményt vizsgáljunk meg, esetleges dugók, tömegközlekedési változások figyelembevételével számoljuk ki, mennyivel előbb kell elindulnunk ahhoz, hogy megérkezzünk a megbeszélt időpontra.

Öltözködés

Figyeljünk az igényes megjelenésre. Kerüljük a feltűnő, harsány színeket öltözetünkben. Pár nappal az interjú előtt gondoljuk át, mit szeretnénk viselni. Ezzel elkerüljük a találkozó reggelén való kapkodást. Mindenkivel előfordulhat, hogy pecsétes az ingje és nem veszi észre, hogy nem hozta ki a mosás. Amennyiben időben érzékeljük a problémát a felkészülés során, máris kereshetjük a megoldást és a megbeszélés reggelén nem kerülünk stresszhelyzetbe emiatt.

Bemutatkozás

Gondoljuk át pár mondatban, mit fogunk mondani önmagunkról. Nem szükséges mély magánéleti részletekbe bocsátkoznunk, de mindenképpen mondjunk magunkról pár gondolatot. Az önismeret nagyon fontos tényező, kellő szerénységgel, de emeljük ki erősségeinket és személyiségünk pozitív tulajdonságait, melyekre büszkék vagyunk.

Illem

A mai rohanó világban állandóan a kezünkben van a telefonunk. Mielőtt bemegyünk az interjúra, rakjuk teljesen néma üzemmódba, hogy ne is rezegjen a telefonunk, de a legjobb megoldás, ha kikapcsoljuk teljesen. Ne sértsük meg azzal az interjúztatót, hogy a telefonunk megszólal a beszélgetés közben. Ezzel magunkat is megkímélhetjük az izgalomtól és egy kellemetlen szituációtól.

Mosoly

Olyan apróságnak tűnhet és mégis elengedhetetlenül fontos. A pozitív kisugárzás alap feltétele a sikeres interjúnak. A felkészülés során szánjunk rá pár percet és tudatosan gondoljuk át, milyen célokat szeretnénk elérni. Gyakoroljuk a problémák kizárását, ugyanis bármilyen külső körülmény negatív hatása vagy nehézség van jelen az életünkben, egy új munka sok mindent képes lesz majd helyre billenteni. Küzdjünk a megoldás megtalálásáért és tegyünk érte, hogy az állásinterjú során képesek legyünk pozitív benyomást kelteni. Amennyiben a leendő munkaadónk látja bennünk az elszántságot és az akaraterőt, máris jó ponttal indulhatunk. A munkabírásunk és az összpontosítási képességünk már egy 10 perces beszélgetés során is rengeteg mindent elárul személyiségünkről.

Készítette: Profession.hu

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala

A Profession.hu Google+ oldala

- Profession.hu

További cikkek az állásinterjúról
További cikkek az állásinterjúról
www.facebook.com/Profession.hu

Kapcsolódó témák

-

Amikor a mesterséges intelligencia kérdez

2019. április 10.
Vajon mire számíthatunk, és hogyan készüljünk fel egy egészen új típusú interjúhelyzetre? Utánajártunk! Bővebben

-

Mennyit érek?

2019. március 22.
Amikor állást keresünk, a bér központi kérdésként motoszkál a fejünkben. Vajon mennyit kérjünk, és egyáltalán mi határozza meg a munkaerőpiaci értékünket? Bővebben