Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Közel 20 kilométeres szakaszra terveznek felújításokat a Balaton körüli kerékpáros úton. A beruházás nagy része a tó északi partján várható.

Hét településen, Tihany és Balatonfűzfő között összesen 14,4 kilométeren fogják kiszélesíteni, átépíteni a már meglévő biciklis útvonalat. A mostani tervek szerint az önálló, kétirányú kerékpárutak 3,3 méter szélesek lesznek. A fejlesztések részét képezi majd kettő új, fény- és félsorompóval felszerelt vasúti átjáró kialakítása is.

A projekt során elvégzendő felújítások egy része az idén tavasszal már elkészült szakaszhoz kapcsolódik.

A projekthez felhasználnak európai uniós forrásokat is, illetve a Magyar Közút beruházásában négy szakasz felújítását magyar költségvetési forrásból fogják fedezni.

A munkák a mostani tervek szerint már jövő tavasszal elkezdődnek.

Álláshirdetések

Érdemes megnézni a kínálkozó álláslehetőségeket a vendéglátás, hotel, turizmus területén, ahol jelenleg is több ezer nyitott pozíciót találunk.

A szállodaipari állásokat itt találjuk, ha az éttermi vendéglátásban szeretnénk elhelyezkedni, kattintsunk ide, a turizmus, utazásszervezés területén meghirdetett pozíciókért pedig kattintsunk ide.

A nyelvismeret nagyon fontos a turizmus, vendéglátás kapcsán, ha nyelvtudásunk szerint keresnénk:

- az angol nyelvtudást igénylő pozíciókat itt találjuk,

- a németet itt,

- a franciát itt,

- nyelvismeret nélkül pedig itt keressünk.

Ha pedig képzettségünk szerint keresnénk:

- szakiskolai végzettséggel itt,

- középiskolai végzettséggel itt,

- főiskolai diplomával pedig itt érdemes szétnéznünk.

Ha nem ezekben a szektorokban képzeljük el a jövőnket, és még csak keressük a nekünk való állást, akkor nézzünk körül az álláslehetőségek között személyes prioritásaink szerint. Frissítsük önéletrajzunkat és töltsük fel ide, és ha tovább növelnénk esélyeinket, kérjünk hírlevelet és Facebook értesítést is, hogy biztosan azonnal értesüljünk a nekünk való új munkákról!

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala