Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Az egyetemista fiatalokat karriercéljaikról kérdezve szinte biztos, hogy ambiciózus választ kapunk. Mindenki magas bérekről, izgalmas munkáról és kellemes környezetről álmodik – de vajon tisztában vannak-e azzal, hogy milyen út vezet a céljaikig? A szolgáltató központokban a fiatalok már pályakezdőként, nemzetközi környezetben dolgozva alapozhatják meg jövőbeni karrierjüket, idővel pedig vezetői szintre léphetnek – közölte lapunkkal az SSC Szeged Projekt.

Az üzleti szolgáltató központok (SSC-k) jellemzően multinacionális cégekhez tartoznak, és specialitásuk, hogy számos tevékenységet végeznek egy helyen a könyveléstől a HR-en át az informatikáig. Nemzetközi cégek lévén pedig a vonzó juttatások mellett a változatos környezet is biztosított, az SSC-knél szerzett tapasztalat pedig növeli a szakemberek munkaerőpiaci versenyképességét. Megéri például időt és energiát fektetni a nyelvtanulásba, hiszen az SSC-néknél kezdőként nem ritka a bruttó 300-400 ezer forintos fizetés, ami a ranglétrán egyre feljebb jutva arányosan növekszik.

Ma Magyarországon több mint 37000 ember dolgozik szolgáltató központokban, amiket közel száz cég üzemeltet, viszont a munkahelyek túlnyomó része Budapesten jött létre. Az egyetemek fejlődésével a vidéki nagyvárosok igyekszenek vonzó célponttá válni a vállalatok számára: a kiváló egyetemvárosok, mint Szeged frissdiplomásai "helyben” is egyre több lehetőségből választhatnak majd a közeljövőben.

Íme a szegedi állások!

- Szegeden ilyen állásokat kínálnak az SSC-k! Részletek >>>

- Az összes szegedi munkalehetőséget itt találjuk.

- Íme a diplomásoknak kínált pozíciók. 

Az SSC-k munkalehetőségei - országosan:

- A szolgáltató központok országszerte ilyen állásokat kínálnak!

- Informatikai gyakorlattal ilyen állásokat találhatunk. 

- Értékesítési területre is várnak jelentkezőket. 

- HR-támogatás területre is keresnek embereket. 

- Projektmenedzsereket és adminisztrációs munkatársakat is várnak a munkaadók.

- Logisztikai és pénzügyi szakembereknek ilyen munkákat kínálnak.

- Vezetőket és gyakornokokat is keresnek a munkaadók. 

- Egyetemi vagy főiskolai diplomás dolgozókat keresnek, ám rengeteg állást kínálnak középfokú végzettségűeknek is. 

- Részmunkaidős állásokat is kínálnak, illetve időszakos munkát is vállalhatunk.

- Külföldi munkát is kínálnak. 

- A folyékony, tárgyalási szintű angoltudás szinte kötelező. Emellett előnyt jelent egy másik nyelv ismerete, főleg ha az egy ritkább, különlegesebb nyelv.

500-nál is több állást kínálnak!

"Szeged jövője szempontjából kiemelten fontos, hogy a képzett, idegen nyelveket beszélő munkaerő itt helyben találjon állást, ne kelljen elmennie a városból. Az SSC szektor munkaerőigénye és Szeged munkaerő kínálata jól párosítható. Az SSC Szeged Projekt több mint egy éve jött létre a Szegedi városvezetés, a Szeged Pólus Fejlesztési Nonprofit Kft és a Szegedi Tudományegyetem együttműködéseként, amelynek keretében a tagok azon dolgoznak, hogy az jó adottságú telepítési tényezők még inkább a befektetők igényeire legyenek szabva és egyre több SSC válassza Szegedet új lokációjának helyszínéül”­ – mondta. Fritzné Szénási Katalin, a Recruitment Solutions Kft. tulajdonosa és az SSC Szeged Projekt ötletgazdája.

PÁLYAKEZDŐK ILYEN ÁLLÁSOKAT TALÁLHATNAK CSONGRÁD MEGYÉBEN.

A kezdeményezés már az SSC szektor érdeklődését is felkeltette a közelmúltban a HOA vezetése is értékelte az eredményeket. "Magyarország Budapest központú ország, ezért az üzleti szolgáltató központok is itt hozták létre hazai kirendeltségeiket. A vidéki városok nem kerültek be úgy a véráramba, mint például Lengyelországban, ahol tudatos irodafejlesztésekkel és marketinggel a vidéki városoknak is sikerült SSC-ket letelepíteniük. Ezért is nagyon jó a szegedi példa, ahol több mint egy éve külön projekt keretében foglalkoznak az SSC szektor igényeinek feltérképezésével. Ennek köszönhetően például az irodaház-kínálat jelentősen szélesedhet. Ez egy jó példa, ami más vidéki városok számára is követendő lehet” – tette hozzá Suhajda Attila, a Magyar Szolgáltatóipari és Outsourcing Szövetség elnöke.

A fiataloknak tehát nincs más dolguk, mint nyelveket tanulni és nyitott szemmel járni a világban, keresni ezeket a lehetőségeket, hogy átélhessék az SSC-élményt – tanácsolja az SSC Szeged Projekt a lapunknak eljuttatott közleményében.

A legkeresettebb nyelvek:

- angol
- német
- francia
- olasz
- holland
- spanyol
- magyar
- cseh
- lengyel
- portugál
- norvég
- orosz
- svéd
- szlovák
- román
- arab
- héber
- dán
- finn
- török
- görög
- szlovén
- nem szükséges nyelvismeret (ilyen állás elég kevés van)

Összeállította: Durbák Ildikó

Címkék: SSC, szolgáltató központ, Szeged, pályakezdő, frissdiplomás, álláskeresés, állásajánlat, nyelvtudás