Elfogytak a fizikai munkások
Sok száz targoncást keresnek a vállalatok. Betanított munkásból is nagyon nagy hiány van.
A műszakban végzendő fizikai munkát vállaló emberek elfogytak - véli Ottó Csaba, a Man at Work Kft. ügyvezetője. Nincsenek már olyan rétegek, akiket aktivizálni lehet, ha új jelentkező érkezik, aki vagy friss belépő a munkaerőpiacra, vagy a jelenlegi munkahelyével nem elégedett és váltani szeretne. Ez azonban nem pótolja a meglévő munkaerőhiányt - mindössze a fluktuációt növeli.
Kijelenthetjük, hogy a válság a munkaerőpiacon köddé vált - hívta fel a figyelmet a Magyar Munkaerő-kölcsönzők Országos Szövetsége alelnöke, az Év vállalkozója. Ottó Csaba úgy véli, hogy vannak olyan munkavállalói csoportok, akik munkaadói szempontból nem preferáltak. Az ő elhelyezkedésük továbbra is nehézkes.
A tapasztalatai szerint például az észak-dunántúli termelő cégek fejlesztenek, építenek, beruháznak. És szembesülnek azzal, hogy eddig 8-10-12 főből tudták kiválasztani a számukra legmegfelelőbb munkaerőt, addig most 2-3 ember közül kell választaniuk.
Ez eddig a hiányszakmákban dolgozóknál megszokott volt, de most nem informatikusról vagy CNC-programozóról, de még csak nem is AWI/AFI hegesztőről van szó, hanem betanított munkásokról. A munkaerő-kölcsönző vezetője elmondta: egy képzettséghez nem feltétlenül kötött ügyfélszolgálati pozícióra napi 130-150 pályázat érkezik, a gyári munkákra (amelyhez szintén nem kérnek képzettséget) jóval kevesebb jelentkezés fut be.
Íme a hiányszakmának számító fizikai munkák!
targoncás
betanított munkás
operátor
árufeltöltő
összeszerelő
Az alacsonyan képzett munkavállalók számára a legnehezebb az elhelyezkedés, még a pusztán a legalapvetőbb képzettséget igénylő munkákat is inkább közepesen végzett emberek kapják. A magasan képzettek helyzete némely területeken pedig egyenesen javult - derül ki az Európai Bizottság munkahelyekkel és toborzással foglalkozó 2014-es jelentéséből, amelyet az MTI ismertetett.
"Az alacsonyan képzettek elhelyezkedési kilátásai szörnyűek, hacsak nem tesznek szert a munkáltatók által keresett képességekre, képzettségre" - idézi a kommüniké Andor Lászlót, a brüsszeli testület foglalkoztatáspolitikáért felelős tagját.
A Profession.hu-n ilyen fizikai munkákat kínálnak a munkaadók!
Önnek ajánljuk!
Összeállította: Durbák Ildikó
Címkék: álláskeresés, fizikai munka, hiányszakma