Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Előfordulhat, hogy olyan helyzetben találhatjuk magunkat, hogy két vagy több állásajánlat közül kellene választanunk, de mégsem tudunk dönteni. Cikkünkben 4 fontos témát jártunk körbe, amik alapján mindenképpen érdemes mérlegelni a pozíciók között.

Nézzünk utána az iparágnak és a vállalatnak is

Ha a beérkező állásajánlatok több, különböző iparágban tevékenykedő cégtől jön, mindenképp kezdjük a szektorok jelenéről és jövőjéről szóló kutatással az összehasonlításunkat. Próbáljunk meg hiteles forrásokat, gazdasági cikkeket, felméréseket olvasni, és igyekezzünk feltérképezni, hogy éppen fejlődő vagy hanyatló szakaszban vannak az iparághoz tartozó vállalatok. Fontos már a legelején megismerni, hogy hosszútávon mennyire biztonságos csatlakozni a munkáltató csapatához. Érdemes a szektorban dolgozó szakembereket is megkérdezni: mit látnak közvetlen környezetükben, ők mit tapasztalnak a munkahelyük stabilitásával kapcsolatban.

Az iparágon túl az adott cégnek is nézzünk utána. Ha körültekintőek voltunk, akkor ezt a lépést már az állásinterjú előtt kipipáltuk, de ha akkor csak felületesen olvastuk át az elénk táruló keresési találatokat, most itt az ideje, hogy elmélyedjünk az információkban. Milyen híreket lehet olvasni róluk a hazai, külföldi médiában? Ha számunkra fontos, nézzük meg a vezetőség összetételét, keressük meg a cég működésének, operatív folyamatainak alapelveit a honlapjukon.

Ismerjük meg a vállalati kultúrát, leendő főnökeinket

Ha már mindent tudunk az iparágról és a cég hátteréről, lépjünk eggyel beljebb, és vegyük górcső alá a vállalati kultúrát, főnököket. Ha szerencsénk van, az interjúfolyamat során sok mindent megtudhattunk a kollégák közti munkakapcsolatról, arról, hogyan zajlik egy-egy munkanap a cégnél, milyen ösztönző programokkal, elismerésekkel támogatják az ott dolgozókat. Ahogy az első pontnál, ebben az esetben is próbáljunk beszélni olyan emberekkel, akik jelenleg az egyes vállalatoknál dolgoznak, és kérdezzük meg, ők hogy érzik magukat a saját részlegükön. A jelenlegi és a volt alkalmazottak is értékes betekintést nyújthatnak a főnökök vezetési stílusába, de az internetet is segítségül hívhatjuk. A Profession.hu is gyűjti a hazai cégeket értékelő munkavállalói értékeléseket.

Az is nagyszerű összehasonlítási alap, ha átgondoljuk a felvételi folyamattal kapcsolatos tapasztalatainkat. A toborzók viselkedése, az interjú hangulata gyakran jó lenyomata annak, milyen lenne a mindennapos munkavégzés az adott helyen. Legjobb esetben a leendő felettesünkkel is találkozhattunk, így a róla alkotott véleményünket is beleszámíthatjuk a döntésbe. Azt is felírhatjuk, hogy az egyes cégeknél milyen gyorsan reagáltak a toborzási folyamat során – gyorsan, egy-két napon belül válaszoltak nekünk, vagy heteket kellett várnunk a visszajelzésre.

Írjuk össze, mik a számunkra fontos értékek egy vállalati kultúrában – legyen az együttműködés vagy épp önállóság, rugalmasság vagy új kihívások. Ezután vessük össze a listát a gyűjtött információkkal, és máris tisztábban láthatjuk a képet.

Valami kézzelfoghatóbb: fizetés és juttatások

A mai napig talán a legfontosabb szempont a fizetés és a kapcsolódó juttatások. Az alábbiakban néhány olyan kérdést gyűjtöttünk össze, amik segítségével könnyen összehasonlítható a két vagy több ajánlat:

  • Mennyi az adott pozícióban dolgozók kezdőfizetése az iparágban? Milyen bérsávokra számíthatunk több év elteltével?
  • Milyen, béren felüli juttatásokkal lehet számolni? Fizetik a munkába járás teljes költségét, biztosítják a meleg ebédet minden munkanapon?
  • Jár egészségbiztosítás, magánrendelőintézeti ellátás? Ezek már az első naptól kezdve igénybe vehetők, vagy csak a próbaidő leteltével?
  • Áthelyezéssel járhat a munkavégzés? Teljes mértékben megtérítik a költözési költségeket? Biztosítanak szolgálati lakást?
  • A kötelező szabadságon túl adnak plusz szabadnapokat, heteket? (pl. apasági szabadság)

Természetesen nem a fizetés lehet az egyetlen döntő tényező. A személyes elégedettségünkkel is számolnunk kell. Mi történik tehát, ha az a munka, ami eddig a második helyen szerepelt, sokkal többet fizet, mint az, ami minden más szempont alapján győzedelmeskedne? Ebben az esetben mérlegelnünk kell, hogy a magasabb fizetés kárpótol-e minket a kevésbé szeretett munkahelyért. Lehet, hogy több pénz marad a végén a zsebünkben, de ha hetente 40 órán keresztül unatkozunk, rosszul érezzük magunkat, nem biztos, hogy hosszútávon jó választásnak bizonyul.

Munkavégzés és jövőkép a vállalatnál

Ha már a mindennapos munkavégzésről beszélünk, gondoljuk végig, hogy nézne ki egy, a cégnél töltött napunk. Milyen feladatokkal kell foglalkoznunk? Kell számolni túlórával? Mennyi utazással jár? Fontos számot vetni a szakmai fejlődési lehetőségekről, képzésekről, a cég által biztosított tréningekről is. Ezek megválaszolása nagyban segítheti az összehasonlításunkat.

Az állásinterjúk során még rajtunk a sor, hogy bebizonyítsuk, mi vagyunk a legalkalmasabbak a feladatra. Ha azonban már kettő vagy több állásajánlat is van az asztalunkon, ideje átgondolnunk, hogy ezek az álláslehetőségek hogyan illeszkednek a mi karriercéljainkhoz. Ahelyett, hogy arra összpontosítunk, mi mivel segíthetjük a vállalatot, fontoljuk meg, hogy az egyes vállalatok mit tehetnek értünk. Gondoljuk át, hogy hosszútávon melyik lehetőséggel járunk a legjobban a fenti szempontok alapján.

Hogyan válaszoljunk a visszajelzésre váró HR-eseknek?

Az őszinteség és a transzparencia a potenciális munkaadókkal szemben is kulcsfontosságú. Miután meghoztuk a döntésünket, fogadjuk el a választott ajánlatot, majd tisztelettel utasítsuk el a többit. Legyünk professzionálisak, amikor közöljük a munkáltatóval, miért nem fogjuk elfogadni a pozíciót, hogy a lehető legpozitívabb képet hagyjunk magunk után. A pozitív szakmai kapcsolat fontos lehet a jövőbeli karrierünk szempontjából.

Ha az első ajánlat megválaszolásának határidejéig lesz még másik cégnél interjúnk vagy várunk mástól is ajánlatot, próbáljunk hosszabbítást kérni, hogy legyen időnk összevetni a felkínált pozíciókat. Ebben az esetben elmondhatjuk, hogy értékeljük az idejüket, érdeklődünk a cég és a munkakör iránt, de nem szeretnénk elhamarkodottan dönteni egy ilyen komoly témában, és az összes lehetőséget megvizsgálnánk.

A fent felsoroltak csak néhány szeletét mutatják be azoknak a kérdéseknek, amelyek segítenek elgondolkodni az állásajánlatok valódi értékéről. Legyünk óvatosak, amikor egy ajánlatot kizárólag a fizetés vagy a cég presztízse alapján rangsorolunk. Mellette mindenképp kérdezzük meg magunktól, hogy ez a pozíció hogyan illeszkedik hosszútávú céljainkhoz.

Ha még nem találtuk meg álmaink állását, esetleg a jelenlegi ajánlatunk mellett szeretnénk feltérképezni a további lehetőségeket,regisztráljunk, és töltsük fel önéletrajzunkat. Ha pedig felgyorsítanánk a folyamatot, készítsünk személyre szabott állásértesítő hírlevelet, hogy rendszeresen tudomást szerezzünk az elvárásainkhoz passzoló új állásokról.

Készítette: Varsányi Zsófi

A Profession.hu Facebook oldala
A Profession.hu Instagram oldala