Az újrakezdés hatalma – motiváló történet a megküzdésről

Miközben nagy horderejű változásokkal és jelentős kihívásokkal nézünk szembe, nem könnyű megőriznünk a lélekjelenlétünket, az önmagunkba vetett hitünket. A jelenlegi, bizonytalan időszakban, amikor életünk több területén is bizonytalanságokkal szembesülhetünk, erőt adhat nekünk Máté Roland televíziós műsorvezető inspiráló és elgondolkodtató története.

P: Az életed két éve gyökeresen megváltozott, mondhatni, egyik napról a másikra.  Elmesélnéd, kérlek, hogy mi történt veled? 

Roland: 2018. július 26-án délben még híradóztam, de már éreztem, hogy nem vagyok jól.  Munka után hazamentem, letusoltam és ledőltem, gondoltam, az előző esti házibuli után nem pihentem eleget. Másnap is dolgoztam, ám hazaérve iszonyatosan elkezdett görcsölni a derekam, a lábam pedig rohamos gyorsasággal zsibbadni kezdett. A hideg-meleg vizes váltózuhany nem segített, a fürdőből kilépve hasra estem, és azzal szembesültem, hogy hiába erőlködöm, nem tudok lábra állni. Mire elkúsztam a telefonig, hogy segítséget kérjek a barátaimtól, akik kihívták a mentőket, a lábaimban gyakorlatilag megszűnt a keringés. Miután a sürgősségiről különböző vizsgálatok és életmentő műtétek után átkerültem az intenzív osztályra, az orvosok választás elé állítottak: vagy beleegyezem a bal lábam térdtől lefelé történő amputációjába, vagy nagy eséllyel nem kerülök ki élve a műtőből. A túlélésre szavaztam, és a sikeres operációt követően új időszámítás kezdődött az életemben.

P: Hogyan fogadtad a sorsod ezen fordulatát? 

Roland: Rendkívül jelentős változás volt, de egy dologban biztos voltam: mivel nagyon szerettem a munkámat, minél hamarabb szerettem volna újra dolgozni, ez a vágy hajtott minden nap előre. A kollégáim és az orvosaim javaslatára elkezdtem blogot írni. Először nagyon ódzkodtam attól, hogy a velem történtekről a nyilvánosság előtt beszéljek, de hamar rájöttem, hogy nagyon is jól esik kiírni magamból mindazt, amit érzek és tapasztalok. Nagy meglepetésemre azt vettem észre, hogy a történetem, amit igen kendőzetlen stílusban osztottam meg a világgal, érdekli az embereket, és sokak számára, akik hasonló cipőben járnak, kapaszkodót jelent. A blognak köszönhetően sikerült „képben maradnom”, a munkatársaim pedig visszavártak, így szerencsére nem kellett búcsút intenem a hivatásomnak, sok megkeresést kaptam. 

P: Sőt, az eddigi legjelentősebb szakmai sikeredet is ezen időszakban érted el. 

Roland: Így van. A blogolás mellett elkezdtem kerekesszékben dolgozni, és hamarosan az a megtiszteltetés ért, hogy engem kértek fel a Miss Európa szépségverseny döntőjének műsorvezetésére. Nagyon sokat jelentett nekem a felismerés, hogy így is van helyem a képernyőn, hogy az emberségemet, az értékemet nem abban mérik, megvan-e az összes végtagom. Különösen fontos volt ezt megélni úgy, hogy közben egy szépségverseny apropóján szebbnél-szebb, mondhatni tökéletes külsejű hölgyekkel voltam körülvéve. 

P: Mondhatjuk, hogy mindennek hatására megváltozott a gondolkodásod? 

Roland: Abszolút. Amennyire féltem ettől a felkéréstől, végül annyira fantasztikusan éreztem magam.  Ezután gondolkodás nélkül vállaltam több műsor vezetését is, szilveszter este is büszkén szerepeltem a képernyőn. Jelenleg vlogolással és blogolással foglalkozom, valamint egy reggeli rádióműsorban hallatom a hangomat. 

P: Beszéljünk egy kicsit a mentális, lelki folyamatokról is. Mi változott a műtéted óta? 

Roland: Régen sem voltam érzéketlen, de az amputáció óta sokkal érzékenyebben reagálok a történésekre. Párás tud lenni a szemem egy filmtől, vagy attól, hogy a családom felköszönt a születésnapomon. Egy ilyen horderejű változás hatására sok mindent átgondolunk, átértékelünk. Jobban kimutatom például a szeretetemet mások felé, illetve örömteli változás az is, hogy újabban minden napban meglátom a jót, felértékelődött bennem az élet szeretete. Ugyanakkor – és ezt nagyon fontosnak tartom – el tudtam fogadni az elmúlást is, nincs bennem már félelem ezzel kapcsolatban. „Carpe diem”, azaz „Élj a mának!” jeligére éltem régen is és élek jelenleg is, meg akarom élni a napjaim minden percét, megtölteni tartalommal, élménnyel. Megváltozott továbbá a fontossági sorrendem is, lazábban kezelem a kellemetlenségeket, a mindennapi éllettel járó kihívásokat. 

P: Mit üzennél azoknak, akiket az elmúlt hónapok történései különösen nehezen értintettek? 

Roland: Azt gondolom, a saját magunkba vetett hit a legfontosabb. Nem szabad feladnunk akkor sem, amikor éppen kilátástalannak tűnik a helyzetünk – mert nincs megoldhatatlan helyzet. Az életünk mindenképpen eltelik, nem mindegy azonban, hogy a következő 150 évet – legyünk optimisták! – szomorkodással töltjük-e, vagy megyünk arra, amerre az élet hív minket, és közben élményeket, tapasztalatokat szerzünk. Közhely, de igaz, hogy az idő begyógyítja a sebeket. Pozitív gondolkodással véleményem szerint minden nehézséget átvészelhetünk. 

P: Korábban említetted az elfogadást is. 

Roland: Bizony, ez is nagyon fontos teendőnk, tanulnivalónk. Amikor levágták a lábam, meg kellett békéljek a gondolattal, hogy az többé nem nő ki – akármennyi gyógyszert szedek, akármilyen erősen akarom is, vannak történések, amelyeken nem változtathatunk. Bár kívülről hallgatva a történetemet, szomorú felhangja lehet, mégsem éreztem magam soha ilyen kiegyensúlyozottnak, mint mostanában. Pedig, ha valaki két-három évvel ezelőtt azt mondja nekem, hogy műlábbal boldogabb leszek, mint anélkül, valószínűleg kinevetem. 

P: Mire lehet még szükségünk, hogy megküzdjünk az elénk tornyosuló kihívásokkal? 

Roland: Jó adag szerencse és kitartás kell, meg persze kurázsi! Én például nagyon féltem a Miss Európa döntője előtt. Nem tudtam, a közönség, a szakma hogyan fognak reagálni rám, a megváltozott állapotomra. De az összes aggodalmam, szorongásom ellenére igent mondtam, kiléptem a komfortzónámból, és ezáltal megtanultam, hogy életünk legjobb döntései olykor azok lehetnek, amelyektől a leginkább félünk. A bátorság kapcsán pedig szeretném azt is hangsúlyozni, milyen fontos, hogy merjünk odafordulni mások felé, segítséget, szívességet kérni akár az álláskeresés, akár bármilyen egyéb élethelyzetünk kapcsán. Ha így teszünk, rá fogunk jönni, hogy nincs mitől tartanunk. A legtöbben sokkal kedvesebbek és segítőkészebbek, mint gondolnánk. Emberek vagyunk mind, ki-ki a maga félelmeivel, álmaival, de végső soron mind nagyon is egyenlőek, egyformák. 

Roland fenti tanácsait megfogadva vegyünk hát egy nagy levegőt, és hozzuk meg a döntést, miszerint bármerre is fújja hajónkat az élet szele, erőskezű kapitányként nem engedjük el a kormányt! Bízzunk magunkban, és bízzunk a szeretteinkben, ismerőseinkben is, forduljunk hozzájuk bátran, hiszen a kapcsolati hálónk nagy segítséget jelenthet munkakeresés idején.  Persze emellett keressünk továbbra is aktívan az álláslehetőségek között, személyes prioritásainkszerint. Vegyünk igénybe a kifejezetten nekünk szánt segítséget, ha a járvány miatt veszítettük el a munkánkat. Frissítsük önéletrajzunkat és töltsük fel ide, és a nagyobb esély érdekében, kérjünk hírlevelet és Facebook értesítést is!

Készítette: Profession.hu

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala

Címkék: munka, karrier, motiváció, újrakezdés, lehetőség