Az álláskereső beír egyetlen mondatot, a háttérben pedig egy mesterséges intelligencia értelmezi, szűrőkre bontja, és megkeresi a hozzá illő pozíciókat. Elindult a Profession.hu szabadszavas, AI-alapú keresője, amely kulcsszavak felsorolása nélkül, a jelöltek saját leírása alapján listázza a találatokat.

Bár a funkció első ránézésre az álláskeresők dolgát könnyíti meg, a kulisszák mögött zajló folyamat előnyeit a toborzók és a HR-szakemberek is élvezhetik. A kényelmesebb használattal a munkavállalók könnyebben rátalálhatnak az igényeiknek megfelelő hirdetésekre, ami a jelentkezések relevanciájára is kedvező hatással lehet.

Ma már a mesterséges intelligencia is az álláskeresés része

A mesterséges intelligencia ma már a mindennapjaink része, így nem meglepő, hogy az álláskeresők is egyre gyakrabban használnak erre alapuló eszközöket a jelentkezésük során: valaki AI segítségével készít cégre szabott önéletrajzot vagy motivációs levelet, és vannak olyanok is, akik az interjúkra való felkészüléshez kérnek kérdéseket.

A változó álláskeresői folyamatokat és igényeket követve a Profession.hu is bővítette az eszköztárát, így a munkavállalók mostantól szabadszavas, mesterséges intelligenciával támogatott AI keresővel találhatják meg a számukra releváns hirdetéseket.

Bár a fejlesztés elsődlegesen az álláskeresők felhasználói élményét támogatja, a folyamat nyertesei közé tartoznak a toborzók és a HR-szakemberek is.

Hogyan működik a Profession AI keresője?

Az álláskereső platformok többsége megköveteli a felhasználótól, hogy ismerje az adott oldalon használt kulcsszavakat, és manuálisan állítsa be a különböző szűrőket (pl. munkavégzés helye, tapasztalat, munkavégzés típusa stb.). A jelöltek azonban legtöbbször nem kulcsszavakban, hanem az igényeiket körbeírva fogalmazzák meg, milyen helyen szeretnének dolgozni.

A Profession.hu új, szabadszavas keresőmezőjében az álláskeresőknek elég a saját szavaikkal, egyetlen kerek mondatban leírniuk, hogy mit keresnek – például: „Pályakezdő állást szeretnék pénzügyi területen, ahol nem szükséges több év tapasztalat” vagy „Olyan marketinges állást keresek Budapesten, ahol heti legalább két nap home office van”.  A háttérben futó AI értelmezi a teljes mondat jelentését, kontextusát, és automatikusan beállítja a releváns szűrőket az álláskereső helyett.

Ezzel az álláskereső nemcsak időt spórolhat, hanem nagyobb eséllyel találhatja meg a hozzá passzoló hirdetéseket. Még a nyelvi különbségekkel sem kell foglalkoznia, ugyanis az AI kereső az idegen nyelven megadott pozíciók között is ugyanúgy kikeresi azokat, amik megfelelnek az álláskereső elvárásainak.

Miért előnyös ez a HR-eseknek?

Több releváns jelentkező közül választhatunk: A toborzók egyik legnagyobb kihívása a nem releváns önéletrajzok sokasága, melyek átolvasása rengeteg időt vesz el a hatékony kiválasztási folyamattól. Mivel a Profession.hu AI keresője képes az álláskeresők összetett, egyedi igényeit (például a részmunkaidőre, lokációra vagy tapasztalati szintre vonatkozó együttes elvárás) komplexen értelmezni, a jelöltek olyan találati listát kapnak, ami valóban illeszkedik az általuk megfogalmazott feltételekhez. Ez segít az álláskeresőknek, hogy pontosabb találati listából válasszanak, így hosszú távon a jelentkezések relevanciája is pozitív irányba billenhet, a HR-esek pedig erősebb jelentkezőkkel találkozhatnak.

Nincs több elkallódott tehetség a pozíciónevek labirintusában: Gyakori probléma, hogy a vállalatok belső szabályzata miatt angolul megadott pozíciónevek, vagy egy-egy szektor specifikus leírásai eltérnek a jelöltek fejében létező információktól. Ha egy cég például „Content Marketing Specialist” vagy „Growth Manager” pozíciót hirdet, egy kiváló képességű jelölt könnyen lemaradhat róla, ha csak annyit ír be a keresőbe, hogy „szövegíró” vagy „marketinges állás”. A Profession AI kereső azonban nemcsak a kulcsszavakat veszi ki a jelölt leírásából, hanem a kifejezések mögötti jelentést is figyeli, így akkor is megjeleníti a hirdetést a megfelelő jelöltnek, ha például a pozíciónév nem egyezik szóról szóra.

A gyorsabb elköteleződés és jobb felhasználói élmény csökkenti a lemorzsolódást: A bonyolult menüpontok és szűrők hosszas kattintgatása frusztrációt okozhat az álláskeresőkben, ami növeli a félbehagyott keresések, jelentkezések esélyét. Az AI kereső funkció minimalizálja ezt a technikai akadályt, és felgyorsítja a jelentkezés első lépéséhez való eljutást. Az álláskereső tehát gyorsan, zökkenőmentesen kapja meg a számára releváns hirdetéseket, így sokkal pozitívabb élménnyel érkezik meg a „Jelentkezem” gombhoz, ami csökkenti az esélyét annak, hogy még a pályázat elküldése előtt kilép a folyamatból.

Hogyan hozzuk ki a legtöbbet a hirdetésünkből?

A Profession.hu AI keresőjével arra törekszünk, hogy megértsük a felhasználókat és az álláskeresés során megfogalmazott igényeiket, de a releváns hirdetések megjelenítését a toborzók odafigyelése is elősegítheti.

Ahhoz, hogy az AI kereső minél pontosabban tudja összekötni az álláskeresőket a nyitott pozíciókkal, érdemes a hirdetések feladásakor továbbra is kiemelt figyelmet fordítani a részletekre, különösen a szűrőkben meghatározott kulcsszavakra. Minél pontosabban szerepelnek az álláshirdetésben a feltételek (pl. a home office napok konkrét száma, a pontos lokáció, az elvárt tapasztalati szint), az AI kereső annál nagyobb eséllyel fogja megjeleníteni a számunkra releváns jelölteknek a hirdetést.

A toborzás hatékonysága a megfelelő hirdetés és a megfelelő jelölt leggyorsabb találkozásán alapul. A Profession.hu új AI keresője ezt a folyamatot emeli egy magasabb szintre, időt spórolva az álláskeresőknek, és értékes, releváns jelölteket biztosítva a vállalatoknak.

Ne felejtsd el megosztani a cikket!

X

Töltse le
a Bértranszparencia-iránytű kiadványunkat!

Adja meg az adatait a letöltéshez

Érdekel

Profession
Backstage podcast

A munkaerőpiac színfalai mögött

Meghallgatom!
X