Új munkásszállók épülnek

2018. november 07. Forrás: MTI/Profession.hu

Hasznos: - + Nyomtat

Pályázat indul munkásszállók építésére és a már meglévők felújítására, a munkavállalói mobilitás ösztönzésének jegyében.

Önnek ajánlott állások

A korábbinál is kedvezőbb feltételekkel pályázhatnak helyi önkormányzatok, önkormányzati társulások, valamint ezek tulajdonában álló gazdasági társaságok munkásszállók építésére, felújítására – mondta el Bodó Sándor, a Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára.

A program legújabb kiírásában ötmilliárd forintra lehet pályázni, az igények benyújtására március közepéig van lehetőség. A munkavállalói mobilitást célzó programot 2017 májusa óta immár harmadik alkalommal írták ki, a feltételek most tovább egyszerűsödtek, növelve ezzel a lakhatási lehetőségeket a munkaerőhiánnyal sújtott térségekben.

Új munkásszállók épülnek - munka, munkahely, lakhatás

Bodó Sándor a módosítások közül kiemelte, hogy a korábbi 40 százalék helyett már csak 20 százalék önerőre van szükség a támogatást igénylőinek a megfelelő szálláshelyek kialakításához, a fennmaradó összeget az állam finanszírozza, illetve továbbra is 100 százalékos előleg adható.

Kiszélesítette a kormány a jogosultak körét is: míg korábban csak helyi önkormányzat és önkormányzati társulás vehetett részt a programban, addig most már az ezek 100 százalékos tulajdonában lévő gazdasági társaságok számára is elérhető a pályázat. Jelentős könnyítés továbbá, hogy a hatósági szerződés megkötését követően a korábbi három helyett négy hónap áll rendelkezésre a beruházás megkezdésére.

Amennyiben fontos számunkra a lakhatási támogatás, itt érdemes szemezgetnünk, ide kattintva pedig azokat a jól fizető munkákat találjuk, amelyekért akár megérheti költöznünk is.

Ajánlott az alábbi állások között is szétnéznünk, ezekre a területekre várják ugyanis a legtöbb szakembert:

Szakmunka: 2889 álláslehetőség

Fizikai, segéd, betanított munka: 1649 álláslehetőség

Gyártás, termelés: 1192 álláslehetőség

Értékesítés, kereskedelem: 1049 álláslehetőség

Mérnök: 963 álláslehetőség

Pénzügy, könyvelés: 939 álláslehetőség

Válogassunk a fenti lehetőségek között, és jelentkezzünk minél több helyre. Figyeljük a legfrissebb állásokrais, vagy keressünk személyre szabott beállításaink szerint. Legyünk naprakészek, kérjünk hírlevelet és Facebook értesítést! Frissítsük önéletrajzunkat, és töltsük fel ide, hogy a munkáltatók ránk találhassanak. Amennyiben CV nélkül pályáznák, próbáljuk ki a Mobilmunkát

 

Készítette: Istók Nikoletta

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala

A Profession.hu Google+ oldala

Címkék: munka, munkahely, munkásszálló, lakhatás, lehetőség

- Profession.hu

További rövid hírek
További rövid hírek
www.facebook.com/Profession.hu