Így adjuk elő magunkat a munkahelyen

Legyen szó állásinterjúról vagy egy munkahelyi prezentációról, az előadásmódunk döntő lehet abban, hogy sikerül-e áttörést elérnünk és sikert aratnunk.

A legtöbben a nyilvános szereplést úgy élik meg, mintha fenevadak közé dobták volna őket. Ilyenkor beindulhatnak olyan ösztönök, amelyek kapkodásra, "menekülésre" késztetnek bennünket. Az illető minél hamarabb túl akar lenni a megpróbáltatáson, ezzel pedig árt az előadásmódnak. Györffy Kingát, a Personal Brand Institute tanácsadó trénerét, az Add elő magad című könyv szerzőjét a magával ragadó előadásmód titkairól kérdeztük. 

Íme 3 tévhit, amelyet jobb, ha elfelejtünk, ha hatásos és sikeres előadást szeretnénk tartani:

1. Folyamatos beszéd

Az egyik ilyen a folyamatos beszéd, mely abból a tévhitből fakad, hogy a csend az előadó felkészületlenségéről és bizonytalanságáról tesz tanúbizonyságot. Gyakori tévedés, hogy a csend egyenlő a beszéd hiányával, vagyis az üres idővel. Ez olyannyira nem így van, hogy az 5 másodperces csendnek létezik egy másik elnevezése is: a taktikai szünet. Ez az, amit mondanivalónk legfontosabb részei előtt és után tartunk.

A csend/taktikai szünet a hallgatóságunk ideje: míg a hezitációs szünettel (hümmögéssel, töltelékszavakkal) magunk számára nyerünk időt, a taktikai szünettel a hallgatót megajándékozzuk. A gyakorlás során kezdetben a taktikai szünetek helyén hangosan számoljunk ötig, később magunkban számoljunk ötig, majd számolás nélkül tartsuk ki a csendet. 

Mindig vegyük figyelembe, hogy előadóként máshogyan érzékeljük az időt, mint hallgatóként. Tekintetük kereszttüzében lassabban telik az idő, az 5 másodperc ezért gyakran örökkévalóságnak tűnik. Ha előzetesen nem gyakorolunk, stresszhelyzetben gyorsan türelmetlenné válhatunk és olyan rövid szünetet tarthatunk, amelyet a hallgatóság észre sem vesz. 

2. Pillantgatás mint szemkontaktus

Mindannyian jól ismerjük a mondást: "Létesítsünk szemkontaktust beszélgetőpartnereinkkel!". Jó, ha tudjuk azonban, hogy biológiailag lehetetlen felvenni a szemkontaktus a teljes közönséggel, ugyanis nem úgy vagyunk megalkotva, hogy egyszerre egy embernél többhöz beszéljünk.

Az ember nem képes arra sem, hogy egyszerre egynél több szembe belenézzen. A szemkontaktus megtartásának érdekében így a legtöbbször vagy villámsebességgel hordozzuk körbe a tekintetünket, vagy villanófényszerűen pillantgatunk a közönségre ad hoc módon. Egyik sem ideális.

A megoldás:

- Egy időben egy személynek beszéljünk.

Ez jelenthet 10-15 másodpercet, ez egyfelől már elég idő ahhoz, hogy az adott személy azt érezze, hogy neki mesélünk, másfelől még nem túl hosszú ahhoz, hogy feszélyezzük őt. 

- Tartsuk meg a mondatvégi szemkontaktust.

Ha mondat végén elkapjuk a tekintetünket vagy lesütjük a szemünket, azt a benyomást kelthetjük, hogy kihátrálunk a mondanivalónk mögül, másrészt megfosztjuk magunkat a lehetőségtől, hogy szembesüljünk a hallgatói reakciókkal.

3. Múlt idő használata és homályos időpontok

Ha egy-egy múltban megtörtént eseményt adunk elő, és a kontextus megengedi, érdemes jelen idejűvé alakítanunk a mondanivalónkat. A jelen idejű igék közel hozzák a múltat és a hallgatókban azt a benyomást keltik, hogy amit mondunk, annak részesei. Az is hatásos, ha megjelöljük a pontos helyet és időt, még ha ezekre nem is fognak emlékezni, hitelességet kölcsönöznek mondandónknak és felkeltik az érdeklődést. 

Forrás: Györffy Kinga: Add elő magad, Magnólia kiadó.

Készítette: Khojaste K

Címkék: munka, karrier, álláskeresés, kommunikáció, előadás