Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Számos olyan szakma és munkaterület van, mint például a raktározás, árufeltöltés, szállítás, közművekben való munkavégzés, ahol akár egy héten többször vagy kéthetente éjszakai műszakban kell dolgoznunk. Nem is tagadhatjuk, hogy ez egy nagyon sajátos életstílus, melyet nehéz kezelni és még nehezebb a bioritmusunkat hozzáigazítani. Azonban ne csüggedjünk, semmi sem lehetetlen!

A fény szerepe

Az egyik legfontosabb tényező a nyugodt pihenésnél, a természetes fény. Elsősorban a fény csökkenése, vagyis a fokozatos sötétedés idézi elő ugyanis a melatoninnak nevezett hormon termelődését a szervezetünkben. Ez a hormon felelős mind az elalvásért, mind pedig az ébredésért.

Amikor az éjszakában dolgozunk vagy váltott műszakban, a másoknak teljesen természetes alváshoz szükséges tényezők hiányozhatnak az életünkből. Ugyanis nappal elaludni, amikor kint természetes fény van, nyüzsög az egész város, nem éppen könnyű feladat. Emellett nekünk pontosan akkor kell a legéberebbnek lennünk, amikor minden nyugodt és csendes körülöttünk a sötétségben.

A nyugodt alvás érdekében azonban muszáj mesterséges eszközöket használunk, hogy helyettesítsük az éjszaka érzését. Az egyik legjobb módszer a fény és a sötétség szabályozása, vagyis amikor hazaérünk a műszakunk után, igyekezzünk a lehető legnagyobb mértékben elsötétíteni mindent magunk körül. Próbáljunk meg ne utcafront felől levő szobában álomra hajtani a fejünket. A hazafelé tartó úton pedig már viselhetünk enyhén sötétített szemüveget, ezzel is készítve szervezetünket a pihenésre.

Több műszakban végezett munka - hogyan pihenjünk?

Család és barátok

A családtagokat és barátokat avassuk be munkarendünkbe és kérjük meg őket, hogy próbáljanak meg figyelni, hogy amikor nekik ebédidő van, ne hívjanak minket, hiszen mi még akkor javában alszunk az éjszakai műszakunk után.

Koffeines italok kerülése

A lehető legnehezebb feladat az utolsó pár óra hajnalban, koffein nélkül. Próbáljuk meg kerülni a koffein tartalmú italokat ebben az időszakban. Amennyiben sikerül, hosszú távon hozzászokik a megmérettetéshez a szervezetünk. Tehát, ha ezt kibírjuk, sokkal pihentetőbb alvás vár ránk hazatérésük után. Lefekvés előtt ihatunk egy nyugtató teát, azonban semmiképp ne élénkítő zöld teát válasszunk.

Megfelelő étkezés

Alvás előtt igyekezzünk könnyed falatokat fogyasztani, kerüljük a zsíros és nehéz ételeket, ugyanis ez gátolhatja a pihenésünket. Nagyon fontos, hogy korgó gyomorral sem fogunk tudni elaludni, ezért mindenképpen együnk valamit munka után. Lehetőség szerint olyat, amely nem terheli meg a gyomrot, így nyugodtabban alhatunk majd.

Nyugodt környezet

Az is előfordulhat, hogy nem tudunk elaludni, ebben az esetben elindíthatunk egy nyugtató zenét, amely segíthet ellazulni. A szobában, ahol alszunk, pedig ne legyenek erős illatok sem, mivel ezek is gátolják az elalvást.

Testünk és szellemünk pihentető alvás közben regenerálódik, ezért egyáltalán nem mindegy, hogy valójában kipihenjük-e magunkat a műszakok között. Hosszú időbe telhet, de mindenki számára vannak bizonyos praktikák, melyek passzolnak a bioritmusához. Ha próbálkozunk és kitapasztaljuk, mi számunkra a legmegfelelőbb, akkor biztosan sikerül majd pihentetően aludnunk. Alakítsunk ki egy számunkra megfelelő rutint lefekvés előtt, ugyanis ez valamiféle rendszert vihet a mindennapjainkba, ami hosszútávon kifizetődik és hatással lesz egészségünk megőrzésére is.

Készítette: Profession.hu

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala