Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

A mobbing, vagy munkahelyi pszihoterror valamennyi munkavállalót érinti aktív élete során, bár ennek sokan nincsenek is tudatában, csupán feszültebben, kényelmetlenebbül érzik magukat egy-egy munkahelyen. A jelenség mellett, vagyis amikor egy dolgozót kollégái és/vagy vezetői hónapokon át, heti rendszerességgel inzultálnak, nem mehetünk el szó nélkül. Az egyéneket érintő zaklatások ugyanis az adott szervezet gyenge pontjaira is felhívják a figyelmet. Érdemes időben cselekedni, amihez Pécs László, a 2009-es év Beszerzési Menedzsere ad iránymutatást.

Negatív hatások

A mobbing, akár kollégák között, akár vezető-beosztott kontextusban történik, biztosan rontja a termelékenységet, rombolja a csoportkohéziót és felerősíti a fluktuációt. A keresleti munkaerőpiacon a legnagyobb veszteség, ami egy céget érhet, ha a jó szakembereket elveszíti, mert csak nehezen, és hosszú idő alatt fogja tudni pótolni őket. Emellett számolnia kell azzal is, hogy a távozók rossz hírét viszik majd, ami jelentős munkáltatói értékvesztést okozhat számára” – vezeti fel a problémát a szakember. 

Napjainkban az Employer Branding, azaz a munkáltatói márkaépítés fogalma egyre nagyobb jelentőséget nyer, nem véletlenül. A számtalan területen érezhető munkaerőhiány miatt már a munkaadók versenyeznek a jelöltekért és nem fordítva. Azok kerülhetnek ki győztesen ebből a kiélezett helyzetből, akik a megfelelő juttatások mellett harmonikus munkakörnyezetet is képesek teremteni, figyelve dolgozóik fizikai és lelki egészségére, jólétére.

Munkaáltató márkarombolás? - álláskeresés, munkahely, mobbing

Pécs László a fentiekhez hozzáteszi: „a kezdeti személyes konfliktus köntösébe bújtatott pszichoterrornak az egyéni és munkaszervezeti hatásain túl jelentős mértékű, kedvezőtlen társadalmi következményei is vannak. Az egészségügyi kiadásokban komoly részt képvisel a mentális betegségek gyógyítására szánt, valamint az ezek következményeként felmerülő költség: a munkából való kiesés, a táppénzes állomány, a rehabilitáció, a rokkantsági nyugdíj.

A vezető szerepe

Fejétől bűzik a hal, ami jelen esetben is igaz, még akkor is, ha a zaklatás nem a vezetőtől indul. „A menedzsment vagy a cégvezető szerepe igen hangsúlyos, ha egy ilyen jelenség felütheti a fejét a vállalatnál, hiszen a tudomása nélkül vagy a be nem avatkozás taktikájával – mely megerősítést jelenthet a támadóknak – terebélyesedhet ki, mérgesedhet el a szituáció, és teheti frontvonallá a munkahelyet. Ennek felismeréséhez és kezeléséhez nyitottságra és szociális érzékenységre van szükség a vezető részéről” – mutat rá egy fontos pontra a szakértő.

Ha a menedzsment észleli a mobbing jelenlétét a vállalat mindennapjaiban, szükséges azonnal cselekednie: fel kell tárnia a szervezeti determinánsokat, szembesülnie kell a korábban meghozott döntései következményeivel, az esetleges hibás vezetői módszerekkel, és ami nagyon lényeges, a dolgozói összetétellel. Ez jelenti az első lépéseket egy olyan munkakörnyezetet kialakításához, ahol a dolgozók jól érzik magukat, és így hosszútávon is eredményesen teljesítenek.

Tehetünk ellene

Bár talán utópisztikus annak elképzelése, hogy a szervezet egésze és maga a cégkultúra is teljesen mentes legyen a zaklató elemektől, mégis ajánlott törekedni erre. Minél nagyobb egy vállalat, annál fokozottabb tudatosságra van szükség a pszichoterror kiküszöbölésére. „Minden a kiválasztásnál kezdődik. Ha egy vezető például egy nagy projekt kapcsán lehetőséget kap egy csapat összeállítására, fontos, hogy maga is részt vegyen a felvételi folyamatokban, és olyan szakembereket válogasson, akikkel megtalálja a közös nevezőt a hasonló kommunikáció, habitus, értékrend mentén. A mobbing esélye ugyan így sem zárható ki, de jelentősen csökkenthető” – hangsúlyozza László.

Hozzáteszi: „multinacionális cégek esetében a félévenkénti people review beszélgetések jó alkalmat adnak a dolgozói visszajelzésekre. Ez egy remek eszköz a HR kezében, ha tud vele élni. Ehhez azonban egyrészt olyan bizalmi légkörre van szükség, ahol a munkavállalók el merik mondani a problémáikat, másrészt pedig azt érzik, hogy a másik felet érdekli a mondandójuk, és valóban számít, hogy hogyan érzik magukat.

A tényleges csapatépítő tréningek, egy közös oktatás, vagy akár egy együtt megünnepelt névnap is sokat javíthat egy közösség minőségén. A munkatársak közötti ellenszenv sokszor tudattalan sztereotípiákból táplálkozik, és abból fakad, hogy nem ismerik egymást eléggé azok, akik naponta akár nyolc óránál többet is együtt töltenek. Ha teret adunk az informális beszélgetéseknek, azzal akár fel is oldhatjuk azokat a személyközi konfliktusokat, amelyek még nem érték el a rendszeres zaklatás szintjét.

Figyeljünk az árulkodó jelekre, és ha szükséges vonjunk be szakembert, hogy jelenlegi munkavállalóink és az álláskeresők számára is vonzó munkahelyet teremtsünk. Amennyiben épp vannak nyitott pozícióink, a Profession.hu csapata nagy segítségünkre lehet  az optimális jelöltek kiválasztásában. Ezzel sok időt és energiát spórolhatunk meg. Ráadásul az állásportál adatbázisában több százezer önéletrajz is rendelkezésünkre áll, amely naponta kb. 400 további önéletrajzzal bővül.

Készítette: Istók Nikoletta

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala

Címkék: álláskeresés, munka, karrier, munkahely, mobbing