Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Cikkünkben 5 tanács mentén merülhetünk el a virtuális kapcsolatépítés rejtelmeiben. A személyes találkozókon az extrovertáltak voltak előnyben, most azonban introvertáltként is megtalálhatjuk a számunkra legjobb megoldást!

Miért fontos a(z online) kapcsolatépítés?

A kapcsolatépítés remek módja annak, hogy olyan emberekkel találkozzunk, beszélgessünk, akik egy nap akár munkaadóink vagy esetleg kollégáink, üzleti partnereink lesznek. A toborzási folyamat során is fontos szerepet játszhat a „hírnevünk” - több száz vagy ezer jelentkező között a HR-esek szeme is megakad azon, akiről már hallottak más kollégáktól, esetleg olvasták már szakmai álláspontjukat egy-egy téma kapcsán. Ugyanez vonatkozik az üzleti partnerségekre is. A vásárlók, ügyfelek olyan szakemberekkel szeretnének dolgozni, akikben megbíznak, ennek a bizalomnak a kiépítéséhez szintén kulcsfontosságú a kapcsolatépítés.

Sokaknak jelenthet azonban nehézséget az, hogy egy-egy eseményen bemutatkozzanak a számukra fontos, érdekes embereknek. Az elmúlt évek kihívásai talán nekik kedveztek leginkább. A közösségi platformok a kapcsolattartás elsődleges eszközeivé váltak, így pedig a szakmai párbeszéd is átkerült az online térbe. Az alábbiakban néhány tanáccsal készültünk ezen eszközök, felületek kihasználásához.

Mit látnak rólunk online?

Mielőtt nekikezdünk az online szakmai ismerkedésnek, bizonyosodjunk meg arról, hogy az általunk használt kapcsolatépítésre alkalmas platformokon naprakészek a profiljaink. Töltsünk fel egy szakmaibb jellegű profilképet, írjunk egy rövid összegzést az eddigi munkatapasztalatunkról, kiemelve a pozíciónkat, főbb feladatainkat, eredményeinket – valójában készítsünk egy figyelemfelkeltőbb önéletrajzot. Ahol elérhető és szükséges, töltsük fel a hivatalos szakmai önéletrajzunkat is. Mindkettő esetén igyekezzünk egy potenciális munkáltató szemével nézni a gondolatainkat. Próbáljuk meg röviden és tömören átadni a legfontosabb információkat magunkról.

A közösségi média egy szórakoztató módnak indult arra, hogy megosszuk barátainkkal a mindennapos tapasztalatainkat. Most azonban itt a lehetőség a személyes márka kialakítására is. Az algoritmusoknak (és egy nyilvános profilnak) köszönhetően az ismerősi körünknél jóval nagyobb elérésre tehetünk szert, így elengedhetetlenek az online kapcsolatépítéshez. A közösségi médiának tehát megvan az egyedi előnye a kapcsolatépítés terén. Lehetővé teszi, hogy lépést tartsunk a trendekkel, és kreatív módon kapcsolódjunk a közösséghez, felhívjuk a figyelmet a munkánkra és javítsa személyes márkánkat.

Épp emiatt fontos minden esetben szem előtt tartani, hogy a potenciális munkaadók és toborzók is gyakran megnézik a pályázók profilját a közösségi oldalakon. Ezért érdemes munkahely-kompatibilis posztokat és fotókat megosztani, valamint ellenőrizni az adatvédelmi beállításokat.

Ne hagyjuk figyelmen kívül a szakmai csoportokat

A fent említettek miatt tudatosnak kell lennünk abban, hogy mely platformokat milyen konkrét célokkal használjuk. A következőkben olyan, közösségi oldalakhoz kapcsolódó, szakmai csoportokon alapuló lehetőségeket mutatunk be, amelyek a legegyszerűbben segíthetik a kapcsolatépítést az online térben.

Elöljáróban fontos megjegyezni, hogy nem csak a saját körünkön, pozíciónkon, iparágunkon belül hasznos szakmai kapcsolatokat keresni. Minél több kapcsolatot létesítünk, annál szélesebb lesz a hálónk, és minél nagyobbra tudjuk kifeszíteni ezt a hálót, annál több halat foghatunk ki. Épp ezért érdemes a saját iparágunkhoz, munkahelyünkhöz szorosan kapcsolódó partner szervezeteket, csoportokat is keresni, hiszen sosem tudhatjuk, honnan érkezik majd a következő jó ajánlat.

A másik fontos gondolat, hogy egy szakmai hálózathoz való csatlakozás nem elég ahhoz, hogy észre is vegyenek minket – valamivel ki kell tűnnünk. Ez lehet releváns tartalmak közzététele, vagy rendszeres aktivitás szakmai párbeszédekben.

Az első, és talán legegyértelműbb közösségi média felület a Facebook. A Profession megyék és szakmák szerint kialakított oldalain gyorsan értesülhetünk új munkalehetőségekről, de a szakmai kapcsolatok megalapozásához is alklamas a platform a rengeteg csoportjával.

A Meetup kifejezetten események köré épülő platform, ami tökéletes a helyi közösségekkel való kapcsolattartásra. Itthon eleinte a Magyarországon élő külföldiek használták a felületet, mára azonban már egyre több szakmai közösség is szervez eseményeket ezen keresztül. Lehetőségünk van böngészni az érdeklődésünknek megfelelő csoportok között, és ha csatlakozunk egyhez, nemcsak az online, hanem offline programjaikra is becsatlakozhatunk. A Meetup ideális lehet a készségalapú szakmai kapcsolatépítéshez is. Például, ha kódolni tanulunk, és szeretnénk megszerezni az első állásunkat ezen a területen, keressük meg az iparágban dolgozó embereket, csoportokat, majd üljünk le velük a következő találkozón beszélgetni, tapasztalatokat cserélni.

A Reddit sokak számára itthon is a szórakozáshoz kapcsolódó felület, de remek hely lehet a kapcsolataink építésére is, még ha elsőre furcsán is hangzik. Noha anonim (és alapvetően angol nyelvű), rengeteg lehetőség kínálkozik arra, hogy kapcsolatba lépjünk a szakterületünkön dolgozó emberekkel. Csoportok helyett subredditeket, aloldalakat találunk: az r/AskHR-en például HR-esektől kérdezhetünk a szakma rejtelmeiről, toborzási, munkahelyi bizonytalanságokról, az r/ITProfessionals oldalon informatikai szakemberek közösségét találjuk, akik elkötelezettek a szakma előmozdítása és egymás segítése iránt, de ha a startup világ iránt érdeklődünk, az r/Startups lesz a mi csapatunk. Ugyanaz érvényes itt is, mint a Facebook közösségekre: posztoljuk kérdésünket, adjunk választ a már feltett problémákra, segítsük a csoport tagjait.

Nyissunk az ismerőseink felé is

A közösségi oldalaknak számos előnyét bemutattuk már a szakmai kapcsolatépítésben, de talán az egyik legfontosabb, itt elérhető kapcsolati tőkénk az ismerőseink. Böngésszük át az ismerősi listánkat, nézzük meg, ki hol dolgozik, érdekes-e nekünk az a munkahely, tudunk-e valamilyen kapcsolatot találni köztük és a jelenlegi pozíciónk, feladataink, iparágunk között. Ha igen – még a legapróbb pont esetén is – írjunk nekik egy üzenetet, fogalmazzuk meg, miért szeretnénk szakmailag (is) kapcsolódni hozzájuk. Szeretnénk annál a munkáltatónál dolgozni, ahol ők is? Jobban megismernénk az iparágukat? Egy új készséget szeretnénk elsajátítani? Netán tudunk egy jó állásajánlatról, ami passzolhat az ő képességeihez? Így ők is örülnek majd, hogy nem csak barátként, de szakemberként is elismerjük őket.

És ha már itt tartunk: ne féljünk segíteni másoknak! Ha látjuk, hogy ismerősünk munkát keres, vagy tudjuk az illetőről, hogy nem érzi jól magát a mostani helyén, ne habozzunk megosztani vele azt az álláshirdetést, ami épp most jött szembe velünk egy plakáton vagy valamelyik portálon. Ha támogatjuk, esetleg beajánljuk őket egy jó helyre, összekötjük őket a már meglévő szakmai kapcsolatainkon keresztül a megfelelő emberrel, emlékezni fognak ránk, és mi is könnyebben kérhetünk segítséget, ha szakmai problémába ütközünk.

A neves szakemberek sem elérhetetlenek

Az elmúlt években számos, eredetileg személyesen megtartott eseményből lett virtuális találkozó, illetve talán épp az otthonunkból való kilépés korlátozása miatt szerveztek az eddiginél is több előadást, workshopot vagy épp webinart különböző témákban online. Ezeknek köszönhetően a személyes bemutatkozás, kapcsolatépítés frusztrációi, nehézségei nélkül hallgathattuk meg, mit gondolnak egyes témákról a szakemberek, és akár élőben le is írhattuk gondolatainkat, nem kellett több száz ember előtt átgondoltan, artikulálva kérdeznünk az előadóktól. Ezek azonban pillanatnyi kapcsolódások, az igazi hálózatépítés csak ezután kezdődik.

Ha szimpatikus volt számunkra valamelyik előadó, esetleg olyan témát érintettek, amiben mi is érdekeltek vagyunk, netán más álláspontot képviselünk az elhangzottakhoz képest, nyugodtan folytathatjuk a kommunikációt az online térben. Merjünk kezdeményezni, azonban ügyeljünk arra, hogy semmiképp se legyen általános, személytelen az üzenetünk! Keressünk elérhetőséget az adott szakemberhez, és fogalmazzuk meg gondolatainkat, kérdéseinket, véleményünket. Írjuk le, miért fordultunk éppen hozzá, milyen hasonló vagy épp ellentétes szakmai tapasztalatunk van, ezzel is organikusan elindítva a párbeszédet.

Legyünk mi a véleményvezérek

Ha a fenti lépéseken már túl vagyunk, de úgy érezzük, hogy még több emberhez szeretnénk kapcsolódni vagy új módokat is kipróbálnánk a kapcsolatépítésre, (még inkább) vegyük kézbe az irányítást. A különböző közösségi vagy szakmai platformok algoritmusainak köszönhetően már jóval többeket érhetünk el, mint a szűk baráti, ismerősi körünk.

Inspirálódjunk azoktól, akikre szakmailag felnézünk. Kezdjük el megfogalmazni a véleményünket egy-egy téma kapcsán, és osszuk meg ezeket a nagyközönséggel. Erre jó oldal lehet az Instagram, ahol a felületet ismerve könnyen szerezhetünk hasonló értékrendű követőbázist és figyelemmel kísérhetjük a számunkra fontos márkák és szakemberek tartalmait is, de hosszabb formátumokban gondolkodva a blogírásba is belevethetjük magunkat.

Ne feledjük itt sem, hogy a mennyiség nem egyenlő a minőséggel. Győződjünk meg arról, hogy a posztjaink relevánsak, és a véleményünk megfogalmazásának, közzétételének célja van. Ha az emberek azt látják, hogy csak a posztolás kedvéért posztolunk, nem fognak többé odafigyelni a tevékenységeinkre, és így visszájára fordulhat az erőfeszítésünk.

Ma már megtanultuk, hogy érdemes naprakészen tartani a Profession.hu profilunkat. Épp ezért nefelejtsük el regisztrálni, és feltölteni az önéletrajzunkat, így amellett, hogy a leendő új munkaadónk is ránk találhat, új szakmai kapcsolatokra is szert tehetünk. Ha pedig szeretnénk rendszeresen értesülni a nekünk való új állásokról, készítsünk személyre szabott állásértesítő hírlevelet.

Készítette: Varsányi Zsófi

A Profession.hu Facebook oldala
A Profession.hu Instagram oldala