Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Mai interjúalanyunk mindig arra vágyott, hogy felnőve a sporttal foglalkozzon majd, képességei és elhivatottsága pedig lehetővé tették, hogy az álomból valóság legyen. Tóth Máté, a Fitt Detektív megálmodója és a Sun Palace Fitness stúdió személyi edzője immáron 5 éve fáradhatatlanul azért dolgozik, hogy a hozzá járó vendégek elérjék a kitűzött céljaikat. Mátéval együtt most mi is bepillanthatunk ennek a különleges szakmának nemcsak a legszebb pillanataiba, de az árnyoldalaiba is.      

P: Mi ösztönzött Téged arra, hogy ezt a hivatást válaszd?

Máté: Már gyerekkoromban is rendszeresen sportoltam, a mozgás és a versenysport egyaránt szerves része volt az életemnek. Sokáig fociztam is, ez volt a mindenem, így nem volt kérdés számomra, hogy a szakmám valamilyen módon kötődni fog a mozgáshoz. 19-20 éves korom tájékán aztán egy súlyos térdsérülés következtében, a hosszú és fáradságos rehabilitáció során jöttem rá, hogy az edzői pálya felé szeretném venni az irányt. Mivel akkoriban a gyógyulás érdekében sok pihenésre és regenerálódásra, óvatos terhelésre volt szükségem, rengeteg szakmai könyvet olvastam, és meghallgattam számtalan előadást is. Ahogy egyre nőttek az ismereteim, világossá vált számomra, hogy a mozgás mellett milyen fontos és elengedhetetlen a prevenció, vagyis a sérülések megelőzése és a gyakorlatok helyes, biztonságos kivitelezése. Szívügyem lett a téma, így erre specializálódtam. 

P: Hogyan válhatunk edzővé, milyen képzés(eke)t kell, illetve érdemes elvégeznünk? 

Máté: Manapság számos magas színvonalú képzés közül választhatunk attól függően, hogy mi érdekel minket, van azonban egy minden edző számára kötelező alapképzés, amelyre minden további tanfolyam épül.

Mivel emberekkel és egészségvédelemmel foglalkozunk, az első és egyben legfontosabb szabály, ami be kell tartanunk, az az, hogy ne ártsunk, hanem biztonságos és hatékony módszerekkel érjük el a kitűzött célt. Éppen ezért engem leginkább a prevenció fogott meg. A mai modern életstílus ugyanis - a számos előnye mellett - jó néhány hátránnyal is jár: egyre kevesebben tudják, hogyan kell helyesen lélegezni, és az egész napos ülőmunka közbeni rossz testtartás, illetve a mozgásszegény életmód az izmok letapadásához, fájdalmához vezet. Ha egy eleve rossz állapotban lévő testet kezdünk el úgy terhelni, mintha ideális állapotban lenne, annak súlyos és negatív következményei lesznek. Így én a saját példám okán mindenképpen olyan képzést javasolnék, amely nagy hangsúlyt fektet a preventív edzésmódszerek elsajátítására. 

P: Hogyan telik egy átlagos munkanapod? 

Máté: Három szakaszra osztható a nap. Reggel 7-től déli 12 óráig gyakorlatilag egymásnak adják a kilincset a vendégek. Ezt követően délután 16 óráig általában holtidő van – ilyenkor a tanulásé a főszerep. Most éppen egy amerikai táplálkozási-szakértő képzést végzek. Délután 16 és este 20 óra között pedig ismét az edzések következnek, sorban jönnek a vendégeim, hogy együtt dolgozzunk a fejlődés érdekében. 

P: Nem tudom nem észrevenni, hogy imádod a szakmádat. Elárulod, hogy mit szeretsz benne a legjobban?

Máté: Egyértelműen azt, hogy segíthetek: hogy ott lehetek, amikor a célok megvalósulnak, és hogy láthatom a fejlődést, ami alkalomról-alkalomra megmutatkozik az erőnlét, a teherbírás terén. Szeretem motiválni és helyes útra terelni a hozzám fordulókat, ez a hobbim, és ezért aztán nem érzem a szó szoros értelmében munkának sem. Az olyan egyéni sikerek és mérföldkövek, mint amilyen például egy nehezített vagy nagyobb súllyal végzett gyakorlat sikeres kivitelezése, óriási mosolyt csalnak az arcomra. Nagyon különleges érzés részese lenni ennek a folyamatnak.   

P: Milyen árnyoldalakkal kell számolnunk, ha erre a pályára készülünk?

Máté: Mivel imádom a munkámat, nem tudnék konkrét árnyoldalt említeni, az azonban biztos, hogy sok hiedelem, sztereotípia lengi körül az edzői pályát. Rengetegen gondolják például, hogy edzőnek lenni kifejezetten könnyű – hiszen csak ki kell adnunk a feladatokat, aztán nyugodtan üldögélve nyomkodhatjuk a mobilunkat. Pedig ez a szakma rendkívüli elhivatottságot, odafigyelést és felkészültséget igényel annak érdekében, hogy ne ártsunk a vendégeinknek figyelmetlenséggel, és az erőnlétüknek, egészségi állapotuknak megfelelő szinten terheljük, fejlesszük őket.  Az edzői hivatás megköveteli továbbá, hogy folyamatosan naprakészek legyünk, és szomjazzuk a tudást, az új ismereteket. 

P: Edzőnek lenni tehát korántsem egyenlő a parancskiadást követő láblógatással. Mit érdemes még tudnunk? 

Máté: Sokan azt hiszik, van egyfajta séma, egy bevált gyakorlatsor, amely minden vendégnél működik, ez azonban nem igaz.

Minden vendég más adottságokkal, valamint edzettségi szinttel érkezik, a napi teljesítőképességet pedig a fizikai mellett a lelki- és a mentális állapotunk is nagyban befolyásolja. Így minden nap tartogathat meglepetéseket, és minden nap fel kell mérnünk, mi elvárható és megvalósítható az adott edzés keretein belül.  

P: Igaz az, hogy a végzettséget igazoló papír megszerzése után – a személyi edzés népszerűsége okán – gyerekjáték elhelyezkedni?

Máté: Attól, hogy megvan az oklevelünk, a vendégek még nem állnak sorban az ajtónk előtt. Keresett edzővé válni hosszú folyamat, és temérdek munka eredménye. Én 5 évvel ezelőtt kezdtem el teremben dolgozni, és az első két évben bizony főleg a súlyok rendezgetése volt a feladatom. Eközben figyeltem a betérő, önállóan edző vendégeket, és igyekeztem a segítségükre lenni.  Az első ügyfeleim azok közül kerültek ki, akik nyitottak voltak a tanácsaimra, az iránymutatásomra – a saját ügyfélkör kialakításához azonban időre és a szakértelmem bizonyítására volt szükség. 

P: Kinek ajánlanád az edzői hivatást? 

Máté: Azoknak, akik hozzám hasonlóan lelkesednek a testmozgásért, és akik tisztelik és szeretik az embertársaikat. Nagyon fontos továbbá, hogy kitartók és elkötelezettek legyünk –ugyanis ha erre a pályára lépünk, minden egyes nap törekednünk kell rá, hogy jobb szakemberré váljunk. A kemény munka jutalma pedig a fejlődésünk, a szakmai előmenetelünk lesz, ami leginkább akkor érhető tetten, amikor egy stabil vendégkörnek hála, hétről-hétre megtelik a naptárunk. 

Amennyiben nekünk is lételemünk a sport, és könnyedén megtaláljuk a hangot másokkal, valamint indíttatást érzünk, hogy támogassunk és fejlesszünk másokat, ne habozzunk, Ismerkedjünk meg a különböző képzési lehetőségekkel, és induljunk el a hőn áhított edzői karrierünk felé.  Ha azonban más vizekre eveznénk, válogassunk kedvünkre a több ezer nyitott álláslehetőség között, a naprakészség érdekében pedig ne felejtsünk el hírlevelet és Facebook értesítést kérni!

 

 

Készítette: Profession.hu

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala

Címkék: karrier, hivatás, munka, edző, személyi edző