Mesterségem címere: fényképész

A fotózás több évszázada népszerű módja emlékeink tartósításának, sokan űzik hobbi- és profi szinten is. Bár a rohamos technikai fejlődésnek hála ma már egy középkategóriás okostelefonnal is szép képeket készíthetünk, amennyiben fényképész karrierben gondolkodunk, mindenképpen be kell szereznünk egy komolyabb fényképezőgépet, és időnk javarészét a lencse mögött kell töltenünk. Mivel fotósként csakis vállalkozásban gondolkozhatunk, változatos kihívásokkal, és olykor anyagi terhekkel is számolnunk kell. Mai interjúalanyunk, Enessey Melinda fényképész mindezek ellenére sem tudna mással foglalkozni – imádott hobbija immáron évek óta a hivatása is, ma pedig elárulja nekünk, mit érdemes tudnunk, illetve mire érdemes felkészülnünk, ha kacérkodunk a hivatásos fotózás gondolatával. 

P: Hogyan indultál el ebbe az irányba? 

Melinda: Nagyon régóta szeretek fotózni, jártamban-keltemben mindig is szerettem megfigyelni például az embereket az utcán, megörökíteni egy-egy momentumot, vagy akár az épületeket. Az eredeti szakmám gyógymasszőr volt, de egy kiégésnek és kézsérülésnek köszönhetően fel kellett hagyjak vele. Ekkor hallgattam arra a bizonyos belső hangra, és engedtem előtörni a kreatív énemet azáltal, hogy a fotográfia felé fordultam, és beiratkoztam az ehhez szükséges tanfolyamra.  

P: Milyen képzések közül válogathatunk, ha kitanulnánk a szakma fortélyait?

Melinda: A mai viszonyokkal nem vagyok pontosan tisztában, rengeteg iskola és képzőintézmény van jelen a piacon. Én annak idején egy fél éves intenzív tanfolyamot végeztem el, amelyet el tudtam fogadtatni a vállalkozóvá válásomkor is. Találhatunk akár két hónapos gyorstalpalót is, a kérdés persze mindig az, ez hogyan hat a minőségre. Általánosságban elmondható, hogy az iskolák nem fektetnek nagy hangsúlyt a gyakorlatra, a legtöbb képzés elmélet-orientált – így ha arra számítunk, hogy az iskola falain belül minden szükséges tudást és tapasztalatot elsajátíthatunk, csalódni fogunk. Ez tipikusan az a szakma, amelynek csínját-bínját leginkább autodidakta módon, a folyamatos fejlődni akarás és kísérletezőkedv jegyében tanulhatjuk meg. Nem beszélve arról, hogy nem biztos, hogy a végzettség megszerzésekor ugyanaz a téma érdekel majd minket, mint az utunk elején.

P: Veled is így volt, változtak a preferenciáid?

Melinda: Inkább azt mondanám, idő kellett ahhoz, hogy kialakuljon a saját stílusom, és világossá váljon, mit élvezek a legjobban, és mihez van leginkább érzékem. Az elején a legtöbben mindenbe belekóstolunk az újszülött fotózástól kedzve az autófotózásig, aztán megtaláljuk a saját „hangunkat”. Én is több témát, irányt kipróbáltam, majd, amikor részt vettem egy több stílust és témát bemutató workshopon, rájöttem, hogy a családi és kismamafotózás áll hozzám a legközelebb, így azóta főleg ezekre specializálódtam. 

P: Említetted, hogy rengeteg képzés elérhető, gondolom, szakemberekből, konkurenciából sincs hiány. Mennyire kell megküzdenünk az ügyfelekért ezen a területen?

Melinda: Valóban rengeteg fotós van, így az ügyfélkör is lassan épül ki. Aki ezen a pályán képzeli el magát, annak fel kell rá készülnie, hogy az elindulás pillanatától kezdve rengeteg pénzt és időt kell ebbe a szakmába fektetni. A minőség érdekében drága eszközöket kell használnunk: szükségünk lesz egy profi fényképezőgépre, egy jó teljesítményű és nagy adatkapacitású számítógépre, valamint egy jó felbontású képernyőre, ami megmutatja az apró színárnyalatkülönbségeket. Ahhoz viszont, hogy fizető vevőket szerezzünk, először meg kell ismertetnünk magukat és a munkánkat a világgal – ezért is vállaltam a kezdetekben rengeteg ingyen fotózást. 

P: Mely kihívásokkal kell számolnunk, ha fényképész karrierről álmodunk?

Melinda: A már említett anyagi vonzaton kívül talán a munka-magánélet egyensúlyát emelném ki, amelyet nem könnyű feladat megtartani a mindennapokban. Rengeteget dolgozunk hétvégente, hiszen a legtöbb megrendelő ekkor ér rá, valamint a rendezvények, esküvők is ekkora esnek. Az sem könnyíti meg a helyzetet, hogy a közösségi médiafelületeink karbantartása napi 3-4 óra aktív munkálkodást igényel – folyamatosan szükség van a tartalomgyártásra, hogy a célközönségem lássa a munkáimat, és a mindennapjaim egy-egy egyéb szeletét. Erről szól a márkaépítés, és bár én nem vagyok nagy rajongója ennek a feladatnak, a napom 30-40 százalékát mégis muszáj ezzel töltenem. 

P: Ha pedig portréfotózással foglalkozunk, úgy sejtem, nem árt, ha jól bánunk az emberekkel is…

Melinda: Így van, a türelem és a szociális készségek nagyon fontosak! Egy esküvőn például számtalan kényes szituáció adódhat, amelyet talpraesetten kell kezelnünk, és az izgő-mozgó, vagy épp nehezen leköthető gyerkőcökkel sem mindig egyszerű feladat a fotózás. Gyakran szükség van rá, hogy humorral oldjuk a hangulatot, és mindig képesnek kell lennünk olyan bizalmi légkört teremteni, amelyben a modellek komfortosan érzik magukat, hiszen csak így tudnak természetesen, könnyedén viselkedni a kamera előtt. 

P: Miben látod a legfőbb szépségét ennek a hivatásnak?

Melinda: A hála, ami beragyogja az arcokat, amikor átadom az elkészült képeket, megfizethetetlen! Nemrég az egyik karácsonyi fotózáson egy kislány váratlanul hozzám szaladt és megölelt, egy kisfiú pedig közölte, hogy velem szeretne hazamenni – az ilyen megnyilvánulásokért, az örömért, amit éreznek, minden perc fáradságos terepen vagy retusálással töltött munka megéri.

P: Milyen kompetenciákra van szükségünk, ha ezen a pályán képzeljük el magunkat?

Melinda: Fontos, hogy legyen érzékünk az emberekhez, könnyedén teremtsünk velük kapcsolatot, és nyitottak, valamint kreatívak legyünk. Nem árt a modern felfogás sem, hiszen manapság változatos igények, ötletek merülhetnek fel az ügyfelek részéről, így  a lehetőségeink tárházát is szélesíthetjük, ha nemcsak egy sablon háttér előtt vagyunk hajlandóak fotózni, hanem engedjük szabadon áradni a kreativitást, és el merünk rugaszkodni a megszokott keretektől. 

P: Mit tanácsolnál azoknak, akik kedvet kaptak ennek az élvezetes szakmának az elsajátításához? 

Melinda: Először is váltsunk automatáról kézi beállításra, hogy megtanuljuk használni a fényképezőgépet az összes funkciójával együtt. Fotózzunk sokat, amikor csak tehetjük, és ne árazzuk alul magunkat, amikor elindítjuk a vállalkozásunkat – becsüljük meg az időnket és a munkánkat is. Az igényesség és a profizmus lebegjen a szemünk előtt, ne adjunk át befejezetlen, kidolgozatlan képeket. És ne gondoljuk, hogy két-három személy sikeres fotózása után már készen állunk a bevetésre: viszonyuljuk alázattal a szakmához, mert időre és sokezer képre van szükségünk ahhoz, hogy igazán gyakorlottak és magabiztosak legyünk.

Ha mi is régóta dédelgetünk kreatív álmokat, fogadjuk meg Melinda tanácsait, és vágjunk bele még ma a megvalósításba! Amennyiben pedig még keressük a nekünk való karrierutat, keressünk aktívan az álláslehetőségek között, személyes prioritásaink szerint. Vegyük igénybe a kifejezetten nekünk szánt segítséget, ha a járvány miatt veszítettük el a munkánkat. Frissítsük önéletrajzunkat és töltsük fel ide, hogy a munkáltatók ránk találhassanak. Ha pedig tovább növelnénk esélyeinket, kérjünk hírlevelet és Facebook értesítést is!

Készítette: Profession.hu

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala

Címkék: munka, szakma, karrier, hivatás, fotózás