Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Az év vége mindig jó alkalom arra, hogy mérleget vonjunk az előző esztendő tapasztalataiból és új célokat tűzzünk ki magunknak a következő időszakra. Pályakezdőként pedig, az utolsó iskolai félév felé közeledve, lassan el kell gondolkoznunk azon, merre is vezessen a szakmai utunk a jövőben.

Akár karriert választunk, akár váltunk, a következő tippek, megkönnyíthetik az irány kiválasztását.

1. Leljünk rá a hivatásunkra

Egy nemzetközi felmérés szerint – nem is meglepő módon – a munkavállalók akkor boldogabbak, ha a munkájukat szívesen végzik. Találjuk meg azt a hivatást, amelynek a gyakorlása igazán boldoggá tesz és a legszerencsésebb esetben úgy is megélhetjük a napi munkába járást, mint hobbit, amit szívvel-lélekkel végzünk, és még fizetnek is érte! Ha nem vagyunk tisztában azzal, hogy mire vagyunk „rendelve”, segítségül hívhatunk személyiségteszteket, karrierválasztó alkalmazásokat, vagy coachot, aki feltérképezve az adottságainkat, hozzájárulhat a helyes irány kiválasztásához.

2. Találjuk meg az iparágat, amit kedvelünk

Attól, hogy valaki biológiát, vagy kémiát tanult, nem kell feltétlenül orvosi, vagy tudományos területre orientálódnia a munkájának. Ahogy akkor sem muszáj a tech iparban elhelyezkednünk, ha programozást tanultunk. Sok szakmai skill kiválóan hasznosítható, az eredetitől teljesen eltérő területen is, ha van közös metszetük. Nézzünk egy példát! Például ha valaki grafikusnak illetve webdesignernek tanult és mindig rajongott a zenéért, ám bot füle van és nem játszik semmilyen hangszeren, hogyan kapcsolódhatna mégis a zeneiparhoz? Mi sem egyszerűbb! Foglalkozzon lemezkiadók, vagy zenekarok weblapjainak készítésével, borítótervezéssel. Találjuk meg tehát a szakmai és a magánjellegű érdeklődésünk közös pontját, ez ugyanis a hosszútávú elhivatottságunk motorja lehet.

Pályamódosítás

3. Keressünk olyan munkáltatót, ahol igazi csapatmunka van

Azért, mert karriert választunk, nem kell ugyanannak a feladatnak az elvégzésére kárhoztatni magunkat nyugdíjas éveinkig. Mielőtt döntenénk arról, hogy hol szeretnénk dolgozni, vegyük fel a kapcsolatot a cégek jelenlegi dolgozóival: érdeklődjünk tőlük arról, hogy mennyire működik valós csapatmunka az adott vállalatnál. Ha van rá lehetőség, olyan munkát válasszunk, amelynek során van lehetőségünk betekinteni a kapcsolódó tevékenységek folyamatiba is. Például, ha értékesítési feladatot látunk el, együtt dolgozhatunk a tervező és a marketing csapattal, vagy akár a programozókkal, akik a termék webshopját készítik. Egy ilyen együttműködő kapcsolat révén beleláthatunk más karrierekbe is, és ki tudja, talán ennek köszönhetően találjuk meg azt a hivatást, ami igazán nekünk való.

4. Vizsgáljuk meg az előmeneteli és képzési lehetőségeket

Alapvető tulajdonságunk a kíváncsiság, így hosszú távon valószínűleg nem leszünk elégedettek a munkánkkal, ha mindig ugyanazt kell csinálnunk és nem szerezhetünk közben új ismereteket. Lehet, hogy ma még alkalmasak vagyunk az adott munkakörre, de évek múltán, mikor eljön a szinte elkerülhetetlen kiégés, már valami teljesen mással szeretnénk inkább foglalkozni.

Akkor fogunk tehát sokáig ugyanannál a cégnél dolgozni, ha hivatásunkként végezzük a munkánkat és emellett lehetőséget kapunk a folyamatos fejlődésre, akár iskolai, akár vállalati képzési formák igénybevételére is. Fontos azt is feltérképeznünk, hogy a munkaadó támogatja-e az olyan képzésen való részvételünket, amely nem kapcsolódik szorosan a munkakörünkhöz, ezzel is megadva az esélyt arra, hogy megvalósíthassuk az igazán hozzánk illő karriert. Ha úgy érezzük, ebben nem lennének partnerek, akkor valószínűleg nem jó helyen vagyunk.

5. Ne kapkodjuk el a döntést!

Habár munkaadói szempontból egy szakmailag jól körülírható, azaz egyetlen területhez köthető munkavállaló jó választás lehet, saját magunknak azonban megnehezíthetjük vele a karrier építést, hiszen kizárhatjuk magunkat más, számunkra érdekes irányokból. Szánjunk elég időt a választásra, mégpedig szem előtt tartva, hogy ne kényszerítsük magunkat teljes karrierünk során ugyanabba a szerepbe! Találjuk meg azt a lehetőséget és munkát, amelyből szükség esetén tovább tudunk lépni, felfelé vagy más iparágba.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy ma már nagyon ritka, hogy valaki egyazon pozícióban és vállalatnál dolgozza végig az összes munkával töltött évét. Életünk során minimum kétszer-háromszor akár nagyobb váltásra is kényszerülünk, vagy belső indíttatásból, vagy egyéb okokból. Nem mindegy tehát, hogy mi a kiindulópont, amelyre a teljes karrierünket építjük.

A pályakezdőknek ajánlott álláslehetőségeket itt találjuk,néhány év tapasztalattal pedig ide pályázhatunk. Kövessük személyes prioritásainkatkeressünk aktívan, és ne felejtsünk el láthatóvá válni a munkaadók számára sem. Ha pedig tovább növelnénk esélyeinket, töltsük le a Profession mobilalkalmazását Androidra ittiPhone-ra pedig itt, így bárhol, bármikor rátalálhatunk a számunkra testhezálló munkára.

 

Készítette: Profession.hu

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala

Címkék: karrier, karriertervezés, pályakezdés, karrierváltás, fejlődés