Megváltozott munkaképességű kolléga a csapatban? Így támogassuk!

Ha korábban nem szereztünk tapasztalatot arról, hogyan működhetünk együtt mozgáskorlátozott személyekkel, és baráti vagy családi körben sincs sérült ismerősünk, akkor nehéz lehet elképzelnünk és megértenünk, melyek azok a dolgok, amelyek számunkra ugyan természetesek, az ő számukra azonban kihívást jelentenek a munkanapok során. Annak érdekében, hogy a beilleszkedés és az összeszokás is a lehető legzökkenőmentesebb legyen, mindenekelőtt empátiára, nyitottságra és kommunikációra lesz szükségünk – no meg egy szemüvegre, amelyen keresztül mi is bepillanthatunk a megváltozott munkaképességűek mindennapjaiba. Ezutóbbit kapjuk ma Temesvári Orsolyától, az Utazás a gerincvelőm körül című blog szerzőjétől, a 2020-as év TEDxMETU előadójától.

Akadálymentesítéssel az élhető mindennapokért

 „Az első és legfontosabb szempont, ami eszembe jut a beilleszkedés megkönnyítése kapcsán, az az akadálymentesítés. Ennek pedig két komponense van: egy fizikai és egy mentális” – kezdi Orsi, majd az előbbi kifejtésébe fog: „Az akadálymentesítés alatt azt értem, hogy a munkakörnyezetnek teljesen akadálymentesnek kell lennie – ez pedig nem merül ki abban, hogy lépcső helyett lejtős feljárón vagy lifttel közlekedhetünk. Ha mozgásukban korlátozott személyekkel dolgozunk, akkor gondolnunk kell arra, hogy egy küszöb, egy nem kellőképpen széles lift vagy épp egy túl alacsony asztal, egy nehezen nyitható ajtó, vagy akár egy túl magasan elhelyezett beléptetőkártya-leolvasó is nehézséget jelenthet” – mutat rá interjúalanyunk a részletek fontosságára. Nem mindegy továbbá az sem, hogy mennyire könnyű vagy épp mennyire nehéz és időigényes a munkahely megközelítése. 

„Előny, ha belátható időn belül, biztonságos körülmények között tudunk odajutni az irodához. Amennyiben útközben sokat kell sétálnunk vagy kerekesszékben közlekednünk, lényeges, hogy a járdák, az útpadkák milyen állapotban vannak, és hogy biztosít-e a munkáltató céges buszjáratot vagy egyéb megoldást a zökkenőmentes bejutás érdekében. Opció-e a távmunka, az otthoni munkavégzés?” – hangzanak a fontos kérdések, amelyek egy új munkakörbe felvett, mozgásában korlátozott kollégát biztosan foglalkoztatnak. De mi van a másik oldalon? Milyen kérdések és aggodalmak merülhetnek fel bennünk az új kollégák érkezése előtt, és mit tehetünk mi ezek helyes mederbe tereléséért? Lássuk!

Rendet tenni a fejekben

Mivel a mozgáskorlátozottak életére kevesünknek van rálátása, és kevesen ássuk bele magunkat a hathatós segítségnyújtás mikéntjébe, jellemzően megtorpanunk, ha olyan szituációba kerülünk, amelyben nem mozgunk otthonosan. Segíteni szeretnénk, de nem tudjuk, hogyan tegyük ezt, így ahelyett, hogy megtudakolnánk, mit tehetünk a másik félért, megpróbáljuk kitalálni, mire van szüksége – ez pedig nem a legcélravezetőbb hozzáállás. 

„Itt érkezünk el a mentális akadálymentesítéshez, és annak legfőbb aspektusához: igyekezzünk megtalálni az egyensúlyt azt illetően, hogy meddig tart a másik személy tiszteletteljes támogatása, és hol kezdődik a túlféltés, a személyes kompetenciák és az önállóság mértékének megkérdőjelezése” – magyarázza Orsi.

Ha valakinek segíteni szeretnénk, kérdezzük meg, mit tehetünk érte. Az is elegendő lehet, ha jelezzük, hogy örömmel állunk a rendelkezésére, ha szüksége van, vagy lesz rá. Tartsuk szem előtt a kevesebb több elvét - a készséges igyekezet ugyanis, hogy megkönnyítsük mások életét, gyakran elfeledteti velünk, hogy – bár eltérő mértékben, de – a mozgáskorlátozottak is képesek ellátni magukat, és kifejezni, ha támogatásra van szükségük. 

„A tisztelethez és az elfogadáshoz szorosan kapcsolódik a megértés és a határok tiszteletben tartása is – vagyis, ha valaki udvariasan visszautasítja a segítségünket például egy ajtónyitás vagy egy megbeszélésre kísérés kapcsán, akkor fogadjuk el a nemleges választ is, és kezeljük azt a helyén. Fontos megértenünk, hogy ilyenkor nem a személyünk, hanem az adott pillanatban felajánlott segítség kerül elutasításra – ez pedig nem olyasmi, aminek éket kell vernie közénk és újdonsült munkatársunk közé” – világít rá interjúalanyunk, majd hozzáteszi: „A bizonyos egyensúly abban áll, hogy sem mi magunk, sem az egészséges munkatársaink nem tagadják le, de nem is hangsúlyozzák túl a tényt, hogy különbözik a teherbírásunk.” Ez persze nem könnyű feladat, pláne akkor, ha sem mi, sem a többi kollégánk nem rutinos ebben. Lássuk, mit tartsunk szem előtt! 

Őszintén, nyíltan, empátiával

Ha felmerül bennünk a kérdés, hogy mégis hol húzódik az érzékeny határvonal a tapintatosság és a feszengő bátortalanság között, és azon tipródunk, mit, mikor és hogyan kérdezhetünk meg az újonnan érkező, mozgáskorlátozott kollégánktól, jegyezzük meg: 

„Minden ember más és más, egyéni preferenciák határozzák meg, ki hogyan áll a saját történetének megosztásával, illetve a segítségkéréssel. A harmonikus munkakapcsolat épp ezért nagyfokú nyitottságot és őszinteséget igényel – mindkét fél részéről. Szükség van rá, hogy felvállaljuk mindazt, ami zajlik bennünk. Adott esetben bátran mondjuk ki, hogy most épp tanácstalanok vagyunk, mert bár közeledni és kapcsolódni szeretnénk, nem tudjuk, mit kérdezhetünk, mi az, amivel nem bántjuk meg a másikat. Ér bizonytalannak lenni, ér kérdezni, és ér kifejezni a szorongásunkat, a nehéz érzéseinket is” – hangsúlyozza Orsi, aki szerint minél inkább hajlandóak vagyunk feltárni a sebezhetőségünket és a bizonytalanságunkat, annál nagyobb esélyünk van rá, hogy jól működő csapattá, remek kollégákká váljunk. 

A vezető szerepe

Amennyiben a mi szárnyaink alá érkezik új beosztott, a legfontosabb feladatunk az, hogy a lehető legtöbbet megtudjunk arról és megértsünk abból, amin a mozgáskorlátozott személy keresztülment és -megy a mindennapokban. Ha kellően tájékozottak vagyunk a fizikai állapotát, az egyéni szükségleteit és igényeit illetően, akkor a csapatot is megfelelően fel tudjuk majd készíteni az új munkatárs érkezésére.

„Érdemes lehet az első munkanapon egyébként is jellemző bemutatás, körbevezetés során lehetőséget adni a megváltozott munkaképességű dolgozó számára, hogy ő maga mondja el mindazt, amit szívesen megosztana velünk, és beszéljen arról, milyen konkrét támogatásért, segítségért lenne hálás. Ha a kollégák bátortalanul, csendben üldögélnek is, mi vezetőként példát mutathatunk, és nyílt, empátiára és értő figyelemre alapuló kommunikációval hozzájárulhatunk a feszültség oldásához” – tanácsolja interjúalanyunk. 

Amennyiben mi is hasonló szituációban találjuk magunkat, fogadjuk meg Orsi javaslatait, és törekedjünk a nyílt, empatikus és bátor kommunikációra – meglátjuk, kifizetődik! Amennyiben pedig éppen mi álmodozunk egy új pozícióról vagy munkahelyről, ne habozzunk – frissítsük vagy egészítsük ki önéletrajzunkat, majd töltsük fel ide, hogy személyre szabottan válogathassunk a több ezer nyitott álláslehetőség között! Maradjunk mindig naprakészek, kérjünk hírlevelet és Facebook értesítést is!

Készítette: Profession.hu

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala

Címkék: munka, karrier, megváltozott munkaképesség, beilleszkedés, kollégák