Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

A koronavírus frontvonalas hősei között feltűnt egy hétköznapi, mégis nélkülözhetetlen szakma: a futár. Aki próbált a kijárási korlátozás első napjaiban ételt vagy élelmiszert rendelni, az el tudja képzelni, mekkora nyomás nehezedhetett a kiszállítókra, akiken ráadásul minden rendeléssel kapcsolatos sérelem is lecsapódott. A nehézségek ellenére rengetegen dolgoztak és dolgoznak rendületlenül a kiszállításban, ráadásul a megnövekedett igény új munkahelyeket is teremtett: hiszen rendeltünk mindent, pizzától a szobabicikliig.

„Nem volt egyszerű, amikor benn azt láttuk, hogy hirtelen eltűnt a raktárakból a liszt és a wc-papír, a vásárlók pedig közben azon vitatkoztak amikor kivittem az árut, hogy márpedig ők nem ilyen márkájú pudingport rendeltek. Persze nem én készítettem össze, én csak kiviszem. Meg vár még rám 20 cím, indulnék tovább, csókolom – gondolom ilyenkor, de próbálok nagyon türelmes lenni és mindig elmondom, hogy néha helyettesítő terméket kell hoznunk, vagy előfordul, hogy hiány van valamiből.” – meséli Bence, aki az egyik nagy élelmiszerlánc kiszállítója. Az elégedetlen vásárló mellett a munkakereső vásárló a másik típus, amellyel gyakran találkozik: „Sokan kérdezik, mennyit lehet ezzel a munkával keresni, van-e felvétel nálunk.”

Mennyit keres egy futár?

A futárok fizetése sokféleképpen alakulhat, attól is függően, hogy ki a munkáltatója: nettó 250-400 ezer forint körüli összegeket válaszoltak alanyaink, erre jön még rá a mindig változó borravaló. 

De milyen különbségek lehetnek a bérekben? Hogy áll össze egy futár fizetése? Van, aki minden nap ugyanakkor jár dolgozni alkalmazottként fix fizetésért, van olyan is, aki vállalkozóként dolgozik, előre egyeztetett műszakokat foglal magának, és vannak beugró futárok is.

Az is gyakori, hogy egy alapbér és saját jármű esetén benzinpénz mellé kiszállításonként címpénzt kap a futár, de egyéb ösztönzőket és bónuszokat is alkalmaznak a cégek. Azok a futárok, akik nem ételkiszállító cégnél, hanem konkrét étteremnél dolgoznak, általában étkezést, kávét is kapnak juttatásként.

Jelenleg 800 Ft körüli óradíjjal és 200-400 Ft címpénzzel számolhatnak a budapestiek: gyakorlott pizzafutárok szerint legalább 4-5 címet lehet kivinni óránként. A csomagszállító futároknál annyiban más a helyzet, hogy ők munkakezdéskor a depóban felveszik a napi adagot, általában fix járatokkal dolgoznak, azaz ugyanazt a várost, kerületet vagy környéket járják minden nap, majd ugyanoda térnek vissza, ahonnan reggel indultak. Ők naponta akár 60-80 címre is szállítanak attól függően, hogy hol dolgoznak: a Bakony vagy az Alföld kellős közepén más ez a fajta munka, mint a belső budapesti kerületekben, ahol egymást érik a házak. A csomagszállító munkához még helyismeret sem feltétlen szükséges: a legnagyobb csomagos cégek saját útvonaltervező szoftverrel dolgoznak, amik sorba rakják a címeket a leghatékonyabb kiszállítás érdekében.

12 főétel, 4 leves és egy súlyzókészlet

Peti az egyik csomagszállító cég futárja Budapesten: „Kapok céges autót, munkaruhát, szolgálati mobilt. Mindenkit hívok út közben, nálam ritka, hogy lyukra fussak azzal, hogy megy az idő mert nincs otthon valaki. Bírom ezt a melót, előtte áruterítő voltam, de elegem lett a cipekedésből, itt nincsenek nagy csomagok. Kivéve, amikor súlyzókészletet rendel valaki. Volt a héten most pár ártatlannak tűnő doboz, amiben kettlebell volt, meg más nehéz súlyok.”

A fizetés mellett nagy különbségek tapasztalhatók a munkaidőben is a különböző szállítóknál: míg az éttermek kiszállítása főleg hétköznap ebédidőben és péntek estétől kezdve hétvégén dübörög leginkább, addig a csomagszállítók és menüzős ebédszállítók fixen hétköznap dolgoznak csak. A kiscsomagos futárok, terítők műszakja gyakran 8-16 óráig tart, az ételfutároké pedig sokszor csak ezután kezdődik.

András ételszállító futárként dolgozik egy budapesti étteremláncnál, szerinte sokan a járvány felfutásakor váltottak házhozszállítós étkezésre, és kicsit átalakultak időben is rendelések: „Most nincs ebédidőben egy nagy hajtós csúcs, reggeltől estig dolgozunk, tőlünk sokan már nyitáskor berendelnek. Van olyan, aki előre megrendel többnapi ebédet-vacsorát: korábban egy-egy főételt kért, most meg viszem neki hegyekben a leveseket és főételeket. De tényleg, szinte összedől a motor alatta.”

Pizzafutár és személyi asszisztens

Amikor a borravalóról beszélünk, a járványhelyzetben kétféle verzió fordul elő Peti szerint: „Van, aki előre fizet kártyával, és irtózik most a készpénztől, na ott egy forint se esik le nekünk. Aztán van olyan is, aki hálás és bőkezűbb (és nem akar készpénzt visszakapni), nem kér vissza nagyobb címletből sem. Aki eddig is jattolt, az megtalálja azért a módját, ha akarja.”

András szerint is csökkent a készpénztől való félelemmel a borravaló, de vannak kreatív megoldások: „Az egyik címemen a lakó kiakasztott egy szatyrot a kilincsre, és írta rendeléskor, hogy majd oda tegyem az ételt, és ott volt egy ötszázas a zacskóban egy „borravaló” felirattal.”  A kreatív megoldások persze kiterjednek egyéb ötletekre is: „Nálam majdnem minden nap van valaki, a megjegyzésbe beírja, hogy vigyek egy doboz cigit is, van olyan néni, akinek a kisboltba szoktam beugrani, ha megkér rá. A kedvencem mégis az volt, aki két címre rendelt, és az elsőn derült ki, hogy így szeretné átküldeni a kiskutyáját velem az anyukájához.”

A fentiekből kiderül, a futárok munkájához a jogosítványon kívül szükséges némi rugalmasság, nem kevés türelem, és abban interjúalanyaink is egyet értettek, hogy jókedv, mert anélkül felkelni sem érdemes. Ha kedvet kaptunk, hogy autóba pattanjunk, és kipróbáljuk magunkat futárként, nézzük át az aktuális állásajánlatokat is!

Amennyiben a járvány miatt kell most állást keresnünk, kattintsunk ide a hatékony segítségért, vagy válogassunk a több ezer friss állás között egyszerűen, személyes prioritásaink szerint. Maradjunk naprakészek, kérjünk hírlevelet és Facebook értesítést is, ezzel is növelve esélyeinket az elhelyezkedésre.  

 

Készítette: Profession.hu

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala