Ki lehet égni a semmittevésben?
A munkahelyi unalom nem mindig ártalmatlan. A túl kevés kihívás is komoly mentális kimerültséget okozhat.
Önnek ajánljuk!
Amikor a kiégésről beszélünk, legtöbbször a túlórákra, a folyamatos stresszre és a túlterheltségre gondolunk. Létezik azonban egy kevésbé ismert jelenség is: a munkahelyi alulfoglalkoztatottság mentális hatása, amikor nem a túl sok feladat, hanem éppen a kihívások hiánya okoz frusztrációt. Ha valaki tartósan úgy érzi, hogy a képességeit nem tudja kihasználni, és semmi kihívás nincs a munkájában, könnyen elveszítheti a motivációját, a munkakedvét, sőt az önbizalmát is. Az unalom, a céltalanság és a stagnálás érzése idővel ugyanolyan kimerítő lehet, mint a folyamatos túlórák.
Amikor nem a hajtás visz padlóra
A munkahelyi kiégést sokáig szinte kizárólag a túlterheltséggel azonosították, azonban az ellenkezője is problémát okozhat. Ha valaki folyamatosan azt érzi, hogy a feladatai túl egyszerűek, kevés a kihívás, vagy nem kap valódi felelősséget, idővel mentálisan kimerülhet. Ez az állapot gyakran láthatatlan marad a környezet számára, hiszen kívülről kényelmes helyzetnek tűnhet, sokan azonban arról számolnak be, hogy az állandó unalom, a motiváció hiánya és a szakmai stagnálás kifejezetten frusztráló. Az ember ilyenkor elkezdi értelmetlennek látni a munkáját, egy idő után nehezebb koncentrálnia, csökken a teljesítménye, és egyre kevésbé érzi magát energikusnak a mindennapokban. A mentális alulfoglalkoztatottság tehát nem pusztán kényelmet jelent, hanem hosszú távon komoly pszichés terhelést is.
A mentális alulfoglalkoztatottság jelei
Sokan nem ismerik fel azonnal, hogy a problémájukat a kihívások hiánya okozza. Az első jelek gyakran aprónak tűnnek: egyre többször unatkozol, halogatod a feladatokat, vagy úgy érzed, hogy a napjaid nem telnek igazán tartalmasan. Előfordulhat, hogy a munka közben gyakran elkalandozik a figyelmed, vagy túl sok időt töltesz látszatfeladatokkal, például rendezgeted az asztalod vagy az elvártnál is többet adminisztrálsz. Gyakori érzés lehet az is, hogy a munkahelyen töltött idő nem jár valódi fejlődéssel, ezért elkezded megkérdőjelezni a saját kompetenciádat, pedig éppen az ellenkezője történik, a képességeid nincsenek kihasználva. Hosszabb távon ez a helyzet motivációvesztéshez, frusztrációhoz és akár önértékelési problémákhoz is vezethet.
Miért alakul ki ez a helyzet?
Az alulfoglalkoztatottság számos okból kialakulhat. Előfordulhat például, hogy egy munkakör idővel leegyszerűsödik, vagy a szervezet átalakulása miatt csökken a feladatok mennyisége. Gyakori az is, hogy valaki túlképzett egy adott pozícióra, vagy az is megtörténhet, hogy a munkáltató nem lát rá pontosan arra, mennyi kapacitása van egy adott munkavállalónak, amihez a távoli munkavégzés vagy a nagy szervezetek hierarchiája is hozzájárulhat. Ilyenkor a probléma gyakran észrevétlen marad, mert látszólag elvégzed a feladataid, de közben egyre inkább elveszíted a motivációd, ami hosszú távon nem csak neked lesz problémás, hanem a cégednek is.
Mit tehetsz, ha magadra ismertél?
Ha úgy érzed, hogy a munkád már nem jelent valódi kihívást, érdemes tudatos lépéseket tenni. Sok esetben már kisebb változtatások is segíthetnek abban, hogy újra motiváltabbnak érezd magad.
Néhány lehetséges lépés:
- kezdeményezz új projekteket vagy feladatokat
- kérj visszajelzést a vezetődtől a fejlődési lehetőségekről
- tanulj új készségeket, amelyek később előrelépést hozhatnak
- vállalj olyan feladatokat, amelyek kilépést jelentenek a komfortzónádból
- gondold át, hogy hosszabb távon milyen karrierirány érdekel
Fontos felismerned, hogy a szakmai fejlődésed leginkább a saját kezedben van, nem várhatsz arra, hogy a munkahelyed biztosítson számodra lehetőségeket. Ha tartósan nem kapsz ilyen opciókat, érdemes lehet önállóan új irányokat keresned.
Amikor már a váltás lehet a megoldás
Előfordulhat, hogy minden próbálkozásod ellenére sem változik a helyzet. Ha a munkaköröd már hosszú ideje nem nyújt számodra szakmai kihívást és csak stagnálsz, a tudatos álláskeresés segíthet abban, hogy olyan pozíciót találj, ahol a feladatok valóban illeszkednek a képességeidhez. Egy jól felépített önéletrajz és a megfelelő álláskeresési stratégia jelentősen növelheti az esélyeid.
Próbáld ki a Profession.hu Önéletrajz-készítőt, amivel néhány perc alatt professzionális önéletrajzot írhatsz magadnak, vagy nézd meg a Profession Prémium szolgáltatást, ami extra funkciókkal támogatja az álláskeresést: többek között láthatóvá válik, hogy mennyire illeszkedik a profilod egy adott álláshoz, és kiemelt megjelenést is kaphatsz a munkáltatók számára. Ha úgy érzed, hogy a jelenlegi munkád már nem ad elég kihívást, egy új pozíció új lendületet hozhat a karrieredbe.
Készítette: Kövecses Evelin