Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Zita sokak számára ismerős lehet a képernyőről. A kommunikáció mindig fontos szerepet játszott a munkájában, a pályára tanárként lépett, majd egy lehetőséget kiaknázva lett időjárásjelentő, ráadásul a két területen egy időben helytállva, miközben a folyamatos tanulás mellett is letette a voksát. Életének hosszú évek óta része a televíziós munka, amit a mai napig töretlen lelkesedéssel végez – elárulta miért, és abba is beavatott minket, amit a kanapén ülve nem láthatunk, de beszélgettünk arról is, mivel foglalkozik a televíziózáson túl.

P: A magyar szakos tanári végzettséged jelentette az útlevelet a munka világába, majd további három diplomát is szereztél. Mesélj a kezdetekről.

Zita: Minden egy tőre vezethető vissza. Nagyon hamar eldőlt, hogy gyerekekkel szeretnék foglalkozni, és egyértelmű volt, hogy a tanári pályát választom. Amikor végeztem, nem találtam irodalom-nyelvtan szakos állást, de rábukkantam a Pest Megyei Gyermekvédelmi Központ hirdetésére, miszerint örökbefogadási ügyintézőt keresnek. Jelentkeztem, felvettek, majd a főnököm vetette fel, hogy beiskolázna az Államigazgatási Főiskolára, mivel a munkakör megkívánta ezt az ismeretanyagot.  Menet közben tudtam meg, hogy aki kiváló eredménnyel végez a főiskolán, felvételi nélkül kezdheti meg tanulmányait a jogi egyetemen, és szerettem volna ily módon megkoronázni az eddig gyűjtött tudásomat. A kíváncsiságom viszont még tovább vitt, így aztán később pszichológiából is tanultam, coach minősítést szereztem.

Így dolgozik az időjós

P: Mikor és hogyan kezdtél el időjárásjelentéssel foglalkozni?

Zita: Még a Gyermekvédelmi Központos munkám mellett indult ez a másik vonal, ami aztán később az általános- és középiskolai tanári feladataimmal párhuzamosan is folytatódott. Mellékállásként korábban már rádióztam, a Petőfi Rádió külső tudósítója voltam, és egy kollégám hívta fel a figyelmemet a televíziós riporteri állásra, azonban mire jelentkeztem, azt már betöltötték, viszont időjárásjelentőre szükségük volt, én pedig azonnal igent mondtam.

P: Két nagyon eltérő területen álltál egyszerre helyt. Mennyire volt összeegyeztethető ez a két munkakör?

Zita: Hosszú ideig jól működöt együtt a kettő, akkor lett sok számomra, amikor közben még a jogra is jártam. Reggel a televízióban kezdtem, utána fél nyolcra berohantam az iskolába tanítani, majd minden másnap ott voltam az ELTE-n is. Közben apukám beteg lett, ami kérdés nélkül írta felül a prioritásaimat, sőt a szemléletemet is jelentősen átformálta: két hónap fizetés nélküli szabadságot kértem az iskolában, és arra is rádöbbentem, hogy bár fontos a munka és a tanulás, de meg kell tartani az egyensúlyt, különben csak elrohan mellettünk az élet.

P: Aztán elérkezett az a pont, amikor választanod kellett, bár a tanítást sem adtad fel.

Zita: Igen, úgy éreztem, szeretnék az életem más területeire is fókuszálni, de a döntésben az is nagy szerepet játszott, hogy a tanítványaim szemében egyre inkább én lettem Zita néni a tévéből, és már nem azért szerettek, ahogy tanítottam őket. Ez egy furcsa, feszítő kettősség volt számomra, amit nagyon nehezen viseltem, ezért magam mögött hagytam a gyerekek világát, és a felnőttoktatásban kerestem meg az új helyem, ahol új kihívásokkal is szembesültem: a televíziós munkám rengeteg előítélet, tévhit táptalaja, ezért a nulláról kellett felépítenem magam, hogy mint tréner és coach hiteles szakemberként működhessek, a mai napig.

P: A televízió tehát amolyan állandó elemként van jelen az életedben. Hogyan élted meg a kezdeti időszakot?

Zita: A már emlegetett, egészen a középiskolai évekig visszanyúló rádiós pályafutásom jó alapot adott számomra, mindig is vonzott ez a világ, élvezem az önkifejezésnek ezt a formáját, ugyanakkor pontosan nem is tudtam, mire vállalkozom, mi fog kisülni egyáltalán a kereskedelmi televíziózásból, eleinte leginkább egy remek mellékállást láttam benne, de máig hálás vagyok a sorsnak ezért a lehetőségért. 

Így dolgozik az időjós - munka, hivatás, televízió

P: Mi nézőként csupán azt az egy-két percet látjuk, ami feltehetően a munkád utolsó, leglátványosabb fázisa, de mi minden előzi meg a képernyőre kerülést?

Zita: A munkaköröm hivatalos megnevezése meteorológiai hírszerkesztő, és az Országos Meteorológiai Intézettől kapott puszta adatokkal dolgozom: vagyis én dolgozom fel a számokat, szövegezem meg az időjárásjelentést és töltöm fel azokat a grafikai háttereket is, amelyeket a nézők látnak. Mindig felkészülök a várható európai időjárásból is, és egyeztetek a szerkesztővel, van-e a híradóban időjárással kapcsolatos rész, fontos ugyanis, hogy az én mondanivalóm azzal összecsengjen, illetve a műsorvezetőkkel is megbeszéljük az adott napi átkötést. Ezután készül el a hajam, a sminkem, majd átöltözöm, és közvetlenül a híradó előtt felvesszük az anyagot, hogy a szükséges feliratozást is elkészíthessem hozzá, amit aztán a teletextes kollégák helyeznek el a megfelelő oldalon. Mivel nagyon sűrű a menetrend, ezért mindig pontos időbeosztás szerint halad a folyamat, amit a gyártásvezető felügyel.  

P: Egyszerre pörgős ez a munka és komoly fókuszáltságot is kíván.

Zita: Ez így van. Ez a munkakör olyan, mint egy olajozott gépezett, amit szeretek benne, viszont, mivel egyik feladat jön a másik után, ebbe nem fér bele, hogy olykor kicsit hátra dőljek, vagy megigyak egy kávét a munkatársakkal. Onnantól, hogy leülök a számítógép elé, már csak arra koncentrálok, hogy összeálljon az aznapi időjárás. A megbeszélések, például a sajtófőnökkel, jellemzően a sminkben vagy a fodrásznál zajlanak, ahová a telefonomat sem viszem magammal, éppen azért, hogy semmi ne terelje el a figyelmemet. Amikor a kamera elé állok, fejben maximálisan összeszedettnek kell lennem, és negyven másodpercben pontosan ugyanolyan minőségben kell kifejeznem a gondolataimat, mint amikor két és fél perc áll rendelkezésemre – az időt éreznem kell, ez közös pont a tanári szakmával.

P: Mennyi időre volt szükséged ahhoz, hogy megszokd mindazt, amivel ez a munka jár?

Zita: A tanulás, vagy, hogy ma már a nézők megismernek nem egyik napról a másikra történt, hanem szépen lassan alakult ki. A szereplés egyáltalán nem volt nehéz számomra, hiszen gyakorlatilag a mikrofon mögött nőttem fel, majd tanárként is ki kellett állnom több tucat gyerek elé. Talán sokak számára meglepő módon a smink volt eleinte szokatlan számomra, két évtizeddel ezelőtt ugyanis ez egyáltalán nem volt mindennapi, de nagyon tetszett a profik munkája, ugyanakkor meg kellett tanulnom ezt a helyén kezelni, és például nem így megjelenni az iskolában. Az évek alatt egyébként még a sminkhez való viszonyomat tekintve is változtam, mert míg korábban a visszafogott összképet szerettem, ma már bátran viselek színeket, erre is meg kell érni.

P: Rendkívüli rutinod van az időjárásjelentésben. Mi motivál, vagy jelent kihívást ennyi év után?

Zita: Úgy vélem, ez a munka a kiszámíthatóság ellenére sem monoton, és nagyon szerencsés vagyok, hogy sem megerőltető, sem egyhangú feladatokat nem kell végeznem. Őszinte leszek, soha nem éreztem úgy, hogy extra motivációra lenne szükségem, mert szeretem, amit csinálok, ráadásul a munkakörülményeim világszinten is elsőosztályúak. A munkaidőm azt is lehetővé teszi, hogy sok mással is foglalkozzam, legyen szó felnőttoktatásról vagy például műsorvezetésről, ez a sokszínűség pedig plusz energiát és feltöltődést, a több lábon állás pedig biztonságot ad.

Amennyiben érdekel minket a televíziózás világa, ide kattintsunk a lehetőségekért. Ha más területen keresünk munkát, válogassunk a több ezer friss álláshirdetés között, vagy keressünk személyre szabott beállításaink szerint. Legyünk naprakészek, kérjünk hírlevelet és Facebook értesítést, így biztosan nem maradunk le egyetlen nekünk való pozícióról sem!

 

Készítette: Istók Nikoletta

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala

Címkék: munka, hivatás, televízió, karrier, fejlődés