Főnök-beosztott viszony – így lesz működőképes!

A jól működő főnök-beosztott viszony számos pilléren alapszik, de mindezek közül a legfontosabb a megfelelő kommunikáció. Ha ez hiányzik, akkor rendkívül nehézzé válhat megfelelnünk az elvárásoknak, és professzionálisan ellátnunk a munkakörünket. Amennyiben azt észleljük, hogy a feszültség éket ver közénk és felettesünk közé, érdemes utánajárnunk a miérteknek, és az asszertivitást, valamint az önreflexiót alkalmazva jobb mederbe terelni a kapcsolatunkat. Hogy pontosan mitől lesz élhető ez a sajátságos, egyszerre partneri és alárendelt viszony, arról Rigó Dominika pszichológus és coach mesél nekünk. 

A kezdet kezdete: az állásinterjú

Dominika szerint az első, amit a jól működő főnök-beosztott viszonyért tehetünk, az, hogy körültekintően interjúzunk, és a beszélgetésre, illetve a benyomásainkra alapozva levonjuk a következtetést, hogy szívesen dolgoznánk-e napi 8-10 órát a másik féllel – legyünk akár a munkáltatói, akár a munkavállalói székben. „Gondolkodjunk el még az interjú előtt az olyan, várhatóan elhangzó kérdéseken, minthogy a saját mércénk szerint milyen a jó vezető vagy melyek a jó beosztott ismérvei” – tanácsolja interjúalanyunk, majd így folytatja: 

„Válaszaink mentén felmérhetjük, reálisak-e a jövőbeni felettesünkkel kapcsolatos elvárásaink vagy esetleg érdemes lejjebb adnunk belőlük. Fény derülhet továbbá arra is, milyen, a munkaadó cég által nagyrabecsült tulajdonságokkal rendelkezünk, és mi az, amin még dolgoznunk kell, ha karriert építenénk az adott vállalatnál. Nagyon fontos mindezek mellett az is, hogy rendelkezzünk kellő önismerettel, és tisztában legyünk azzal, hogyan, mitől tudunk mi jól, kerek egészként működni a munkahelyünkön. Mi tesz minket motiválttá, vagy épp mi hoz ki bennünket a béketűrésből?”

Amennyiben szánunk némi időt és energiát a fentiek megválaszolására, nagyobb eséllyel választunk nemcsak hozzánk illő munkahelyet, de hozzánk illő vezetőt is. Hallgassunk tehát a megérzéseinkre, és vizsgáljuk meg, szimpátiát vagy ellenszenvet kelt-e bennünk a velünk szemben ülő személy – a válasz legtöbbször egyértelmű lesz. 

Tisztelet mindenek felett

Ha sikerült bekerülnünk a vágyott céghez, a vágyott munkakörbe, akkor a következő lépés a tiszta, egyenes kommunikáció elsajátítása, ami mellett nem szabad elfeledkezünk a kölcsönös tiszteletről sem! „Az a vezetői kérdés, hogy a riport, amin dolgozunk, miért nincs kész az adott határidőre, lehet konstruktív és tiszteletteljes, illetve lehet számonkérő és agresszív – minden a megfogalmazástól és a hangnemtől függ. Ahogyan a „Hogy vagy?” egyaránt fakadhat őszinte, nyilvánvaló érdeklődésből, és felszínes udvariaskodásból” – világít rá interjúalanyunk.

Véleménye szerint az egyik legnagyobb kihívást a barátságos, de nem túlzottan közeli viszony kialakítása jelenti. 

„A főnökünk nem a bizalmasunk vagy a cinkosunk, és semmiképp sem a cimboránk – épp ezért nem barátkoznunk kell, hanem egészséges határokat kell húznunk a jól működő munkakapcsolat érdekében” – mondja a pszichológus.

De mit jelent mindez, és mikor gyanakodhatunk arra, hogy ezek a határok hiányoznak vagy elmosódtak?„Az összesúgás, a más csapattagokkal kapcsolatos titkok megosztása mindenképpen intő jel. Az persze nem árt, ha jól kijövünk egymással, de vice versa oda kell figyelnünk rá, mit és hogyan osztunk meg” – véli Dominika. 

Őszintén, de okosan!

A megfelelő távolság- és határtartás érdekében tartsuk mindig szem előtt az óvatosság elvét – különösen akkor, amikor késztetést érzünk valamely magánjellegű közlés megosztására. „Ha egy lakodalomban történő vendégeskedés miatt kivett szabadnap után hullafáradtan és másnaposan esünk be a munkahelyre, akkor akármilyen barátságos viszonyt is ápolunk a felettesünkkel, nem célszerű vidáman elújságolnunk, hogy bizony rendesen a pohár fenekére néztünk. Mondhatjuk inkább azt, hogy összevissza ettünk a finomabbnál-finomabb ételekből, és elcsaptuk a gyomrunkat – ez ugyanis jóval kedvezőbb színben fog feltüntetni minket a pőre igazságnál” – int óva interjúalanyunk a túlzott őszinteségtől. 

Ahogyan a mámoros esték, úgy a magánéleti válságok, nehézségek sem tartoznak a munkaadónkra – amint azonban ezek bármelyike kihatással van a teljesítményünkre, fontos, hogy nyíltan és transzparensen jelezzük: kihívással küzdünk. „Legyünk diszkrétek és próbáljunk nem kiborulni a felettesünk jelenlétében. Ugyanakkor lássuk reálisan, objektíven a helyzetünket: legyünk tisztában azzal és kommunikáljuk őszintén, hogy el tudjuk-e végezni az adott lelki, mentális, fizikai állapotban a feladatainkat, vagy segítségre, delegálásra van szükségünk. Nehéz időszakokban nem szégyen felvállalni, hogy támogatásra számítunk a munkahelyünktől.” – hangzik a szakértő tanácsa. 

A felnőtt, a szülő és a gyerek

Ha sokszor úgy érezzük, igazságtalanul vagy indokolatlanul hevesen, elutasítóan viselkedik a vezetőnk, gyanakodhatunk rá, hogy nem felnőtt énállapotból kommunikál velünk. „A tranzakcióanalízis 3 énállapotot és ezekhez kapcsolódó viselkedésmintákat különböztet meg: ezek a felnőtt, a szülő, illetve a gyermek. Mindig benne vagyunk valamilyen szerepben, és különböző szituációkban megjelenő ingerekre bizonyos válaszreakciókat adunk egy adott szerepből. Ha egyforma szerepekben reagálunk, az kiegészített tranzakció, viszont amikor keresztezett – tehát nem egyező szerepekben kommunikálunk, az elakadáshoz és konfliktushoz vezet” – magyarázza interjúalanyunk, majd gyakori példákkal folytatja:  

„A mikromenedzselő, bizalmatlan felettes vélhetően egy kontrolláló szülői énállapotban van, vagy a beosztott a lázadó gyermek szerepét – tudattalanul – felöltve, ismétlődő késéssel, nemtörődömséggel, pontatlansággal reagál. Fontos tudnunk, hogy ezek a már-már automatizált működésmódok korábbi rossz tapasztalatokhoz, akár traumákhoz is köthetőek – érdemes ezért saját működésmódunkat önismereti folyamatban megérteni és mélyíteni” – mondja a pszichológus.

Az ideális főnök-beosztott viszony ugyanis két felnőtt ember felnőtt énállapotban történő diskurzusán, együttműködésén alapszik – amikor asszertívek vagyunk, és különböző játszmák, utalgatások helyett nyíltan kommunikálunk egymással.     

A szakértő egy további lényeges aspektussal is kiegészíti a fentieket: „A felnőtt-felnőtt kapcsolódásba beletartozik többek között a felelősségvállalás is. Ha már látjuk, hogy egy ránk bízott teendővel nem leszünk kész időben, akkor ne hallgassuk el a késést, hanem jelezzük az elakadást és annak okát, valamint keressünk közösen megoldásokat. Viseltessünk bizalommal egymás iránt, de tartsunk rendszeresen ellenőrző és visszajelzés-adó beszélgetéseket, hogy biztosan tudhassuk, hányadán állunk a kötelességeinkkel és egymással. Törekedjünk a konkrét, írásban rögzített megállapodásokra, a világos és tartható határidőkre – így elkerülhetjük azt a gyakori forgatókönyvet, hogy elveszünk az egymás után kiadott, egyaránt sürgősnek és fontosnak bélyegzett feladatok, továbbá a levegőben lógó határidők között.”

Végezetül ne feledjük, hogy a jó visszajelzés nemcsak konstruktív, de kétirányú is – ahogyan a felettesünk is kifejezhet aggodalmat vagy élhet javaslattal, kérdéssel,  úgy mi is beszélhetünk az igényeinkről, megfigyeléseinkről. Feloldhatatlannak bizonyuló

ellentétek esetén megfontolandó egy megfelelő szakember (mediátor, coach, szervezeti pszichológus) bevonása is. Ha azonban sem egy harmadik fél, sem az asszertivitás nem segít, mérlegeljük a munkaviszony megszüntetését. Ne maradjunk mérgező munkahelyi közegben, ne váljunk mobbing áldozatává! Válasszunk inkább egyéni prioritásainkat szem előtt tartva, személyre szabottan a több ezer nyitott álláslehetőség között, és töltsük fel modernizált CV-nket ide! A naprakészség jegyében nem árt, ha hírlevelet és Facebook értesítést is kérünk.

Készítette: Profession.hu

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala

Címkék: munka, karrier, főnök, kollégák, együttműködés