Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

A Nők és a Lányok Világnapját 2015 óta február 11-én tartják azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a nők fontos szerepére a különböző tudományos területeken. Hazánkban nagyon alacsony a tudományos és mérnöki pályán elhelyezkedő nők száma, hiszen rengeteg sztereotípia övezi azt, hogy hogyan gondolkodunk a szakmákról – mélyen gyökerezik bennünk, hogy mire gondolunk „fiús” és mire „lányos” munkaként és a gyerekeket gyakran ezek alapján terelik el a szülők és tanáraik egy, az érdeklődésükhöz kevésbé passzoló szakterület felé. Ahhoz, hogy feloldjuk ezeket az általánosan berögzült tévhiteket, aktívan tennünk kell, ez a világnap célja is. Cikksorozatunkban olyan nőket kérdeztünk a jelenségről és annak lehetséges megoldásairól, akik tudományos pályán tevékenykednek.

„Az ember nagy levegőt vesz és csinálja addig, amíg a végére nem ér”

Alexandra alapkutató molekuláris biológus, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végzett biológia szakon, majd ugyanott a mesterképzést is elvégezte molekuláris genetika, sejt- és fejlődésbiológia szakirányon. Ez után találta meg Szegeden azt a kutatócsoportot, ahol a Szegedi Tudományegyetem hallgatójaként a doktori tanulmányait végezte, majd 2023 januárjában doktori fokozatot szerzett. Összesen 12 évet szentelt specifikusan a biológiának a tanulmányai alatt. Jelenleg tudományos munkatárs pozícióban dolgozik, a kutatócsoportjával DNS hibajavítással foglalkoznak: azon gének, illetve az általuk kódolt fehérjék funkcióját, tulajdonságait térképezik fel, amelyek az egyes DNS hibajavító, illetve DNS hibatolerancia útvonalakban működnek közre.

„Mivel a daganatos megbetegedések kialakulásához az ezekben a génekben bekövetkező hibák is hozzájárulhatnak, így rendkívül fontos a pontos felépítésük, funkciójuk és más fehérjékkel való kölcsönhatásaik ismerete egy esetleges daganat kezelése szempontjából” – vezet be a szakmája rejtelmeibe Alexandra. – „Jelenleg öten dolgozunk együtt aktívan a fő projektemen, így reggelente egyeztetni szoktunk, hogy kinek mi a terve, milyen kísérletet tervez indítani, milyen részletekkel. A nap nagy részében a kísérleteimen dolgozom, hol sűrűbb a nap, több az aktív rész, máskor hosszú inkubációs időim vannak - ilyenkor vagy újabb kísérlet tervén dolgozom, vagy munkamegbeszélésen vagyok valamelyik futó projektemmel kapcsolatban, ha pedig egyik sem, akkor igyekszem naprakész lenni a szakirodalmat illetően. Nálunk nem a munkaidő az elsődleges, hanem a kísérletek haladása. Ha pedig egy kísérletben nincs lehetőség megszakításra másnapig, akkor az ember nagy levegőt vesz és csinálja addig, amíg a végére nem ér, akkor is, ha az 14-16 óra munkát jelent. De ez azért nem mindennapos dolog.”

A legkorábbi emlékeiben is biológusnak készült

Alexandra talán azon kevesek és szerencsések közé tartozik, akik már gyerekkorukban is pontosan tudták, mik szeretnének lenni felnőtt korukban. „A legkorábbi emlékeimben is biológusnak készültem. Persze óvodásként elsősorban a zoológia része fogott meg, a szüleim is érdeklődőek ezirányban, így gyerekként nagyon sok természetfilmet néztünk. Arra is tisztán emlékszem, hogy állandóan egy orvosi lexikont lapozgattam kisiskolásként és memorizáltam az egyes betegségek neveit és tüneteit. Voltak rövid időszakok, amikor kicsit eltávolodtam ettől a céltól, de nem is igazán azért, mert épp más volt az álom, hanem mert épp nem foglalkoztatott a mi leszek, ha nagy leszek kérdés. De minden ilyen időszak vége az lett, hogy én biológus leszek” – emlékszik vissza a korai évekre. – „B tervem sosem volt. Óvodásként elgondolkodtam a vulkanológia szakterületen is, de anyukám nagyon elszomorított, amikor elmondta, hogy nem létezik ez a szakma úgy, ahogy én azt elképzeltem, nevezetesen, hogy én mindig ott vagyok, ahol kitör egy vulkán, ücsörgök a kráter peremén és nézem, ahogy folyik ki a láva, mindezt persze úgy, hogy nem sérülök meg, valaki fizeti az útjaimat és még fizetést is kapok érte… Rövid időre előkerült az állatorvosi-orvosi vonal is, de átgondoltam és rájöttem, hogy engem a dolognak ez a vége érdekel. Nem a probléma megoldásával szerettem volna foglalkozni, hanem megismerni az azt kiváltó okokat, a miérteket, a hogyanokat.”

A makacssága miatt tart most ott, ahol

A szüleit nem érte igazán meglepetésként Alexandra pályaválasztása, bár voltak, akik szkeptikusan álltak hozzá az álmaihoz. „Mivel a szüleim ezt nagyjából 4-5 éves koromtól kezdve hallgatták, őket nem érte igazán nagy meglepetésként, hogy így is lett, maximum annyiban, hogy tényleg kitartottam emellett és nem az a szokványos gyermeki álom volt, mint mondjuk az űrhajós vagy a balerina az esetek többségében” – meséli. – „Általában véve a környezetem jól fogadta, mindenki talán egy kicsit különlegesnek tartja, izgalmasnak. Nem érzem úgy, hogy valaki vissza próbált volna tartani attól, hogy biológus legyek. A távolabbi rokonok részéről szkepticizmust éreztem, ami csak adott még egy löketet, hogy csináljam, merthogy elég makacs ember vagyok, ezért vagyok most ott, ahol. Szerencsésnek mondhatom magam, mivel a szüleim mindig biztosítottak a támogatásukról. Ők más világban nőttek fel, nem volt lehetőségük egyetemre járni. Erre különösen büszke vagyok, hogy ők mindezek fényében is mindent megtettek azért, hogy a bátyám és én is egyetemre mehessünk és azzal foglalkozhassunk, amit szeretünk. Nagy részük van abban, hogy mindketten ott vagyunk, ahol. Sajnos sokaknak ez a fajta támogató háttér nem adatik meg. A páromon is azt érzem, hogy büszke a pályára, amit választottam, büszke arra, hogy kutatónő vagyok. Rengeteg támogatást kapok tőle is, ami nagyban megkönnyíti a mindennapokat. Ha hétvégén be kell mennem dolgozni, sokszor elkísér, hogy ne legyek egyedül.”

A segítségnyújtás a legfontosabb

Napjainkban a vezető halálokok egyikét a daganatos megbetegedések képezik, így Alexandra úgy érzi, a munkájával segíthet egy olyan betegségcsoport jobb megismerésében, ami valamilyen módon szinte mindenkit érint, akár saját maga vagy barátok, családtagok révén. „Valahol mindig is vágyam vagy célom volt hozzátenni valamit az emberiség tudástárához. Ha az egészen apró dolog, akkor is. Igazából nem is tudom magam „nem kutatóként” elképzelni. Emellett pedig az a ’molyolós’ embertípus vagyok, hosszú órákon át tudok örömmel ’pepecselős’ dolgokkal foglalkozni, így én személy szerint szeretek pipettázni, szeretek munka közben teljesen magamba mélyedni és csak arra koncentrálni, amit éppen csinálok, a pörgős munka nem az én világom” – fejtegeti a biológus.

A családalapítás a választóvonal

Alexandra szerint bizonyos szempontból nehezebb nőként érvényesülni ebben a szakmában, hiszen a gyermekvállalás egy nőt sokkal nagyobb mértékben érint. „Ha konkrétan a saját munkámra vonatkoztatom, egy várandós kutatónő a munkája egy részét nem végezheti el, mivel veszélyes anyagokkal is dolgozunk. Nyilván mindent megteszünk a saját egészségünk megőrzése érdekében is, de egy fejlődő magzatra nézve mindez nagyobb kockázatot jelenthet. Ilyenkor a kollégák, kolléganők nyújtanak segítő kezet. Ha pedig a baba megszületik, jelenleg Magyarországon az esetek elsöprő többségében az anya marad otthon a picivel, így akár évekre is kiesik a munkából, ha pedig a gyermek közösségbe kerül, jönnek a betegségek, valakinek otthon is kell maradnia vele. Mivel sok esetben a kísérleteink nem egy naposak, van, hogy hetekig, hónapokig tartanak, a néhány napos kiesések a munkából nehezen kezelhetők. De ilyenkor egyrészt a kutatócsoport többi tagja segíthet, másrészt a másik szülő, egy rokon, vagy barát is hatalmas támogatást jelenthet” – részletezi a felmerülő nehézségeket a biológus, aki szerint ez a téma nem teljesen megoldott az országban, így egyszer biztosan őt is érinteni fogja majd, de a támogató párja miatt ezen különösebben nem aggódik.

„Nem könnyű megmondani, hogy valami a nemem miatt történik-e”

„Az egyetemi évek alatt tapasztaltam néhány tanár részéről neheztelést, kéretlen megjegyzéseket, illetve sértéseket amiatt, hogy nő vagyok. A munkában is van, hogy nem érzek fairnek döntéseket magam körül, például, hogy én úgy érzem, egy eredmény az én nevemhez köthető, mégis más kap érte elismerést, aki nálam lényegesen kisebb részt vállalt benne, de itt nehéz megmondani, hogy a nememből fakad ez a dolog, vagy egyszerűen csak feledékeny az az ember, aki épp másnak írja jóvá az én eredményemet” – sorolja a neméből fakadó lehetséges hátrányokat Alexandra. – „Nem könnyű megmondani, hogy valami a nemem miatt történik vagy nem történik, vagy mondjuk mert én nem látom teljesen tisztán a saját képességeimet, tudásomat és esetleg a másik tényleg alkalmasabb lenne az adott feladatra. Hozzá kell tennünk, hogy bár valamennyire aránytalan akár egy új munka megpályázásának a sikeressége és az előmenetel is nőként, azért azt látom magam körül, hogy igyekeznek rugalmasan kezelni a helyzetet. A kutatócsoportunk kétharmada is nő. A nőknek is megvan a lehetőségük gyakorlatilag mindenre, csak talán valamivel több befektetett energiát igényel, hogy mindenhol helyt tudjanak állni, illetve több szerencsét talán, hogy a támogató környezet is meglegyen.”

A sztereotípiák ledöntéséhez idő kell és kitartás

Alexandra tapasztalatai alapján a tudományos közösség nagy része elfogadó és idővel ez valószínűleg még inkább így lesz. „A kutatás, mint olyan régebben valóban ’fiús szakma volt’, de akkor nem is volt jellemző, hogy egy nő bármilyen komolyabb karrierbe kezdjen. De ahogy a nők elkezdtek dolgozni, egyre több nő látta a kiteljesedését tisztán a karrierjében, egyre több férfi veszi ma már ki a részét az otthoni teendőkből, úgy ez a sztereotípia is szerintem szépen apránként teljesen ki fog kopni” – fejti ki a véleményét. A biológus szerint ez olyan szakma, amire nem szabad senkit rávenni, hiszen az alapkutatás kezdetben nem egy kimondottan hálás dolog, sok a sikertelen kísérlet, így az emberben sokszor csak a hivatástudat és a tudomány szeretete az, ami dolgozik, és ami ráveszi, hogy másnap újra bemenjen a laborba és folytassa a munkát. „Ha valakiben ez az elhivatottság nincs meg, könnyen ki lehet égni és nem lesz, mi motiváljon a folytatásra. Ha egy gyerek érdeklődik a terület iránt, biztosítani kell a lehetőséget, hogy beleláthasson kicsit, hogy megtapasztalja, mi is történik kutatás címszó alatt és hogyan, hogy legyen lehetősége mérlegelni a saját jövőjét illetően. A kíváncsiságot támogatni és segíteni kell, de szerintem ez semmiképp sem az a szakma, amit szabad erőltetni. Ahogy én látom, a közoktatásban a biológia egyre inkább háttérbe szorul, valahol persze ezt személyes sérelemnek is élem meg, de szerintem mindenképp hasznos lenne, ha ez a tendencia fordulna és több lehetőséget kapnának az érdeklődő diákok arra, hogy megismerjék a biológus szakmát is.”

 

Készítette: Kövecses Evelin

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala