Felmondtunk? Így hagyjunk rendet magunk után

Viszlát, munkahely, helló új élet! De először tegyünk rendet, mielőtt távoznánk.
Önnek ajánljuk!
Ha felmondtunk vagy épp felmondani készülünk, gondoljuk át, milyen eszközöket kell majd visszaadnunk, milyen teendők várnak ránk a búcsú kapcsán. Bár előfordulhat, hogy szívünk szerint ott hagynánk csapot-papot, a felmondási idő alatt tegyünk rendet, számoljunk el a munkaeszközökkel és ruházattal, segítsük az utódunk beilleszkedését. Nem érdemes felégetnünk a hidakat, gyakran előfordul, hogy korábbi munkahelyünkről érkező ajánlások vagy exkollégák segítenek karrierünk alakulásában. Ha elegánsan távozunk, az csak jó fényt vethet ránk.
Adjuk át a feladatokat
Gondoljunk bele: nincs annál rosszabb, amikor új munkahelyre érkezvén egy kelletlen, negatív személytől kell átvennünk a feladatokat. Ha nekünk kell betanítani az új kollégát, segítsük a munkáját, adjunk át mindent minél érthetőbben és rendezettebben. Osszuk meg a kontaktjainkat, mutassuk be a partnereknek, ismertessük meg vele a cégnél működő szokásokat. Mondjuk el a napi teendőket, ha már megvannak a belépései, mutassuk meg milyen szoftvereket használunk és azok hol érhetők el.
„Nem lehet előre tudni, hogy kikkel sodor össze újra az élet! Hagyjunk jó benyomást a feletteseinkben, kollégáinkban: maradjunk professzionálisak. Adjunk át mindent az utódunknak, segítsünk tudásunkkal, kontaktjainkkal, bármivel ami a munkavégzésben segíthet.” - mondja Csekovszky Anna, a Karrierológia karrier tanácsadó pszichológusa és karrier coach-a, aki korábbi cikkünkben számos hasznos tippet osztott meg velünk ahhoz, hogy jól sikerüljön a felmondásunk és a felmondási időnk hasznosan teljen.
Töröljük mindent, ami nem oda való
Mielőtt visszaadnánk azokat, bölcs dolog a céges laptopot, mobilt, számítógépet megtisztítani a személyes fájloktól és nyomoktól. Bár elméletben senki sem használja Facebookozásra és személyes ügyek intézésére a céges gépet, a valóságban nyilvánvalóan vannak annak nyomai, hogy mégis ezt tettük, például letöltött képek, fájlok vagy böngészési előzmények formájában. Ezek nem tartoznak se az utódunkra, se a cégre, ezért távolítsuk el ezeket. Sok vállalatnál tárolják a közös fájlokat szerveren, majd automatikusan törlik és gyári állapotra állítják vissza a céges gépeket, ha egy kolléga távozik, de a legjobb, ha megtesszük az alábbi óvintézkedéseket, hogy ne kerüljenek illetéktelen kezekbe személyes adataink.
„Volt szerencsém egy olyan laptopot megörökölni, amelyen egy kibontakozó romantikus kapcsolat minden nyoma megtalálható volt, üzenetektől a hiányos öltözékű szelfikig – az előző kolléga és a főnökünk között. Nemcsak kínos volt, hogy véletlenül tudomást szereztem róla, de el is vette a kedvem a helytől.” – meséli István, aki egy kis cégnél bukkant érdekes dolgokra az új munkaeszközén.
Előzzük meg a kellemetlen helyzeteket!
1. Töröljük a böngészési előzményeinket és a gyorsítótárat!
2. Töröljük a böngészőben megadott automatikus belépéseket és elmentett jelszavakat, esetleg bankkártya adatokat is!
3. Töröljük a személyes fájljainkat, ezek jellemzően a Letöltések mappában, az Asztalon lehetnek, de bárhol máshol is, ha esetleg külön mappába tettük őket. (Ha szükséges és nincsenek meg máshol, készítsünk belőlük másolatot: töltsük fel a felhőbe, vagy egy pendrive-on mentsük le őket.)
4. Ha töröltük a személyes fájlokat, ne felejtsük el kiüríteni a Lomtárat! Nem mindenki tudja, de a Lomtárból visszaállíthatók a törölt fájlok egészen addig, amíg véglegesen nem töröljük őket.
5. Ugyanez igaz a céges telefonra is: töröljünk minden olyan applikációt, amit személyes célokra használtunk, az üzeneteink között se maradjanak olyanok, amik nem a munkához kötődőek.
Tegyünk rendet a munkaállomásunkon is!
Ha nem home office-ban dolgozunk, akkor pakoljunk el az öltözőszekrényünkből, íróasztalunkról. Készítsük össze személyes tárgyainkat, a fotókat, apróságokat amikkel körülvettük a helyünket! Amire nincs szükségünk, azt dobjuk ki, ha találunk olyan irodai apróságot, kiadványt, dokumentumot ami hasznos lehet még valakinek, adjuk át neki.
Ha munkaruhánk van, számoljunk el vele!
A munkajog megkülönböztet munkaruhát és védőruhát: előbbi védi vagy helyettesíti a dolgozó ruháját a szennyeződésektől és szagoktól, míg a védőruha külső károsító hatásoktól óvja meg viselőjét. Utóbbiaknak szigorú előírásoknak kell megfelelnie, viselésük kötelező, a munkáltatónak kell biztosítani térítésmentesen a dolgozók számára. A munkaruha ezzel szemben ruhapénzzel is kiváltható, kihordási ideje van, melynek lejáratakor átmegy a munkavállaló tulajdonába. Attól függően, hogy milyen munkakörben dolgozunk, eltérhet, hogy vissza kell-e adnunk az aktuálisan nálunk lévő ruhákat és cipőket. Az sem ritka, hogy a cég szeretne elszámolni a munkaruhával, esetleg visszatéríttetné az árát. Ez nem minden esetben jogos, a Munkavédelmi szabályzat, a Kollektív Szerződés és az érvényben lévő jogszabályok alapján tudunk utánanézni, mit várhat el tőlünk a munkáltató.
Még csak fontolgatjuk a felmondást?
Nézzünk körül, merre lenne jó továbblépni: találjunk új munkahelyet mielőbb, ne ugorjunk a semmibe! Válogassunk körültekintően, személyre szabottan az álláslehetőségek között, és ne feledjük el frissíteni az önéletrajzunkat, hogy a vágyainknak leginkább megfelelő pozíciót találhassuk meg! Ha elkészültünk, töltsük fel ide, és maradjunk naprakészek: kérjünk hírlevelet és Facebook értesítést is!
Készítette: Profession.hu