Ahol félmillió forintnál is több a minimálbér
Óriási a szakadék az európai minimálbérek között: van, ahol közel 600 ezer forint, de ötvenezres is akad. A magyar szakszervezetek most azért küzdenek, hogy 114 500 forintra emelkedjen jövőre.
Magyarországon jelenleg a minimálbér bruttó 105 ezer, a garantált bérminimum bruttó 122 ezer forint. Az előző évhez, 2014-hez képest a minimálbér 3500 forinttal, a bérminimum pedig 4000 forinttal - egyaránt 3,4 százalékkal - emelkedett. Négy nagy szakszervezeti tömörülés egységesen a minimálbér 9, a garantált bérminimum 13 százalékos emelését támogatja: előbbi így bruttó 114 500 forint, utóbbi bruttó 138 ezer forint lenne.
A 28 uniós tagállamból 22-ben volt nemzeti minimálbér (a kivételek: Dánia, Olaszország, Ciprus, Ausztria, Finnország és Svédország). A legalacsonyabb a bolgároknál a minimálbér (184 eurót - 310 forintos euróárfolyamon átszámítva 57 040 forint), a legmagasabbat pedig Luxemburgban kapják a dolgozók (1923 eurót, azaz 596 130 forintnak megfelelő összeget).

A minimálbérek szintje alapján az országok három csoportba sorolhatók. Az elsőbe azok tartoznak, amelyekben a havi minimálbér szintje nem éri el az 500 eurót: ebbe a kategóriába tíz tagállam esik - Bulgária, Románia, Litvánia, a Cseh Köztársaság, Magyarország, Lettország, Szlovákia, Észtország, Horvátország és Lengyelország. A második csoportban 500 és 1000 euró között alakul a minimálbér, öt uniós tagállam (Portugália, Görögország, Málta, Spanyolország és Szlovénia) tartozik ide - derül ki az Eurostat adataiból.
Az utolsó csoport hét olyan uniós tagállamból - Egyesült Királyság, Franciaország, Írország, Németország, Hollandia, Belgium és Luxemburg - áll, ahol a havi minimálbér összege meghaladja az 1000 eurót.

Közösen küzdenek a minimálbér emeléséért
A Munkástanácsok Országos Szövetsége, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz), az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) egységes célja, hogy 2016. január 1-jétől a minimálbér érje el a bruttó 114 500 forintot, a garantált bérminimum pedig a bruttó 138 ezer forintot.
A jelenlegi alacsony munkabérek nemcsak a társadalmi igazságtalanság hordozói, hanem a gazdaság további növekedését is gátolják. A munkabérek növelése a munkaerő kivándorlás folyamatát is lelassítaná - vélekedett Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke. A sajtótájékoztatót megelőző szakmai konferencián a résztvevő közgazdászok közölték: a keresetek nettó értékének növekedése a bérekre rakodó adó és járulékterhek csökkentése révén is megvalósítható - tette hozzá.
A szakszervezetek egységesen egy többéves bérfelzárkóztatási programot javasoltak a kormánynak, ennek célja, hogy a minimálbér nettó értéke érje el a létminimum szintjét - mondta Kordás László, a MaSzSz elnöke. Úgy fogalmazott: ez a célkitűzés teljesíthető, és ami még fontosabb, a programcsomag elfogadása esetén a kormány 880 ezer ember életminőségén tudna javítani. Úgy tudja, a bérfelzárkóztatás kérdésével december 2-ai ülésén foglalkozik a kormány, véleménye szerint utána derülhet majd ki, hogy a kormányzat hajlandó-e támogatni a szakszervezetek javaslatát vagy sem.
Önnek ajánljuk!
Kuti László, az ÉSZT elnöke az MTI-nek elmondta, hogy mindenben támogatják a Munkástanácsok és a MaSzSz törekvéseit, azonban azt is szeretnék elérni, hogy a minimálbér-emelés a közalkalmazotti bértábla mellett a köztisztviselői bértáblára is legyen hatással.
A szervezetek legfőbb követelése egy olyan átfogó bérrendezés kidolgozása, amely minden gazdasági ágazatra egyaránt vonatkozik - hívta fel a figyelmet Földiák András, a SZEF elnöke.
A munkaadók kevesebbet adnának
Mint arról már korábban beszámoltunk: a munkaadók a reálkeresetet szerényen növelő béremelésben tudnak partnerek lenni a minimálbér és a szakmunkás bérminimum esetében jövőre. Dávid Ferenc, a Vállalkozók Országos Szövetsége (VOSZ) főtitkára akkor hangsúlyozta: egy konszolidált, ámde a reálpozíciót javító bérnövekedésben tud a vállalkozói szervezet partner lenni. Szerinte a jelenlegi adó- és járulékrendszer keretein belül nem lehet olyan radikális minimálbér és garantált bérminimum emelést elképzelni, amilyet a munkavállalói oldal felvetett.
Összeállította: Durbák Ildikó
Címkék: bér, kereset, jövedelem, fizetés, minimálbér, emelés, 2016